Reméljük, nézőből több volt, mint gólból a hétközi NB I-es fordulóban

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

Az öt szerdai találkozón mindössze tíz gól született, az egyetlen keddin meg nulla. Az FTC előnye tovább nőtt az élen, a Puskás Akadémia most éppen bentmaradó, a Vasas pedig kieső helyen áll.


Megint elég volt egy gól

Békéscsaba 1912 Előre–Ferencváros 0-1 (0-1)
Békéscsaba, 2400 néző, v.: Pintér
Békéscsaba: Poleksic - Bényei (Paukner, 84.), Vaskó, Damjanovic, Fabio Guaru - Eccleston (Takács P., 67.), Spitzmüller - Piermayr, Laczkó, Calvente - Punosevac (Birtalan, 76.)
FTC: Dibusz - Dilaver, Leandro, Cukic, Ramírez - Pintér Á. (Nagy Á., a szünetben), Gera - Lamah (Hajnal, 76.), Trinks (Varga R., 76.), Radó - Böde
gólszerző: Radó (44.)
sárga lap: Piermayr (32.), illetve Dilaver (93.)


A kijelölt játékvezetői csapat tagjai közül hárman a meccsre tartva – vétlen félként – közúti balesetet és sérüléseket szenvedtek. Viszokai László, Oláh Gábor és Becséri Gergely így nem tudta ellátni feladatát, ezért a szövetség játékvezető bizottsága a tartalékok közül kért fel új asszisztenseket. Az eredetileg kijelölt vezetőbíró, Pintér Csaba munkáját ifj. Kormányos Gábor, Szvetnyik Bence, Berger József és Nazsa Tamás segítették a találkozón.

Az első félidő első fele óriási FTC-fölényt hozott, mintegy fél óra után azonban kiegyenlítettebbé vált a játék. A szünethez közeledve kihagytak egy óriási helyzetet a csabaiak, közvetlenül a félidő vége előtt pedig a zöld-fehérek jutottak előnyhöz, miután Radó lecsapott egy levágódó labdára, és a jobb alsó sarokba lőtt.

A fordulás után mindkét oldalon kialakultak kisebb-nagyobb helyzetek, a hajrában pedig mindent megtett az egyenlítésért a hazai csapat – Dibusz többször bravúrral hárított –, de több gól már nem esett.
A listavezető Ferencváros két nyeretlen meccs után győzött ismét, s jelenleg húsz pont előnnyel vezeti a tabellát. A Ferencváros egy hónappal ezelőtt ugyancsak 1-0-ra nyert a Kórház utcában.


Radó Andrást egyszer biztosan nem érték utol a csabai védők


Sopronban megy a Halinak

Haladás–Újpest 1-1 (1-1)

Sopron, 1000 néző, v.: Iványi
Szombathelyi Swietelsky-Haladás: Király - Schimmer, Jagodics, S. Wils, Bosnjak (Gaál, a szünetben) - Kovács L., Iszlai, Medgyes (Németh M., 82.), Halmosi - Williams, Batarelo (Matínez, 58.)
Újpest FC: Balajcza - Balogh B., Sankovic, Litauszki, Kecskés Á. - Windecker, Bardhi (Mohl, 78.), Diarra, Andric, Hazard (Angelov, 60.) - Lencse (Kabát, 88.)
gólszerzők: Williams (11.), illetve Lencse (30.)
sárga lap: Iszlai (50.), illetve Diarra (71.), Andric (79.)

Az első negyedórában a Haladás játszott fölényben, és a vezetést is megszerezte bő tíz perc után, ugyanis Sankovic eladott labdáját követően Williams értékesítette ziccerét. Ezután is a szombathelyiek irányítottak, az Újpest mégis egyenlíteni tudott Lencse szép megmozdulása révén. A bekapott gól megzavarta a hazaiakat, de a szünetig nem született újabb találat.

A folytatásban a fővárosiak futballoztak veszélyesebben, több helyzet is akadt előttük, de a befejezésnél, ha nem sokkal is, de rendre célt tévesztettek a lila-fehér játékosok. Később visszaesett az iram, a kapuk szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben. Úgy tűnt, mindkét csapatnak megfelel a döntetlenért járó egy pont, és a lefújásig már nem is változott az eredmény.

A lila-fehérek sorozatban negyedik bajnoki találkozójukon maradtak nyeretlenek, míg a szombathelyiek eddigi két Sopronban lejátszott hazai meccsükön négy pontot szereztek.


Megint Novothny, megint a végén

DVTK–Videoton 2-1 (1-1)

Diósgyőr, 3262 néző, v.: Solymosi
Diósgyőr: Rados - Okuka, Lipták, Tamás, Nemes - Egerszegi, Elek - Barczi, Koman (James, 81.), Bognár (Novothny, 60.) - Bacsa (Nikházi, 73.)
Videoton: Kovácsik - Nego, Vinícius, Lang, Stopira - Pátkai - Suljic, Haraszti (Tischler, 76.), Kovács, Oliveira (Pölöskei, 80.) - Feczesin (Rudolf, 76.)
gólszerzők: Barczi (33., 11-esből), Novothny (91.), illetve Nego (42.)
sárga lap: Tamás (72.), Novothny (87.), illetve Pátkai (14.), Lang (21.), Suljic (34.), Oliveira (57.), Haraszti (59.), Kovács (74.)

Eleinte mezőnyjáték folyt a pályán, majd a Diósgyőr került fölénybe. A hazaiak több támadást vezettek, a székesfehérváriak pedig időnként csak sárga lapot érő szabálytalanságokkal tudták megállítani őket. A DVTK büntetőből jutott előnyhöz, de még a szünet előtt egyenlített a Videoton, amely az első 45 perc alatt ritkán jutott el kapura lövésig.

A második félidőben viszont jórészt a vendégek irányítottak, a diósgyőriek kevésbé tudták megtartani a labdát, a játék többnyire az ő térfelükön zajlott. A hajrára aztán ismét felpörögtek a hazaiak, és a hosszabbításban a csereként beállt Novothny Soma góljával kiharcolták a győzelmet. Novothny szombaton a Ferencváros otthonában is csereként lépett pályára, majd talált a kapuba az utolsó percekben – igaz, az a gól csak egy, míg ez a mai három pontot ért.


Novothny Soma a Ferencváros után a Videotont is elintézte az utolsó percekben


Csak Hrepka

MTK Budapest–Budapest Honvéd 1-0 (1-0)
Dunaújvárosi Stadion, 520 néző, v.: Vad II
MTK Budapest: Hegedüs - Vadnai, Poór, Grgic, Bese - Vass Á., Thiam - Gera D., Hrepka, Strestík (Baki, 89.) - Torghelle (Nikac, 54.)
Budapest Honvéd: Horváth - Botka, Baráth, Bobál, Lovric - Ikenne-King (Holender, a szünetben), Nagy G., Kamber (Hidi, 40.), Vasiljevic (Vernes, 74.) - Youla, Prosser
gól: Hrepka (29.)
sárga lap: Youla (70.), Lovric (71.), Prosser (84.)

Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek az első félidőben, a 29. percig Khaly Iyane Thiam kapufája jelentette a legígéretesebb helyzetet. Akkor Thiam Hrepka Ádámot ugratta ki, s ő nyolc méterről bevette a Honvéd kapuját.

A folytatásban is többször veszélyeztetett mindkét fél, de újabb gól már nem esett. Győzelmével az MTK már négy bajnoki óta veretlen.


Felcsút: egyet előre

Puskás Akadémia FC–Paksi FC 2-1 (0-0)
Felcsút, 708 néző, v.: Karakó
PAFC: Pajovic - Pauljevic, Fiola, Kelic (Lipcsei 46.), Forró - Zsidai, Márkvárt (Nagy Zs. 86.) - Csurko, Sallai (Bacelic-Grgic 46.), Lopa - Mészáros K.
Paks: Molnár P. - Kulcsár, Lenzsér, Gévay, Szabó J. - Papp K. - Koltai (Kővári 80.), Kecskés (Hahn 69.), Bertus, Szakály D. - Balázs (Bajner 80.)

gólszerző: Csurko (54.), Mészáros K. (65.), illetve Hahn (84.)
kiállítva: Lopa (91.)
sárga lap: Zsidai (61.), Csurko (89.), illetve Kecskés (37.), Gévay (61.), Lenzsér (69.)

Aktívan kezdett mindkét együttes, ám lendületük nem tartott sokáig. Eleinte a vendégeknél volt többet a labda, negyedóra elteltével a hazaiak vették át a játék irányítását, hogy aztán a játékrész végén ismét a Paks legyen enyhe mezőnyfölényben. Jól jellemzi az első 45 percet, hogy ez idő alatt mindössze egyetlen lövés találta el a kaput.

Fordulást követően rákapcsolt a szünetben kettőt cserélő Puskás, Csurko pedig egy jól eltalált lövéssel vezetést szerzett a hazaiaknak. Azonnal reagált a Paks, és egy sarokrúgás után majdnem egyenlített, de Papp a kapu torkából fölé emelt. Ennek ellenére nem sokáig állt 1-0 az eredményjelzőn, hiszen Gévay hibája után Mészáros nem hibázta el ziccerét és kétgólosra növelte a hazaiak előnyét.

A vendégek az utolsó negyedórában tovább fokozták a nyomást, Hahn révén szépítettek, egyenlíteniük azonban nem sikerült. A Paks ezzel az utolsó hat bajnokijából már az ötödiket veszítette el, míg a Puskás ugyanennyiből a harmadikat nyerte, és ellépett a kiesőhelyről, igaz, csak egyetlen ponttal előzi meg a Vasast.


Koltai Tamás, Zsidai László, Felcsút, Paks, NB I

A felcsúti Zsidai László szépen kivitelezett mozdulatát figyeli a paksi Koltai Tamás


A tabella:
1. Ferencváros 24 19 2 3 48-12 59 pont
2. DVSC-TEVA 24 10 9 5 39-25 39
3. Videoton FC 24 12 1 11 27-24 37
4. MTK Budapest 23 10 7 6 28-22 37
5. Újpest FC 24 9 10 5 32-24 37
6. Szombathelyi-Swietelsky Haladás 24 9 9 6 22-24 36
7. Paksi FC 23 9 6 8 28-25 33
8. Budapest Honvéd 24 7 7 10 27-29 28
9. Diósgyőri VTK 24 7 6 11 27-37 27
10. Puskás Akadémia 24 5 7 12 28-39 22
11. Vasas 24 6 3 15 20-38 21
12. Békéscsaba 1912 Előre 24 4 5 15 20-47 17

A 25. forduló programja:
március 12., szombat:
Újpest FC–Diósgyőri VTK 15.30
Videoton FC–Békéscsaba 1912 Előre, Felcsút 15.30
Paksi FC–Vasas 15.30
MTK Budapest–Szombathelyi-Swietelsky Haladás, Dunaújváros 15.30
DVSC-TEVA–Budapest Honvéd 15.30
Ferencváros–Puskás Akadémia 18.00


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!