Verebes József, a mágus, a pszichológus és a cserekirály

Fotó: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum / Matusz Károly

-

Nem nagyon volt az utóbbi évek magyar labdarúgásának még egy olyan megosztó személyisége, mint a 74 éves korában elhunyt Verebes József. A Mágus becenév a legnagyobb edzői sikerei idején még egyáltalán nem volt túlzó, az utóbbi húsz évben viszont már sokkal inkább ironikus értelemben szokás használni. Mit köszönhet a magyar labdarúgás Verebesnek? Milyen a pályafutása mérlege? Miért vonakodik elismerni érdemeit az utókor?


Az első, aki nem gátolta a játékosokat

A közhiedelem szerint Verebes József “mágiájának” titka a pszichológia volt. Eszerint a Mágus beleszuggerálta a kevésbé tehetséges játékosokba is, hogy ők valójában világverők, és ez volt a titok nyitja. Így lett az MTK korosodó, darabos védőjéből, Híres Gáborból Európa legjobb középhátvédje, a magyar szinten átlagos csatár Boda Imre így lett jobb a kor sztárjánál, a dán Elkjaer-Larsennél, és így lett Klausz Lászlóból Európa-klasszis. Ezek mind híres példák voltak, a szurkolókban meg is maradtak a mai napig, de nyilvánvaló, hogy ez önmagában nem lehetett magyarázat Verebes sikereire, még ha a motiváció fontos eleme is volt a munkásságának.

Első klubjainál – Videoton, Rába ETO, MTK – egyaránt megtörtént, hogy a kiégettnek tűnő, fásult játékosok újra megszerették a futballt, és vevőknek bizonyultak az elképzeléseire, az edző pedig nem beosztottként, hanem partnerként kezelte a futballistákat. „Verebes volt az első magyar edző, aki nem gátolta a játékosokat. Engedett bennünket, hogy csináljuk, amit tudunk” – mondta egy korábbi interjúban Burcsa Győző, aki két klubban is a játékosa volt. „Tudta, hogy ha a Szentes vagy a Burcsa tud gólt lőni, akkor őket nem azért kell szidni, mert kihagynak egy helyzetet, hanem akkor kell szidni őket, ha nem mernek a kapu elé odakerülni, mert már kettőt kihagytak. A legtöbb edző a játékos szidásával csak azt éri el, hogy visszafogja, mert inkább nem akart hibázni” – magyarázta a volt fehérvári és győri középpályás, miben volt Verebes a legjobb.



Az is a Verebes-legenda része, hogyan mutatkozott be Győrben, ahol önbizalmát vesztett, fásult játékosok fogadták: az előző szezonban éppen, hogy csak nem estek ki. “Jól jegyezzék meg, mindent el tudok viselni, csak a gyáva játékosokat nem. A Rábánál nem ismerek jobb csapatot jelenleg” – mondta indításként a döbbent játékosoknak Verebes. “Erről meg vagyok győződve, ezt így is érzem, különben nem lennék itt” – tette hozzá Pálfalvi Gábor Futball-láz című könyvének tanúsága szerint, és a könyv azt sem hallgatja el, hogy Hannichék nem is bírták ki nevetés nélkül. Később azonban tényleg volt miért mosolyogniuk, hiszen megnyerték a bajnokságot.


Totális futball Magyarországon

Verebes tehát fantasztikusan tudott motiválni, de ez önmagában még nem lett volna elég. A másik nagy újítása a holland iskola, azaz a totális futball meghonosítása volt Magyarországon – Ferenczi Attila szakedző szerint egyenesen ő állította modernizációs pályára a magyar futballt. Verebest a 78-as vb győzte meg arról, hogy ez a jövő, és mivel nem volt még akkor szakirodalma a totális futballnak, autodidaktaként igyekezett edzéstervet kidolgozni a játékmódhoz. Fontosnak tartotta az erőnlét, a technika és a taktika egyidejű fejlesztését, miközben általában mindig csak az egyik elemre helyezték a hangsúlyt, nála mindháromnak egyenrangú szerepe volt.

Új elem volt a futballban a letámadás és a lestaktika, melyekkel az ellenfelek sokáig nem is tudtak mit kezdeni itthon. Az eredmények már első NB I-es csapatánál, a Videotonnál is látszottak, de igazán Győrben teljesedett ki, ahol a nemrég még lesajnált csapata látványos, közönségszórakoztató meccseken verte az ellenfeleit, és nem egyszer hat-hét-nyolc, sőt kilenc gólt is rúgott nekik. Miközben Verebes érkezése előtt, 1981 májusában csak ezerötszáz néző ment ki a vadonatúj Rába-stadionba, egy évvel később már rendszeresen húsz-harmincezer néző előtt játszott az ETO, amely az első szezonban 102, a másodikban pedig 82 lőtt góllal lett bajnok (az utóbbi idényben 18-ról 16-ra csökkent az NB I létszáma, ezért is a kevesebb gól).



Mindemellett Verebes egészen újfajta edzéseket is tartott, a nálunk megszokott, monoton és örömtelen foglalkozásokat labdás edzések váltották fel – ne feledjük, abban a korszakban járunk, amikor a focistákból megpróbáltak hosszútávfutókat faragni, és az edzések központi eleme a Cooper-teszt lett, a technikát és taktikát fejlesztő, labdás foglalkozások kárára. Ennek a szemléletnek üzent hadat Verebes előbb Székesfehérváron, majd amikor 1981-ben átszerződött Győrbe, ott is villámgyorsan felkavarta az állóvizet. Amikor aztán 1986-ban az MTK-hoz került, a taktikája már nem tűnt annyira forradalminak, mint korábban, így a nagy gólarányú győzelmek sem jellemezték már azt a csapatot, mégis sikerült egyből bajnokot csinálnia az addig csak középcsapat MTK-ból is.


Anyagias, aki szereti a pénzt?

Verebesről igen hamar elterjedt az is, hogy rendkívül anyagias, és szereti pénzt. Ilyesmivel a Kádár-rendszerben ugyanis nem illett büszkélkedni, és Verebes ezt a bélyeget leginkább azért kaphatta, mert a Fehérváron szerzett rossz tapasztalatai megtanították: egyáltalán nem mindegy a klubok anyagi háttere sem. A Videotonnál ugyanis az akkori vezetést nem érdekelte igazán a focicsapat, és nem is premizálta megfelelően a játékosokat, ez pedig meglátszott a teljesítményükön is. Győrben viszont a Rába gyár odaállt a focicsapat mögé, ami azért nem jelentett vagyonokat, csak annyit, hogy teljesítményalapú bérezést vezettek be, és az eredmények nem is maradtak el.

Az viszont már szimplán nem igaz, hogy Horváth Ede, a Rába gyárat vezető „vörös báró” az NB I Abramovicsa lett volna: az ETO három embert leszámítva ugyanazzal a csapattal lett bajnok, mint amelyik egy évvel korábban majdnem kiesett. Az újak közül sem Burcsa, sem Szentes nem számított sztárjátékosnak, a kapus Kovács Lászlónak pedig már egy éve nem volt csapata. A következő két átigazolási szezonban a klub bajnokcsapatként sem tudott megfelelően erősíteni, hiába próbálták leigazolni Róthot Pécsről, Kardost Újpestről, Csongrádit Fehérvárról vagy Dajkát a Honvédból, egyiket sem engedték el, sőt a központi irányítású átigazolási rendszer mintha direkt betartott volna a Rábának, és néha még NB II-es célpontoktól is megfosztotta a csapatot, amely ennek ellenére sem omlott össze, sőt. De az MTK bajnokcsapata sem állt világverőkből, mi több, Verebes kieső helyen vette át őket.

Hogy maga Verebes különösen anyagias lett volna? Ez akkor röppenhetett fel például, amikor a második győri évében fizetésemelést kért (végül nem kapott), vagy később is elkísérték ezek a jelzők, de a fociban ma röpködő összegeket látva az ilyesmi maximum a szocializmusban szúrhatott szemet. Pálfalvi Gábor már idézett könyvében Verebes kitér erre is: „Persze, hogy szeretem a pénzt. Ki nem? Ebből élünk és dolgoztam már eleget szinte bagóért. Nincs telkem, egy másfél szobás budapesti lakásunk van, és egy kilenc éves Volkswagen K 70-es típusú gépkocsival járok. Hány ember él ennél jobb anyagi körülmények között Magyarországon? Három millió!” – mondta 1983 nyarán Verebes József. 11 évvel később, a második győri edzősködése után már ezt mondta: „Egyáltalán nem vagyok anyagias. Mostani döntésemben sem a pénz volt a meghatározó. Elvették még a szolgálati kocsimat is! Rengetegbe került nekem az ETO. Több millió forintos kár ért”. Tavaly decemberben pedig már arról írt a Blikk, hogy a súlyos beteg mesteredző anyagi segítségre is szorul.


Taktikai érzék vagy szerencse?

Az egy dolog, hogy Verebesnek volt mersze újítani, de az egész semmit nem ért volna, ha nincs olyan taktikai érzéke, amely edzősködése első évtizedében sokszor segített rajta. Csapatainak gyakran változtatta a hadrendjét, mindig képes volt alkalmazkodni az ellenfélhez, és nem volt kőbe vésett felállás. Különösen arról lett nevezetes, hogy nagyszerű érzékkel tudott belenyúlni egy meccsbe: a cseréi rendszeresen jó húzásnak bizonyultak, és a mai napig emlegetik Cserekirályként.



Amikor egy ma is látható régi tévéinterjúban id. Knézy Jenő arról kérdezte, hogy mennyire ösztönösen cserélt, ezt válaszolta: “Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem rá egy-kér dologra, akár cserében, akár taktikában, de itt teljesen a tudatosságnak kell dominálnia. Én szerencsés ember vagyok, mert öt év alatt cseréltem mondjuk százszor, akkor kilencvenszer jól jött be. És ez nem azért van, mert ráéreztem dolgokra, hanem inkább a tudatosság.”

Rendszeresen visszatérő elem volt, és néha megszállottságig fajult Verebesnél a magas játékosok fejére ívelgetés: Győrben Szepesi László volt az, aki miatt átírta a taktikát és néha négy csatárral is rohamozott a csapat, az MTK-nál pedig az eredetileg védő Balogh “Torony” Gáborból faragott támadót: „Egyik pillanatról a másikra közölte, Torony, te most előremész. Külön taktikai variációkat dolgozott ki rám, amik elkezdtek működni, én pedig gólokat termelni.” Ez a taktikai elem amolyan védjegye is lett a Mágusnak, aki később is előszeretettel játszatott magas és jól fejelő csatárokat, mint például a már említett Klausz.


Bűn-e a szókimondás?

Kár lenne azonban tagadni azt is, hogy Verebes minden sikere ellenére sem volt soha igazán népszerű az országban. Ezt leginkább a szókimondó természetének köszönhette, amely kezdettől fogva jellemző volt rá, de az idők múltával egyre inkább úrrá lett rajta. Azt pedig még Mourinhótól sem veszik jó néven az emberek, ha állandóan a külső körülményeket és a játékvezetőt hibáztatja mindenért, miért lett volna pont Verebes a kivétel?

A Mágust Pálfalvi Gábor a második győri idényében látta először ingerlékenynek, amit az edző sem tagadott: „A mostani bajnokságban fordult elő velem először, hogy ideges vagyok.” Verebes egyre többet foglalkozott másokkal, és ez akkor sem tette szimpatikussá sokak számára, ha néha okkal dühöngött. Később viszont már szabályos háborút viselt a sportsajtó ellen (hosszabb ideig nem is nyilatkozott a Népsportnak), és rendszeresen a játékvezetőket okolta a csapata gyengébb eredményeiért is.


Verebes József


Később, a kapitánysága idején a sajtóval való rossz viszonya vissza is ütött (erről bővebben ott), és amikor a kilencvenes években már elmaradtak az eredmények, a régi Verebesből csak a panaszkodás maradt. Mindez olyan emlékezetes nyilatkozatokban jelent meg, mint amikor a második kapitánysága idején a Mágus a magyarságát kérdőjelezte meg azoknak, akik szerint Hajszán Gyulát 33 évesen talán már nem kellett volna erőltetni a válogatottban.


Ellenségek a fővárosban

Azt is érdemes azért megjegyezni, hogy nem kellett ahhoz Verebes szókimondása, hogy ellendrukkereket szerezzen magának. A Rába ETO ugyanis teljesen váratlanul borította fel az évek (sőt, évtizedek) óta zavartalan rendet, mely szerint a bajnokságot a Dózsa, Fradi, Honvéd, Vasas négyes valamelyike nyerheti csak, vidéki csapatok a dobogóra is csak elvétve fértek fel. Ehhez képest a győriek alaposan felborították az egyensúlyt, és ez még akkor is elismerésre méltó, ha tudjuk, hogy történelmi lehetőséget használtak ki.

A fővárosi csapatok különböző okokból meggyengültek (elsősorban őket sújtotta például, hogy az MLSZ engedélyezte a válogatott sztárok külföldre szerződését, mint ez a cikk megjegyzi), viszont sokan nem akartak tudomást venni arról, hogy Győrben másfajta szemlélet alapján dolgoznak. Ide tartozott a válogatott akkori szövetségi kapitánya, Mészöly Kálmán is, aki inkább a jól ismert, bejáratott nevekre számítva állította össze a ’82-es vébére a keretet, amelyben példátlan módon csak egyetlen játékos, Szentes Lázár képviselte a bajnokcsapatot.

A Győr körön kívülisége máskor is visszaütött, így elsősorban a már említett átigazolási ügyeknél: bajnokcsapatként az MLSZ már semennyire nem segítette a klubot, hiába indult a BEK-ben is, ráadásul játékmesterét, Póczik Józsefet is pótolnia kellett volna. (Akkoriban az átigazolást az MLSZ bizottsága szentesíthette, és a korabeli szabályok nagyban megnehezítették a klubok önállóságát.)


Mit szóltak a mágiához külföldön?

Tény, hogy Verebes karrierjéből a nemzetközi sikerek hiányoznak, az európai kupákban egyetlen komolyabb csapaton sem sikerült túljutnia aktuális klubjával. A legemlékezetesebb az első ilyen volt, a belga Standard Liége elleni meccs: az Eric Geretset és Arie Haant is felvonultató csapat jóval nagyobb nevekből állt, és az első meccsen öt-nullra verte a Rábát, bár Verebes szerint ebből egyik gól sem volt szabályos, és a győriek a meccs nagy részében tíz emberrel játszottak Hlagyvik kiállítása miatt (a meccsről nem maradt fenn összefoglaló sajnos). A visszavágón viszont majdnem sikerült a bravúr, három-nullás vezetésnél az ellenfél csak Michel Preud’homme bravúrjainak köszönhette, hogy nem kaptak több gólt.

Innentől azonban még megszorongatni sem sikerült az aktuális ellenfeleket: Dinamo Minszk, Manchester United, Bohemians, Steaua, Dinamo Kiev, Luzern – ezek a csapatok jelentették az ETO, majd később az MTK számára a végállomást a nemzetközi kupákban, és köztük volt néhány csúnya vereség is, bár kifogott néhány tényleg nagynevű klubot. A svájci Luzern vagy a csehszlovák Bohemians viszont nem volt kimondottan erős ellenfél.



Igaz, a nyolcvanas években már ritkán brillíroztak a magyar kupacsapatok: a Videoton UEFA-kupadöntője is jókora meglepetés volt, onnantól kezdve pedig már a tavaszt sem érték meg hosszú évekig. Verebes viszont két időszakban is kapitányként irányíthatta a válogatottat, továbbá egyszer még az olimpiai válogatottat is rábízták.


A kapitányságok mérlege

Két rövid időszak adatott meg szövetségi kapitányként Verebes József számára, de egyikben sem sikerült maradandót alkotnia, különböző okok miatt. Azt mindenképpen el kell mondani, hogy mindkétszer másodállásban kapta meg a megbízatást: 1987-ben az MTK, 1993-ban pedig a Győr edzőjeként vette át a válogatottat. Először szükségmegoldásként került az irapuatói pofontól még mindig szédelgő válogatott kispadjára, miután Komora Imre, a korszak másik nagymenő klubedzője két vereség után 1986 végén lemondott.

Verebes alaposan átalakította a keretet, több játékosát is beépítette az MTK-ból, és egyáltalán nem vallott kudarcot: egy verítékes győzelem Cipruson, egy papírforma vereség Hollandiában, majd jött egy emlékezetes, gólzáporos győzelem a lengyelek ellen itthon, és az utolsó meccsen egy barátságos döntetlen az NDK-val. Egyáltalán nem vállalhatatlan eredménysor, ha pedig ehhez hozzátesszük az akkor még kvázi B-válogatottként funkcionáló olimpiai válogatottat, amellyel legyőzte a franciákat és a spanyolokat is, végképp nem volt miért szégyenkeznie, mégis nyár végén váratlanul lemondott. Az okot az ellenséges közhangulatban és a sajtó támadásaiban nevezte meg, Lakat T. Károly visszaemlékezései szerint pedig azért kezdték ki az újságok, mert nyilvánosan rövid gatyában mutatkozott Lipcsében. Ki tudja, mi lehetett volna, ha marad, de akkor a két, tűzben tartott vas közül az MTK-t választotta. (Az olimpiai válogatott pedig végül nem jutott ki Szöulba.)

1993 őszén már újra a Győr edzőjeként győzte meg Laczkó Mihály MLSZ-elnök, hogy vegye át a nemzeti csapatot is. Ez a kaland már egyáltalán nem volt jó hangulatú: tíz meccsből egy győzelem Luxemburg ellen, és hét vereség. Az biztos, hogy a tavaszra nyolc (!) barátságos meccset is lekötő MLSZ alaposan bevitte az erdőbe a Mágust, odadobva a csapatot koncként a vébére készülő belgáknak és hollandoknak is. Mégis, azokon a meccseken már nem sok minden utalt rá, hogy Verebes jelentené a válogatott jövőjét, így nem sokan lepődtek meg, amikor a hollandok elleni 1-7 után Verebest menesztették, és többet már nem került szóba a válogatottnál. Egyébként is, a kilencvenes évek már nem róla szóltak.


Verebes József


A sikerek utóélete

Edzői pályája első szakaszában Verebes Józsefnek nem volt párja idehaza: két arany, két ezüst és egy bronzérem a Rába ETO-val, majd rögtön utána egy újabb bajnoki cím az MTK-val. Ehhez jött még egy ezüst és egy bronz a fővárosi klubbal is, de az ezüst már új korszakot jelentett: ez volt az a bizonyos 1989-90-es szezon, melynek az utolsó fordulójában egy döntetlen is elég lett volna az első helyhez, a kék-fehérek mégis kikaptak a kiesés elől menekülő Váctól, és végül jobb gólkülönbségével az Újpest lett a bajnok. Akkor még Verebes sem sejtette, hogy ez volt az utolsó esélye a bajnoki címre.

Az MTK-val ebből a sokkból már nem sikerült kilábalnia, majd 1992-ben a Hungária körútról Kispestre költözött, ahol kénytelen volt elszenvednie pályafutása első igazi kudarcát: nyolc meccs után felállították a kispadról. Innentől kezdve pedig a Mágusnak a legjobb eredménye egy ötödik hely volt Győrben, a többi klubjánál még kevesebb siker jutott, és az évtized végén pont első NB I-es klubjával, a Videotonnal esett ki az élvonalból. Utána már csak kisebb csapatok bízták meg, Verebes pedig a kétezres években tévés szakkommentátorként tért vissza a köztudatba.

Szinte pontosan egy évtized jutott neki a dicsőségből (vannak elméletek arra vonatkozóan, hogy a fociedzők nagyjából tíz évig képesek a csúcson maradni), utána pedig megfordult a széljárás. „A futball ugyan állandóan fejlődik, de vele fejlődöm, változom én is” – nyilatkozta még 1989-ben a Népsportnak Verebes József, de az ő esetében ez a változás úgy tűnik, nem a jó irányt jelentette. Hiába azonban az utolsó évek sikertelensége, mert azt biztosan nem lehet elvitatni tőle, hogy volt idő, amikor tényleg az ő csapata játszotta Magyarországon egyedüliként a modern és közönségszórakoztató futballt.