?

Egy kérdés, két válasz, számos nézőpont. Erről szól a VERSUS, a VS.hu vélemény-rovata.

Nagyjából hetente felteszünk egy kérdést, amely mellett és ellen is érvel két szerző. Igyekszünk külföldi vagy külhoni magyar szakembereket megszólaltatni minden témánkhoz.

A kommentekben bárki reagálhat a felvetett kérdésekre, az egyes szerzők válaszaira.

A szintén általunk felkért “hozzászólók” rövidebb írásokkal teszik le a garast valamely oldal mellett.

Olvasóink szavazhatnak az egyik vagy a másik álláspontra, sőt a vita során meg is gondolhatják magukat.

Fontos kérdéseket értelmes vitában is meg lehet válaszolni. Győzzük meg egymást!

Trendi lehet-e a szociális szövetkezet?

Lipták Orsi

a HellóAnyu közösségi kávézó ötletgazdája

Az egy dolog, hogy van egy jó álmunk, és a megvalósítására verbuválunk hat társat, akikkel szociális szövetkezetet alapítunk – de hogyan fogjuk ezt üzemeltetni?


Amikor megszületett az első gyerekem, szinte sokkoló volt megtapasztalni, hogy gyerekkel úgymond megállt az élet. Előtte volt rengeteg ismerősöm, tolmácsként pörgős munkám, nagy társasági életem, és ott maradtam egyik napról a másikra teljesen egyedül a négy fal között. Babával csak egy helyre mehettem: a játszótérre. Akkoriban, 13 évvel ezelőtt elvétve akadt olyan hely a városban, ahol lehetett szoptatni vagy pelenkát cserélni. A kávézók és más közösségi terek nem voltak kisgyerekes vendégekre felkészülve.

Otthonról dolgoztam, fordítottam, tehát intellektuálisan nem éreztem magam kirekesztettnek, de például még nem volt korlátlan net, és a társaság, közösség nagyon hiányzott. Úgy éreztem, kellene egy hely, afféle semleges, nyitott közösségi tér, klubszerűség, ahová csak úgy bármikor be lehet ugrani gyerekkel együtt. Nem kell előtte időpontot foglalni, nap mint nap változó nyitva tartáshoz alkalmazkodni, bejelentkezni vagy regisztrálni, és nincs óradíj vagy belépődíj sem. Fontosnak éreztem, hogy a hely fókuszában az anyuka vagy apuka legyen – tehát nem játszóházat akartam, amelynek a sarkában kapnak egy kis helyet a szülők.

Ma már nagyon más az élet, mint 10-12 évvel ezelőtt, hiszen rengeteg klub, gyerekprogram és szülőknek szóló tanácsadás van, és a kapcsolattartáshoz rendelkezésre áll az internet is. Az én tapasztalataim alapján az első babás év akkor lesz könnyebb, ha a nő nem csak az anyaszerepben tud kiteljesedni, vagyis ha nem szeretne, akkor nem kell minden más szerepéről lemondania.

Mi alternatívát nyújtunk ahhoz, hogy barátokkal találkozhasson, új barátokat szerezhessen, programokon vehessen részt. Akár a munkahelyi visszailleszkedése is zökkenőmentesebben alakulhat, mert vállalkozásindítással, üzleti tervezéssel vagy álláskereséssel kapcsolatos tréningeken is részt vehet nálunk.

Családbarát munkahely lévén zömében kisgyerekes anyukákkal dolgozunk, részmunkaidős állásokban. Ez a HellóAnyu közösségi kávézó küldetése, hogy ilyen támogató, védett közeg, a szó igazi értelmében vett anyaközpont legyen.


Első a házi feladat

Amikor kezdett kikristályosodni bennem, hogy mit szeretnék, játszótéri beszélgetéseken, kisgyerekes programokon több kisgyerekes anyukával formáltuk a koncepciót. Kellett egy üzlethelyiség, ehhez előzetesen összeírtunk egy paraméterlistát, amely megfelelt az általunk felvázolt funkcióknak: voltak kötelező elemek, és volt olyan, amit el tudtunk engedni. Azzal tisztában voltunk, hogy tökéletes hely nem lesz, kompromisszumokat kell majd kötnünk, mert önkormányzati helyben gondolkodtunk, és a felújításra, átalakításra nagyon kevés pénzünk volt.

Menet közben kiderült: az önkormányzat csak vállalkozásokkal áll szóba, és pályázni is csak úgy lehet, ha létrehozunk egy céget. Bölcsészként ez számomra elég ijesztőnek tűnt, korábban fogalmam sem volt, mi az, hogy vállalkozás, meg cég, meg üzleti modell, de menet közben rájöttem, hogy a létező jó gyakorlatok felkutatása (amiről akkoriban blogot írtam), a külföldi modellek tanulmányozása és a többi előkészítő munka már valójában az üzleti tervezés folyamata. Aztán kiderült, létezik olyan, hogy társadalmi vállalkozás, amely teljes egészében lefedte a tervezett tevékenységet, és sokkal közelebb áll az én missziómhoz is.

A Nagykörúton belül az egész belvárosban babakocsival róttuk az utcákat, felkutatva a lehetséges helyeket. Szinte minden belvárosi önkormányzatot felkerestünk. Nem mindenki értette az újszerű koncepciót, hogy mit is jelent az „anyaközpont”: nem menhely, nem átmeneti otthon, nem krízisközpont, hanem védett, maximálisan gyerekbarát felnőtt tér, amely elsősorban kikapcsolódási-művelődési-tanulási lehetőség az anyáknak, és mellette bababiztos játszóház a gyerekeknek. Továbbá helyben és minőségi alapanyagokból készült ételek és italok is kaphatók megfizethető áron, tehát kávézó-étteremként is funkcionál a létesítmény.

Az önkormányzatok átküldtek a kerületi vagyonkezelőkhöz, amelyek az ingatlangazdálkodással foglalkoznak. Itt sem volt mindig egyszerű egy ilyen multifunkciós hely bemutatása, gyakorlatilag nem találkoztak még hasonlóval, volt, hogy le is akartak beszélni az egészről. A közösségi térről a legtöbb hivatalnoknak a romkocsma jutott az eszébe, és riadtan nemet mondott – ma már tudok nevetni ezen, de akkor néha kétségbeejtő volt.


A tagtoborzás nehézségeiről

A társadalmi vállalkozás lényege, hogy piaci alapon működik, tehát életképes, megáll a lábán vállalkozásként, viszont egy hátrányos helyzetű csoport életkörülményeit, élethelyzetét javítja valamilyen innovatív ötlet, megoldás segítségével, azaz mérhető társadalmi hatást is generál. A szociális szövetkezetben a tagok saját maguk számára hoznak létre munkahelyet. Olyan személyeknek lehet ez a vállalkozási forma alkalmas, akik valamilyen okból nem tudnak könnyen visszatérni a munkaerőpiacra, esetünkben kisgyerekes anyukák. Igen ám, de vállalkozást indítani általában két ember szokott, maximum három – de hogy hét?!

A szociális szövetkezeteket alapvetően a vidéki, termelő ágazat fellendítésére hozták létre, viszont a szolgáltató szektorban folyamatosan üzemelő létesítmény működtetésére rendkívül nehéz találni ennyi munkanélküli személyt, akik együtt indulnak el, és mindig pont ugyanazt akarják, és pont ugyanannyit tesznek bele a működtetésbe. Már ott kezdődik, hogy általában egy-két ötletgazda van, de ez nem feltétlenül jelent elsőbbségi státust a szövetkezetben, különösen, mert a hét tag alaphelyzetben egyenlő. Nálunk egy- vagy háromtagú elnökség a fő döntéshozó, nagyon szűk jogkörrel.

Gyes, gyed után a kisgyerekes anyukák sokszor nálunk indulhatnak el 4-6 órában, így nem kell azonnal egy 8-10 órás állásba visszamenniük. Viszont ez átmeneti munkahely, amint a gyerekük nagyobbacska, ezek az anyák szívesebben vállalnak képességeiknek, érdeklődésüknek megfelelő munkát máshol. Nincs is ezzel baj, hiszen ez az egyik célkitűzésünk, csakhogy nehezen összeegyeztethető a céges tagsággal, hiszen bajos közép- vagy hosszú távú terveket, stratégiát kovácsolni állandóan változó tagsággal.

A tagok egyrészt anyagi hozzájárulást, másrészt kötelező személyes közreműködést vállalnak. A szövetkezet demokratikus forma, mindenkinek egy szavazata van, függetlenül attól, mennyi pénzt vagy munkát tett bele a működésbe – ami bizony lehet kevesebb is az elvártnál. A szövetkezet többféle munkaviszonyt és jövedelmet ad a tagoknak, ebben lehet a teljesítmény alapján differenciálni. Év végén a tagok együtt határozhatnak a nyereség szétosztásáról: ez mehet a szövetkezet közösségi alapjába vagy fejlesztésre. A közösségi alap célja a dolgozók jólétének támogatása: továbbképzést, családi napot vagy nyaralást is lehet finanszírozni belőle.

Ám hiába demokratikus a szövetkezet, a felelősség sokszor hárul egy emberre, jellemzően az elnökre. A döntéshozatal se mindig egyszerű, próbálunk a csapatban erősen részvételi együttműködést megvalósítani, az újaknak azonban el kell fogadniuk a már meglévő alapokat, célokat, nem lehet mindig a kályhától kezdeni. És sokszor adódik olyan helyzet, amikor gyors döntést kell hozni – buktunk már el lényeges határidőket a döntésképtelenség miatt.



Mindenre szereztünk engedélyt

Mi a nulláról indultunk üzleti szempontból is, a hét tag közül korábban senkinek nem volt vállalkozása vagy tőkéje. A leendő kávézó működési engedélyéhez a szociális szövetkezetünknek céges szinten be kellett mutatnia egy szakács-üzletvezetői képesítésű tagot is, ezért a társként beszállt egyik anyuka az üzlethelyiség kivitelezésével párhuzamosan beiratkozott egy tanfolyamra, hogy a nyitásra ez is meglegyen.

Amikor kiderült, hogy ezt a helyiséget bérelhetjük ki, az alaprajzzal bekopogtattam az ÁNTSZ-hez, hogy a tervezett funkcióknak megfelelően találjuk ki, mit kell „tudnia” a helynek: hol legyen a pult, a konyha, hány vécé kell stb. A vázlattal átmentem a Nébihhez, akik azonnal átvariálták a felét. Vissza az ÁNTSZ-hez, újabb módosítások, végül sikerült összehoznunk a belső tér kialakítását. Mire kinyitottunk, a hatóságok tudták, hogy itt minden úgy lett kialakítva, ahogy ők azt előírták. Mindezt eleinte három gyerekkel csináltam végig, gyakran vittem magammal őket is a megbeszélésekre. (A nyitás előtti utolsó időszakban szerencsére ezt a részt átvállalta az egyik csapattag.)

Európában rengeteg hasonló létesítmény van, de nem ennyire komplex, mint a miénk – tegyük hozzá, hogy másutt viszont nem ilyen nehéz visszakerülni a munkaerőpiacra, mint a magyar kisgyerekes anyukáknak, mert elenyésző a távmunkában vagy részmunkaidőben végezhető állások száma, és a gyes, gyed időszaka sokszor 6-8-10 évig is eltart. Nyugat-Európában az is gyakoribb, hogy az apukák maradnak otthon a gyerekkel.


Hogy mi tartott ennyi ideig?

Az előkészítésbe összesen 13 évet fektettem bele, de azért hozzá kell tennem, hogy időközben született még két gyermekem, tehát nem mindig volt kapacitásom teljes erővel az anyaközponttal foglalkozni.

A tervezésen túl a pénzszerzés is hosszas folyamat volt, mert az ötletemen kívül mással nem rendelkeztem. Afféle kísérletként álltam hozzá: lehet-e ma Magyarországon létrehozni valamit, egy jó ügyért tenni úgy, hogy nincs semmim hozzá? Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy ki fogunk-e nyitni.

Sokszor azért állt le a projekt, mert a tagként betársult anyukák kiszálltak, visszamentek dolgozni a szakmájukba. A koncepcióval a NESsT társadalmi vállalkozásfejlesztő szervezettől és a Citibanktól nyertünk 1,7 millió forintot, utána a Norvég Civil Támogatási Alap pályázatán is kaptunk 2,9 millió forint támogatást, de a végén ott álltam egyedül, és már a harmadik csapatot kellett összeverbuválnom.

Ráadásul a kinézett helyet végül nem kaptuk meg az önkormányzattól, de közben már összehoztuk a szövetkezetet, ketyegett az idő a Norvég Alapnál, tehát menni kellett előre. Az önkormányzat által bérbe adott új üzlethelyiség kétszer akkora lett, mint amire a tervek készültek. A meglévő összeget már a bontás és a fél fűtésrendszer kialakítása elvitte, semmi nem maradt a víz- és elektromos vezeték cseréjére, kéménybélelésre, berendezésre és felszerelésre – ami teljesen demotiváló volt, egyre kilátástalanabbnak tűnt az egész. Sokadszor merült fel, hogy hagyjuk abba, lehetetlen az egész. Végül összesen mintegy 15 millióba került a felújítás, de ezt sokan nem tudták kivárni, megint lecserélődött a fél szövetkezeti tagság.

Innen-onnan szedtem össze a hiányzó pénzeket, rengeteg levelet írtam mindenhova, sokszor nem is pénzt, hanem csaptelepet, járólapot, cementet kértem – aztán vagy kaptam, vagy nem. Az MFB az utolsó pillanatban adott szponzorációt. Óriási segítség volt, hogy sokan jöttek önkéntes munkára, betonozni, festeni, szerelni, tárgyakat adományoztak, vagy mentorálásban, menedzsmentben segítettek. De másfél évbe telt a nyitás, mert forrás híján néha hónapokig állt a munka. Közben viszont végig fizetni kellett a bérleti díjat az üzlethelyiségért...


Beigazolódott az üzleti modell

Teljesen megértem azokat, akik lemorzsolódtak az évek folyamán. Néha úgy éreztem, megszállottnak tartanak, aki nem képes „elengedni” ezt a mások által reménytelennek ítélt projektet. De én annyira hittem abban, hogy kell egy ilyen hely, és annyira biztos voltam abban, hogy ha egyszer kinyit, akkor menni fog, hogy ez tartotta bennem a lelket. És meg is akartam tapasztalni, hogy képes vagyok-e végigjárni ezt az utat, és létrehozni valamit, amire másoknak szüksége van ebben a városban – hiszen a nyitásra már a legkisebb gyerekem is ötéves lett, tehát mi szinte már kinőttünk a célcsoportból.

A HellóAnyu kétéves lesz februárban, a tartozások egy részét vissza tudtuk fizetni, mert az árbevételünk folyamatosan növekszik a tavalyi évhez képest. A vendégek száma igazolja, hogy valóban van igény egy ilyen helyre. A fizetések szerények nálunk, most tételesen végig kell néznünk, hogy az árrés növeléséhez hogyan tudjuk a hatékonyságot növelni és a kiadásokat csökkenteni. Árat emelni nem szeretnénk.

Minden nehézség dacára a szociális szövetkezetnek van előnye: a meghatározásból egyértelmű, hogy ez társadalmi vállalkozás. A nyitás óta is nyertünk kisebb támogatásokat, elismeréseket, díjakat, és ez részben betudható a szövetkezeti formának: ez afféle védjegy arra, hogy itt erős társadalmi hatásért is dolgozunk, emellett családbarát munkahely vagyunk, és kisgyerekes nőknek segítünk visszahelyezkedni a munkaerőpiacra. Szabadúszó koromban nem gondoltam volna, hogy nekem egyszer lesz „rendes” munkahelyem. És bár olykor egy személyben vagyok programszervező, beszerző, ügyintéző, pályázatíró, marketinges, szeretném még öt év múlva is ezt csinálni.

Elindítottunk egy változást, látszik, hogy működőképes a modell, érdemes volt ennyit dolgozni rajta. Sokan felhívnak, hogy szeretnének hasonló helyet létrehozni. Olyannyira, hogy most egy workshopot kellene szerveznünk az érdeklődőknek.


Trendi lehet-e a szociális szövetkezet?


Igen
Nem

SZAVAZAT UTÁN