Széles Sándor: Az orvosok már lemondtak rólam

Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor / VS.hu/Zagyi Tibor

-

Január eleje óta rendszeresen ott van a medence partján az olimpiai bajnok Gyurta Dániel edzője, Széles Sándor, aki szerint a Komjádi uszoda légköre gyógyítóan hat rá – írja a Borsonline.


Kevesen hittek a visszatérésében, hiszen a kazanyi vb-ről nagyon betegen került haza. Hónapokig kórházban volt, szinte csontvázzá soványodott, de az uszodai légkör, a tanítványok és a hűséges kollégák erőt adtak neki.


Annyira jó étvágyam van, hogy már nem árt vigyázni a súlyomra.”

„Tíz orvosból kilenc már végképp lemondott rólam, de most is itt vagyok – mondta a mesteredző. – Egy óra múlva befejezzük az edzést, aztán megyek a török fürdőbe szaunázni, majd délután újra itt vagyok.” A Széles-stáb két tagjára, Kovácshegyi Ferencre és Virth Balázsra jelentős feladat hárul a felkészülés során.


Széles, Kovácshegyi és Virth


„A táborokban ők nyomják a stoppert, én inkább az elméletben teszek hozzá, az edzésterveket én írom. Nagyobb szerephez jut a csapatmunka. Nem véletlen, hogy egyre többször támaszkodom, támaszkodunk Dani visszajelzéseire is” – zárta a 60 éves Széles Sándor.