A Spartól a CBA-ig: ennyibe kerül egy teli kosár

Fotó: MTI/MTVA / Kallos Bea

-

Telepakoltunk egy bevásárlókosarat a legalapvetőbb élelmiszerekkel és napi fogyasztási cikkekkel, és megnéztük, mennyit kell értük fizetni a CBA, Spar, Lidl és Tesco egy-egy boltjában. Nem az jött ki, amit vártunk.


Csak semmi luxus, koncentráljunk a legalapvetőbb élelmiszerekre! – ezzel a jelszóval állítottunk össze pár nappal ezelőtt egy 23 elemű bevásárlólistát, hogy össze tudjuk hasonlítani a legtöbbek által látogatott hazai boltok árait. Végül pici luxusként a kávét beengedtük a kosarunkba, és mindenhol ugyanazt a terméket, lehetőség szerint ugyanazt a márkát kerestük. Tejből, trappista sajtból, vajból, gyümölcsből, mosószerből a legolcsóbbat választottuk, szappanból és fogkrémből éppenséggel pontosan ugyanazt. Legalább két érdekes eredményre jutottunk.


Egyrészt arra, hogy a sokak által prekoncepcióként emlegetett „a Spar a legdrágább, a Lidl a legolcsóbb”-, illetve „a Tesco olcsóbb, mint a CBA”-tézis megdőlt, másrészt, hogy az alapvető, mindennapos termékek árainál abszolút elhanyagolható az árkülönbség.



Nem állítjuk, hogy ez minden Spar, CBA, Lidl és Tesco esetében igaz, de az általunk december elején bejárt üzleteknél a fenti sorrend adódott. Szándékosan olyan boltokat kerestünk, amelyek nagyjából hasonló társadalmi státusú, hasonló pénzügyi lehetőségekkel bíró lakosságot szolgálnak ki, tehát például nem egy budai, XII. kerületi Spart és egy csepeli CBA-t vetettünk össze. Minden áruházláncból úgy választottunk, hogy körülbelül ugyanolyan forgalomra számíthatnak; még a nyitva tartásuk is hasonló volt (a hétvégéken is).


Egyes termékeknél forintra pontosan ugyanolyan árral szembesültünk, ilyen volt a banán, viszont olyan árucikket is találtunk (bizonyos húsok, sajtok), ahol több száz forinttal is eltért a kilónkénti ár a különböző láncoknál. A végső számlát azonban ez alig befolyásolta.



A különbségek inkább a részletekben jelentkeztek. Az egyiknél kényelmesebb a pakolófelület, a másik roppant gyors pénztárakkal operál, van, amelyiknél létezik hentespult, a másiknál meg pékség, olyan is, ahol mindkettő, és olyan is, ahol egyik sem. Az összesített listán a CBA például egy átlagosnál olcsóbb hentespulttal nyert, viszont ilyen nem mindegyik üzletében van. Ha ezt is figyelembe vennénk, valószínűleg még kisebb különbséget kapnánk a láncok között.

Ha pedig az ár keveset nyom a latban, akkor valószínűleg minden marad a régiben: továbbra is az előfeltevéseink, az áruházi marketing és saját szubjektív élményeink alapján fogunk választani.