Ez Magyarország. Itt mindenki meglopja a másikat

Fotó: Vs.hu / Kozma Zsuzsi

-

Október 23-án az internetadó bojkottjáról szónokolt, miután két hete feljelentette az összes hazai pártot, és adómorál-javító kampányba kezdett. Várady Zsolt, az iWiW alapítója kicsiben tapasztalta meg azt, ami miatt Amerika is lépett: ebben az országban becsületesen szinte lehetetlen érvényesülni.


Várady Zsolt volt az egyik legnagyobb meglepetésvendég az október 23-i rendezvények színpadán, az egykori iWiW alapítója ugyanis korábban sohasem szónokolt semmilyen politikai megmozduláson. Most viszont minden adott volt: több év keserű tapasztalata után eljutott odáig, hogy radikális eszközökhöz nyúljon (ez volt a feljelentés), és mivel a napokban váratlanul egy egészen abszurd adójavaslattal állt elő a kormány (az internetadóval), ezt nem hagyhatta annyiban. A Humán Platform által rendezett Blaha Lujza téri demonstráción nyilvánosan kijelentette, hogy


a magyar adórendszer egy nagy rakás szar,

és bár őszintén gondolja, hogy a végső megoldás a tömeges és tisztességes adófizetés volna, most mégis arra buzdított mindenkit, hogy ne fizesse be az internetadót. Az iWiW utáni időkről, berlini és budapesti tapasztalatairól beszélgettünk vele, és arról, hogy vannak-e politikai ambíciói.


Várady kedvenc időtöltése a kutyasétáltatás.


Sikersztoriként indult

Várady Zsolt elvileg a magyar Mark Zuckerberg lehetne. 26 évesen kitalálta és – két évvel megelőzve a Facebookot is – többedmagával megcsinálta az iWiWet, többmilliós táborúvá futtatta fel, majd pár év múlva úgy tudott kiszállni a cégből, hogy magyar viszonylatban az akkori tulajdonosok kifejezetten sok pénzt kaptak érte. A Magyar Telekom 2006-ban közel egymilliárd forintért vette meg a közösségi oldalt (nyolc évvel később, idén tavasszal zárta be), és bár Várady – akkor már csak 5 százalékos tulajdonosként – nem gazdagodott meg ezen egy életre, azért mindenképpen sikersztoriként emlékezhet élete első üzleti próbálkozására.

Ezért is meglepő, hogy saját elmondása szerint most a következők közül választhat:

  • elkezd adót csalni, hogy eltarthassa magát,

  • elmegy külföldre dolgozni,

  • 10 év saját vállalkozás és szabadúszás után megköt egy számára nagyon nehezen vállalható kompromisszumot azzal, hogy elvállal egy klasszikus, 9-től 6-ig tartó hivatali állást,

  • esetleg megőrül, vagy minimum depressziós lesz.

Mivel valójában egyik sem opció, két éve azon agyal, hogyan tudna a saját és a hozzá hasonló helyzetben vergődő magyar vállalkozók helyzetén javítani, vagyis, hogy mit kell ahhoz tennie, hogy tisztességesen, adócsalás nélkül is lehessen Magyarországon vállalkozni.


Agyrém, hogy ezen kell gondolkozni.

Ezt pár nappal az után mondta egy újbudai kávézó teraszán – két megtermett, menhelyről magához vett kutya társaságában –, hogy végül is megtette az első lépést: magánemberként feljelentette a rendszerváltás óta a parlamentben lévő összes hazai pártot. Szám szerint 15-öt, mondván, mindegyiküknek része van abban, hogy Magyarország ma olyan hely, ahol a vállalkozók rá vannak kényszerítve, hogy adót csaljanak, és ezzel bűnt kövessenek el. Arról nem lehetett információja, hogy az áfacsalások és a korrupció olyan méreteket öltött az országban, hogy az már az Egyesült Államoknak is szemet szúrt, és ami miatt hat magyar kormánytisztviselő egy ideig nem is utazhat Amerikába – neki pusztán saját, relatíve filléres élményei alapján is elege lett.



Berlin vs. Budapest

Hogy miként jutott erre a következtetésre, ahhoz az elmúlt két évét kell jobban ismerni, de 2006-ig sem árt visszanyúlni. Tapasztalatait azóta gyűjtögeti, hogy az iWiW-ből kiszállt. Utána öt évig Berlinben élt, ahol hardverfejlesztéssel foglalkozott, mindenféle kütyükön dolgozott – csak egy apró példa: mondjuk, hogy az ember távolról lefőzhesse magának a kávét, mire hazaér –, de ez nem jött be. Nagyon nehéz olyat kitalálni, ami nem egy százezredik teljesen haszontalan kütyü, és persze hiányzott a kapcsolatrendszer vagy az üzleti érzék – sorolja a kinti kudarc okait Várady. Amit egyébként ő nem is kudarcként él meg, mert – lehet bármekkora közhely – ebből is tanult: „fontos átélni valamit, ami nem működik, hogy helyére kerüljenek a dolgok”.


NAV tüntetés

Miért utálunk adót fizetni?

Várady Zsolt keresi az okokat. Eddig a következőket azonosította:

- nem bízunk az államban, hogy jóra költi;

- hiányzik az átláthatóság, az ellenőrizhetőség;

- nincs felelősségre vonás;

- nagy a korrupció;

- magasak a járulékok és az adókulcsok;

- nagyon sok mindenért kétszer fizetünk (azért is, amit az adónk terhére ingyenesen kellene megkapnunk) – minek fizessünk akkor adót?

Ami viszont Németországban működött, és itthon nincs a helyén, az a vállalkozási és adófizetési környezet. Berlinben öt év alatt egyszer fordult vele elő, hogy valamiért nem kapott számlát, induló vállalkozóként soha nem érezte, hogy – zéró bevétellel, zéró nyereséggel – a nulladik pillanattól kezdve rajta csüngene az adóhatóság vizslató tekintete, bürokratikus korlátok helyett inkább adminisztrációs segítséget kapott (itt olyasmikre kell gondolni, hogy ha valaki vállalkozni akar, akkor például egy 50 eurós,háromnapos tanfolyamon minden fontos információt megkaphat a helyi adózási, könyvelési és egyéb teendőkről), és úgy érezte, hogy mindent áthat egy bizalmi légkör állam és állampolgárok, cégek és magánszemélyek között.

Bevallottan közhelyeket pufogtatva azt mondja, hogy „a bizalom nagyon sok mindent egyszerűsít és hatékonyabbá tesz”. Mert ha elhisszük a másiknak, hogy amit szóban vagy e-mailben megígért, azt meg is csinálja, akkor nem kell például félnapokat szerződéskötéssel tölteni. A bizalom mellett pedig a legjobb ösztönző a korrektség; berlini munkáinál olykor az is előfordult, hogy a megbízója magától megfejelte a fizetséget 150 euróval, mert az eredendően elvártnál jobb vagy több munkát kapott tőle.

Ezek után mit látott itthon? Hazaérkezve saját céget alapított, visszatért a webfejlesztéshez, és azonnal rengeteg kiadással, stresszel és macerával szembesült. Még gyakorlatilag semmilyen munkát nem végzett a cége, nem voltak megrendelései és bevételei, de mivel saját magát 8 órás rendes alkalmazottként bejelentette (előbb havi 150 ezer, később 100 ezer forintos nettó bérre), ennek közterheit és járulékos költségeit – havonta legalább 100 ezer forintot – valahonnan minden egyes hónapban elő kellett teremtenie. Amit legjobban sérelmez, az azóta is éppen az, hogy bár magának körülbelül 1,2 millió forint kifizetetlen bérrel tartozik, az erre fizetendő szja-előleget a NAV minden egyes hónapban elvárja tőle.

Erre lehet azt mondani, hogy a szabály, az szabály, de – szabálykövető állampolgárként – éppen ezt kifogásolja Várady: miért kell ennyire elrettentő és nem az adófizetésre ösztönző szabályokat kitalálni? Szerinte, ha például volna egy kis türelmi idő – legalább néhány hónapos haladék – a rendszerben, ami alatt például csak egészségügyi járulékot kellene fizetni, de egyébként minden mást csak azután, hogy beindult a vállalkozás, és termelődött némi jövedelem, az rögtön nagyobb bizalmat és adófizetési hajlandóságot teremtene. Ez a felvetés egyébként nem a valóságtól elrugaszkodott. Ausztriában pont ilyesmi a rendszer: van egy jövedelemhatár az egyéni vállalkozók esetében (körülbelül évi 3,3 millió forint), amely alatt egy fillér adót nem kell fizetni, azon a ponton túl viszont már mindenki hozzájárul – nem is kevéssel, de fegyelmezetten – a közterhekhez.


Egy naiv lúzer?

Várady tudja magáról, hogy nem szuper ügyes üzletember, nem ismeri a könyvelési trükköket vagy az adózási kiskapukat, de nem is akar tudni róluk. „Én vagyok a balf.sz, hogy szabálykövető vagyok az adófizetésben” - írta magáról a Facebookon, de továbbra is kitart amellett, hogy mindent legálisan akar csinálni. Pedig a saját bőrén érzi, hogy ez nem működik. Tudja, hogy Magyarországon is sok a korrekt üzleti partner, de azért belefutott néhányszor abba, hogy nem fizették ki (egy már kiüresített és megszüntetett alapítvánnyal három éve pereskedik a jussáért), olykor pedig a szemébe mondták: azért nem őt választják, mert van, aki feketén, féláron is megcsinálja ugyanazt.

Vannak a dolognak lelki dimenziói is, Várady szerint nem is elhanyagolhatóak, sokan tönkre is mennek benne. Amióta itthon próbál boldogulni, sohasem érezte az adóhatóság vagy bármilyen hivatal részéről azt, hogy értékelnék: magának teremt munkahelyet, és a saját cégébe lényegesen több munkát fektet, mint egy átlag magyar dolgozó. Nem a vállveregetést hiányolja, csak hogy ne úgy álljanak hozzá:


rajtad a szemünk, kisfiam, te tuti lopni, csalni fogsz.

Várady Zsolt

Nem szokott szónokolni, de most betelt a pohár.


És akkor jött a NAV

Az utolsó csepp körülbelül két hete csöppet a pohárba, amikor is a NAV inkasszója miatt 385 ezer forintos mínuszba ment a céges számlája. (Inkasszóra, vagyis automatikus leemelésre akkor kerül sor, amikor valakinek 3 havi adóhátraléka van.) Ez volt a végső lökés ahhoz, hogy feljelentse a pártokat, és egyszersmind kampányt indítson. A fő célja nem az adófizetés szabotálása, hanem pont ellenkezőleg: azt akarja elérni, hogy az állam alkosson jobb adórendszert, annak keretein belül pedig mindenki fizesse be rendesen az adóját. Látszólag ennek ellentmond, hogy 23-án kerek perec kijelentette, hogy ő sem fogja befizetni a netadót, de mint mondja, ezzel is csak annak demonstrálása a célja, hogy normális adórendszerre van szükség. Ennek érdekében pedig szimbolikus vagy akár radikális lépésekre. A feljelentést is szimbolikus lépésnek szánta, senkit nem akar lecsukatni, de azt igen, hogy mindenki észrevegye:


a fejétől bűzlik a hal, és ami most zajlik, az egymás meglopása.

Ez utóbbit - vagyis, hogy a hétköznapi adócsalásokkal mennyit lopunk el egymástól - két szimpla példán elég egyszerű belátni.


1. Amikor nem kérünk számlát a szerelőtől – 400 milliárd mínusz évente

Tipikus helyzet: jön a szerelő, és számla nélkül elhárítja a dugulást. Tételezzük fel, hogy mindenki, akinek keresete van (a KSH átlagbérével és 3,8 millió dolgozóval számolva) havonta 40 ezer forintot számla nélkül – vagyis áfát csalva – költ el. Ezzel majdnem 400 milliárd forint kiesik a gazdaságból; ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy európai viszonylatban kiemelkedően magas, 27 százalékos legyen a hazai áfakulcs, hiszen be kell szedni valahogy a szükséges áfát. Ebben az összegben a nagy adócsalók – például azok a lánccsaló élelmiszer-kereskedők, akiknek a csalási sémáját Horváth András exrevizor alapján már ismerjük – benne sincsenek, ezek szimplán a hétköznapi apró-cseprő visszaélések. Amelyeket, ha legalább a felére vissza lehetne szorítani (mindenki csak 20 ezer forinttal bővítené a feketegazdaságot, és nem 40 ezerrel), már sokkal jobb lenne a helyzet: rögtön leeshetne az áfakulcs 22 százalék közelébe. Érdemes leellenőrizni, és tovább számolgatni:


A képre kattintva megnyílik a kalkulátor


2. A tehenek és mohó gazdáik

Várady másik példája egy ismert játékelméleti példa: a Garrett Hardin által leírt közlegelők tragédiája. Adott egy közlegelő, tíz gazda és fejenként egy tehén, ezek mindegyike naponta 10 litert ad; a közösség tehát napi 100 liter friss tejen él. Ha minden gazda betartja a szabályokat, akkor ez így is marad, ha viszont egyre többen elkezdik csak a saját érdeküket nézni, akkor végül az egész falu egyre rosszabbul jár; ez más környezetben, más nagyságrendben, de a hazai adófizetői viszonyokra is lefordítható. Meg lehet vizsgálni, hogy mennyivel jár rosszabbul a közösség, ha tagjai egyre kevésbé tartják be a szabályokat:


A képre kattintva megnyílik a kalkulátor


Politikusnak áll?

Mindez tulajdonképpen már Várady kampányának a része, amely a pártok feljelentésével kezdetét vette. A következő lépése az volna, hogy kikényszerítse: a kormány tegyen le az asztalra egy hosszú távú, átlátható és számon kérhető tervet az adórendszerről. Ennek egyik elemeként a különböző pártok szakértőit is leültetné egy nyilvános vitára, ha pedig világossá válik, hogy mi az ország hosszú távú adókoncepciója, akkor adómorál-javító kampányba kezd. Kisfilmekkel, spotokkal akarja az embereket meggyőzni, hogy végső soron jó, ha mindenki rendesen fizeti az adót, mert ezzel elvileg magunknak és nem Orbán Viktornak vagy szűk környezetének teszünk jót.

Hogy vannak-e politikai ambíciói? Egy nappal a Humán Platform színpadán előadott „mozgósító” beszéde után azt mondja, klasszikus értelemben vett politikusi motivációja nincs. Párt alapítását sem tervezi, de ez még változhat, ha a körülmények úgy hozzák, és ha magánemberként indított akciója óriási siker lenne. Az alkatához inkább az áll közelebb, ha továbbra is civilként tesz valamit a jobb adórendszerért, de ha ehhez további demonstrációkra is szükség lesz, akkor nem ugrik el a nyilvános szereplés elől.