Kubatov üzent a Fradi-ultráknak

Fotó: MTI/MTVA / Mohai Balázs

-

Kubatov Gábor, az FTC elnöke a Magyar Időknek adott interjúban elmondta, hogy marad a vénaszkenner a Groupama Arénában, de örömmel látja azokat a szurkolókat, akik tudnak viselkedni.


A hazai meccseket bojkottáló drukkerek február 20-án szurkolói ankétot tartottak, ahol elmondták, hajlandóak leülni tárgyalni Kubatovval, hogy megegyezés szülessen, és azt is közölték, hogy kompromisszumokat is kötnek a cél érdekében.

„Mi nem engedhetünk – reagált az FTC elnöke. – Szükségünk van a vénaszkennerre a kapuknál történő biztos ellenőrzésre, amit ez a szerkezet testesít meg, ráadásul az ellenzők félelmei alaptalanok voltak, mert az elmúlt több mint másfél évben semmilyen személyiségi jogi visszaélés nem történt. Ha elfogadják, hogy a stadionba beazonosítottan kell bejönni, normálisan kell viselkedni, nincs kirekesztés, nincs trágár beszéd, nincsenek fasiszta jelképek,


akkor természetesen örömmel látjuk őket.

Azt szeretnénk, ha minél több ember ülne a lelátókon.”


Kubatov hajthatatlan


Hamberger Ádám, a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül csoport vezetője a VS-nek azt mondta: belátják, hogy rendszabályozni kell magukat, például alkoholtilalmat rendelnének el maguk között a meccsnapokon. Nyilván egy-egy sör lecsúszhat, de a részeg, viselkedni nem tudó szurkolókat kirekesztenék maguk közül.

Azóta a szakosztály más meccseire járnak az ultrák, ott voltak például a női kézicsapat Baia Mare elleni BL-találkozóján, balhé nélkül lehozták a meccset, ilyen hangulat volt a nagybányaiak ellen:



Az ultráknak utána sikerült a Honvéd-táborral is megegyezniük, hogy a kispesti szektorból nézik a Honvéd–FTC NB I-es bajnokit, gond nélkül lezajlott az a meccs is, George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa is köszönetet mondott nekik a remek hangulatért.



A Fradi-ultrák legújabb kezdeményezése, hogy vasárnap a Lipcsei Péter vezette NB III-as csapat következő bajnokiján, a Csepel elleni idegenbeli meccsen megtöltsék a stadiont. A csepeli klub vezetőivel egyeztettek, és meghívtak több külföldi szurkolótábort is, amelyekkel szoros kapcsolat alakult ki az évek során. Két nap alatt elővételben 3500 jegy kelt el, akár 10 ezer néző is lehet a meccsen. Az NB I legutóbbi fordulójában összesen 9714-en nézték a helyszínen a bajnokikat, és 1619 volt az átlagnézőszám.


Csepelen visszatér a Fradi-sas is


Az ultrák ráadásul a meccsen pénzt gyűjtenek a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyaroknak is. „A befolyó adományaitokból támogatni fogjuk a Técsőn épülő magyar óvodát, illetve a rászoruló magyar családoknak – helyben – vásárolunk tűzifát és alapvető élelmiszereket” – írták a Facebookon.


A Kárpátaljai gyűjtést folytatjuk!Kárpátaljának szüksége van Rád!A kárpátaljai magyarok veszélyben vannak, és segíts...

Posted by Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül on Wednesday, 16 December 2015

Kubatov az interjúban beszélt arról is, hogy a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga csoportköre lehet a cél a Fradi focicsapatának, miután az idén 12 év után valószínűleg megnyeri a bajnokságot. „Amennyiben elérnénk a csoportkört, feljuthatnánk egy olyan pódiumra, amit a pluszbevételekből évről évre megtarthatnánk. Meg kell ragadnunk a pillanatot, ha eljön, és akkor nagyon ügyesnek kell lennünk.”