Meghalt az Antarktiszt egyedül átszelni próbáló brit kalandor

-

Henry Worsley közel 1500 kilométert tett meg külső segítség nélkül, de az utolsó 50-et már nem bírta. Teljesen kimerült, és a kórházig ugyan még eljutott, de annyira le volt épülve a szervezete, hogy már nem tudták megmenteni.


Henry Worsley, nyugalmazott brit katona vasárnap a chilei Punta Arenasban hunyt el, miután 50 kilométerrel a cél előtt feladni kényszerült vállalkozását, hogy elsőként szelje át egyedül, külső segítség nélkül az Antarktiszt.


Az 55 éves Worsley 71 nap alatt mintegy 1470 kilométert tett meg, érintve a Déli-sarkot is, azonban olyan mértékben kimerült és dehidratálódott, hogy az expedíció utolsó két napján már ki sem tudott mozdulni a sátrából. Ekkor döntött úgy, hogy kéri a „kimenekítését” az ilyen ügyekben illetékes, ALE (Antarctic Logistic & Expeditions) nevű cégtől.



Az ALE helikopterrel a legközelebbi expedíciós bázisra, a chilei Punta Arenasba vitte Worsley-t, ahonnan rögtön kórházba szállították. A vizsgálatok során megállapították, hogy nemcsak kiszáradt és legyengült, de hashártyagyulladása is van, amit ráadásul egy bakteriális fertőzés is súlyosbított – ez pedig már végzetesnek bizonyult.

Worsley karitatív céllal vágott neki az útnak, a szolgálatuk során valamelyik végtagjukat elveszített bajtársainak igyekezett pénzt gyűjteni, illetve a figyelmet rájuk irányítani.


Vilmos herceg, az expedíció fővédnökeként fogadta Henry Worsleyt az indulás előtt


Vállalkozása során Worsley Sir Ernest Shackleton 1915-ös útját próbálta rekonstruálni. A brit felfedező elsőként szerette volna elérni a Déli-sarkot, de hajója, az Endurance a jégtáblák közé szorult, így Shackleton és a legénység kénytelen volt elhagyni azt. Shackleton és emberei közel egy évet töltöttek kint, az idő nagy részét egy jégtáblán sodródva, majd amikor az is kettétört, a velük lévő mentőcsónakokba szállva tettek meg további közel 550 kilométert az Elefánt-szigetig. Shackleton ezt még megfejelte egy 1500 kilométeres úttal a Dél-Georgia-szigetre, hogy onnan hozzon segítséget. Később még visszatért az Antarktiszra, itt hunyt el 1921-ben, amikor szívroham végzett vele.

Worsley bátorságáról és kitartásáról az út fővédnöke, Vilmos herceg is megemlékezett, kifejezve a tragédia fölött érzett szomorúságát, valamint büszkeségét, hogy részese lehetett a vállalkozásnak.