Két strómant még köröz a rendőrség áfacsalás miatt

Fotó: RIA Novosti / Aleksandr Pogotov

-

A NAV több helyszínen tartott házkutatást.


Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy Győr-Moson-Sopron megyei, ipari repceolajjal kereskedő csoport ellen. Három embert vettek őrizetbe nagy értékű költségvetési csalás gyanúja miatt, egyikük előzetes letartóztatásba került, egy másik meghalt. Két cég strómannak tartott ügyvezetőjét jelenleg is körözi a rendőrség.

A négy cég EU-s országokból nettó áron vásárolta a repceolajat, majd cégről cégre bruttó áron számlázták tovább, de az áfát nem fizették meg. Ezzel az uniós áfaszabályokat próbálták kijátszani.

A NAV mintegy húsz helyszínen tartott házkutatást. A hálózat vezetője, aki a háttérből irányította a cégeket, a halmazati szabályok miatt 12 év szabadságvesztést is kaphat.