Diákmunkásokkal enyhít a sztrájkon a Tesco

Fotó: MTI / Varga György

-

Néhány áruházban senki sem dolgozik. A szakszervezetek szerint sikeres a munkabeszüntetés.


Több Tesco áruházában egyetlen alkalmazott sem vette fel a munkát szombaton – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Bubenkó szerint a kecskeméti, szombathelyi, ózdi, hódmezővásárhelyi és tököli áruházak minden dolgozója sztrájkba lépett. A fővárosban az Aréna Plázában lévő bolt bizonyos pultjaiban, a Pesti úton lévő áruházban pedig egyáltalán nem dolgoznak és mintegy harmincan léptek sztrájkba a Fogarasi úti Tescóban is.

Egerben csak a diákmunkások dolgoznak, Debrecenben néhány vezetőn kívül senki nem vette fel a munkát. Sárbogárdon csak korlátozva engedik be a vásárlókat az üzletbe, olyan sokan léptek sztrájkba – mondta Bubenkó.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Tesco alapszervezetének elnöke azt mondta, hogy a pénteki munkabeszüntetés mértékéhez hasonló a szombati is, talán egy kicsivel többen vesznek részt benne. Szombatra több diákmunkást állított be a Tesco, ezért Karsai arra számít, hogy a kasszáknál gyorsabban haladhat a sor, mint pénteken. Szerinte a diákok beállása nem feltétlenül a sztrájknak szól, hétvégén egyébként is többen szoktak lenni.


A többség kinyitott

A Tesco szerint 19 órakkor a 206 áruházból 179 volt nyitva, 27 (12 hipermarket, 15 kisbolt) áruházunk pedig zárva tartott, mivel ezekben nem biztosított a vásárlók megfelelő színvonalú kiszolgálása.


Követelések

A KDFSZ és a KASZ pénteken 16 órától 24 óráig sztrájkolt, szombatra pedig 10 órától 24 óráig hirdették meg a munkabeszüntetést. A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen. Követelik az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül, valamint a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról.

A Tesco áruházak 10 százaléka zárt be a sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában volt tapasztalható valamilyen fennakadás. A szakszervezet példátlanul sikeresnek tartotta a sztrájkot, mivel sok dolgozó csatlakozott a munkát beszüntetőkhöz.

A Tescónak Magyarországon 206 üzlete van, ebből 112 hipermarket, és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.


Sírás?

A Tesco közleménye szerint a vállalat vizsgálja, hogy szándékos, szervezett formában történő félelemkeltés zajlik-e az áruházlánc egységeiben. Megjelentek ugyanis oylan hírek, hogy Egerben az áruházvezető munkára kényszerítette a diákokat, akik sírva dolgoznak. A Tesco közleménye szerint nem az áruház vezetője, hanem a sztrájkoló munkatársak helyezték nyomás alá a diákokat. Ezt az érintettek mondták el Hevesi Nórának, az áruházlánc kommunikációs vezetőjének, úgy, hogy az áruházvezető nem volt jelen a beszélgetésen. Hevesi a vállalat nevében elnézést kért a diákoktól, és megköszönte munkájukat.

"Elfogadhatatlannak tartjuk a fenyegető és bántalmazó viselkedést, és határozottan felszólítok mindenkit, hogy tartsuk tiszteletben egymást és egymás döntéseit! Egyúttal arra kérem a szakszervezeti vezetőket, hogy előbb tájékozódjanak a valós helyzetről, és csak utána kürtöljék tele a sajtót valótlan állításokkal. Eddig ez a negyedik eset, amikor a rágalmakról kiderül, hogy semmi valóságalapjuk. Felszólítom egyúttal a szakszervezeti vezetőket, hogy felelős viselkedéssel tartsák kordában az indulatokat, intsék mérsékletre a sztrájkoló kollégákat, és tudatosítsák bennük, hogy ahogy a vállalat és annak vezetői nem helyezik őket nyomás alá, nem fenyegetik és nem akadályozzák őket a sztrájkban való részvételben, úgy ugyanez a viselkedés várható el a munkabeszüntetést választó munkatársaktól is. Arra kérek mindenkit, hogy senki ne feledje, függetlenül attól, ki vesz részt a sztrájkban és ki nem, mindannyian emberek vagyunk, munkatársak vagyunk, a sztrájkot követően is egy csapatban fogunk dolgozni” – mondta Hevesi a közlmény szerint.