Nem szerettem védeni - 90 éve született a magyar kapuslegenda

Forrás: Getty Images / Central Press

-

Kilencven éve, 1926. február 4-én született Grosics Gyula olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat kapusa. Portré.


Dorogon született, itt is kezdett futballozni. Az iskolai mérkőzéseken jó reflexei miatt a kapuba tették, noha ő csatár szeretett volna lenni. „Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem” – nyilatkozta később. Édesanyja papnak szánta, ezért kapusként az ő kedvéért öltötte magára legendássá vált tiszta fekete szerelését, ami miatt a szurkolóktól a megtisztelő Fekete Párduc becenevet kapta.


A Dorogi Bányász NB II-es felnőtt csapatának kapujában 1940-ben mutatkozott be. 1944-ben megnyerték a másodosztályú bajnokságot, majd a Magyar Kupában elődöntőbe, 1945-ben pedig az NB I-be jutottak. Grosics 1947-ben Budapestre került a MATEOSZ, majd a Teherfuvar SE csapatához. A MATEOSZ államosítása után bevonultatták, 1950-ben a Bp. Honvédba igazolt (vagy inkább vezényelték), amely akkoriban a világ egyik legjobb klubcsapata volt, az Aranycsapat legendás játékosainak többsége itt játszott. A Honvéd színeiben 390 bajnoki mérkőzésen védett, és háromszoros bajnok (1950, 1952, 1954) lett.

A válogatottban 1947-ben a magyar–albán (3-0) mérkőzésen mutatkozott be. A nehéz természetű focistát, akinek nyakában mindig kereszt lógott, és nem volt hajlandó az elvárt összegben békekölcsönt jegyezni, 1949-ben „disszidálási szándék” vádjával őrizetbe vette az ÁVH. Egy évre eltiltották a címeres mez viselésétől, de 1950 májusától már az Aranycsapat alapembere volt. A Fekete Párduc 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte a válogatott csapat hálóját, 59 győztes, 14 döntetlen és csak 13 vesztes mérkőzésen védett, összesen 96 gólt kapott, miközben csapata 258 gólt rúgott.



Tagja volt az 1952-es helsinki olimpiai tornán arany- és az 1954-es berni világbajnokságon – abszolút esélyesként, hatalmas csalódásra – ezüstérmet szerzett csapatnak, továbbá az 1958-as és 1962-es világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. 1953-ban Európa Kupát nyert, ezután következett „az évszázad mérkőzése”, a londoni Wembley Stadionban az angolok elleni 6-3, majd az 1954-es, 7-1 arányban megnyert budapesti visszavágó. Hat alkalommal hívták meg a világválogatottba, négyszer jelölték Aranylabdára.

Az 1954-es berni vb döntő elvesztése után idehaza tüntetések robbantak ki, és Grosicsot is bűnbaknak kiáltották ki. Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, egy évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltották, házi őrizetbe helyezték. Ezalatt kapusok sorát próbálták ki, de eredménytelenül, így a Budapestről Tatabányára száműzött Grosics 1956-ban visszakerült a kapuba. A forradalom idején részt vett a Honvéd illegális dél-amerikai túráján, de 1957 nyarán mégis a hazautazás mellett döntött, és ismét a tatabányai csapatnál védett.


Nem engedték a Fradiba

1962-ben a chilei vb-n bejelentette visszavonulását, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség nem járult hozzá, hogy a Ferencvároshoz igazoljon. 1962. október 14-én a jugoszlávok ellen öltötte utoljára magára fekete mezét. Negyvenhat évvel később – a 82. születésnapján –, a Fradi jelképesen leigazolta, majd 2008. március 25-én a zöld-fehérek kezdőcsapatában kapott helyet. Az angol másodosztályú Sheffield United elleni mérkőzésen egy hazaadás után, a nézők vastapsa mellett vonult le a pályáról.

A legendás kapus nagyszerű érzékkel irányította a védelem munkáját, együtt élt a játékkal. Szükség esetén kapuját messze elhagyva igyekezett hárítani, a labda azonnali és pontos továbbításával gyors ellentámadások indítására is lehetőséget adott, ezért emlegették a magyar válogatott „negyedik hátvédjeként”. A kapustulajdonságok közül különösen ruganyossága és reflexei voltak egészen kiválóak, nevét éveken át a világ legjobb kapusai között emlegették.



1960-ban edzői, 1965-ben sportszervezői oklevelet szerzett. 1963-tól a Tatabányai Bányász, majd a Salgótarjáni BTC, később a KSI edzője volt. 1966 és 1968 között Kuvaitban volt szakfelügyelő és szövetségi edző. 1969-től állt a Budapesti Volán és a Volán SC élén, egyesületi elnökként vonult nyugdíjba 1976-ban, 1991-ben a Volán FC díszelnöke lett. 1969 és 1976 között a Volántouristnál volt osztályvezető, ezután a fővárosban divatáruüzletet nyitott. A rendszerváltás után, 1990-ben az MDF színeiben indult az országgyűlési választásokon.

1952-ben az év sportolója, 1959-ben az év labdarúgója lett, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1994-ben a Halhatatlanok Klubjának lett tagja, 1995-ben MOB Olimpiai Érdemérmet és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Érdemérmét, 1996-ban a Magyar Örökség díját vehette át. 1998-ban megválasztották Az évszázad legjobb magyar kapusának, 1999-ben a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé választották. 1999-ben a Dorogi FC örökös tagja lett. 2001-ben és 2013-ban Csík Ferenc-díjat, 2007-ben Szent István-díjat, 2008-ban a Magyar Szabadság Napja-díjat kapott. Budapest, Budapest XI. kerülete, Dorog és Tatabánya díszpolgára volt. 2009-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2011-ben a Nemzet Sportolója lett.

2008-ban az újbudai Budai Sport Általános Iskola felvette a nevét, 2009-ben Gyulán megalakult a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia, ahol 2012-ben felállították egész alakos bronzszobrát (Kovács Jenő alkotása), amely védés közben ábrázolja. 2011-ben róla nevezték el a tatabányai futballstadiont. 1963-ban jelent meg Így láttam a kapuból című könyve, 2011-ben életéről Keresztlécen címmel készült dokumentumfilm.

Hosszas betegeskedés után, 2014. június 13-án, nyolcvannyolc éves korában hunyt el.