Gyakran más uniós államban keresnek állást a vendégmunkások

Fotó: MTI / Rosta Tibor

-

Elsősorban Ukrajnából jönnek, gyakran nincs megfelelő végzettségük.


Döcögősen indult a harmadik országból érkező vendégmunkások foglalkoztatása, sokuk egyik napról a másikra már az EU más tagállamában próbál szerencsét, több cégnél pedig feszültséget okoz, hogy az elsősorban ukrán vendégmunkások sokszor ugyanannyit keresnek, mint a hazaiak, de ingyen jutnak szálláshoz – írja a Magyar Idők.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség (VSZSZ) alelnöke szerint nagyjából tízezer lehet a harmadik országból, elsősorban Ukrajnából érkező dolgozók száma, leginkább a feldolgozóipar, a raktározás, valamint az építőipar területén.

László Zoltán szerint elterjedt jelenség, hogy nincs rendben a dolgozók papírja a szakmájukról, a foglalkoztatók emiatt viszont sok ideérkezőt nehezen vagy egyáltalán nem tudnak beállítani az adott munkakörbe.

A kormány tavaly rövidítette le az EU-n kívüli munkavállalók munkavállalási engedélye kiadásának hatósági ügyintézését, júliustól bizonyos szakmáknál el is törölte az engedélykötelezettséget.