A Spar nem túlóráztat 400-at

Fotó: MTI/MTVA / Kallos Bea

-

A kereskedelmi cég a munka törvénykönyve módosítása után sem tér el korábbi gyakorlatától.


A Spar Magyarország - csakúgy, mint a Tesco - nem kívánja alkalmazni áruházaiban a 400 órás túlórakeretet - írta a Magyar Idők csütörtökön.

Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője elmondta: már korábban eldöntötték, hogy az évek óta érvényben lévő szabályokon a törvénymódosítás után sem kívánnak változtatni. Így a vállalat természetesen egyetért a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) meglátásaival: a Spar kollektív szerződésében foglalt 300 órán felüli túlmunka lehetősége még munkavállalói hozzájárulás esetén sem szolgálja az érdekeket - fogalmazott.

A KDFSZ korábban jelezte, hogy a Tesco nyitott egy írásbeli megállapodásra a szakszervezettel arról, hogy a következő két évben nem alkalmazza a 400 órás túlórakeretet.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is több céggel egyeztet. Karsai Zoltán, a szakszervezet elnöke a lapnak azt mondta, négy multival tárgyalnak, amelyek mindegyike nyitott a megállapodásra. Úgy vélte, a sikeres tárgyalások hatására a versenyszféra egyéb területeiről is csatlakozhatnak cégek a kezdeményezéshez, ami leginkább az adott területen dolgozók érdekképviseletétől függ.