Kisebb meglepetés még lehet, de Storck fejében már megvan az Eb-keret

Fotó: MTI / Illyés Tibor

-

Az Európa-bajnokság jegyében először találkoztak a fociválogatott tagjai. Bernd Storck és a játékosok szerint is hasznos napokat töltöttek együtt.


Idén először vett részt összetartáson a 2016-os Európa-bajnokságra készülő magyar fociválogatott. Bernd Storck szövetségi kapitány és a szakmai stáb eredetileg vasárnaptól szerdáig látta volna vendégül az ezúttal meghívott játékosokat, azonban a szakvezető, engedve a klubok kívánságának, egy nappal lerövidítette a telki programot, így vasárnaptól keddig tart a program.

A Sion tartalékcsapatában játszó Mervó Bence kivételével ezúttal csak az OTP Bank Ligában szereplő játékosokat hívott be Storck. A vasárnapi találkozót követően az első felmérések következtek, majd egy regenerációs edzés szerepelt a programban. Hétfőn újabb tesztek és edzés volt a menü.

„Szeretnénk képet kapni arról, hogy a játékosoknak milyen fizikális mutatókban kell fejlődniük a következő hónapokban, emellett lehetőségünk lesz kipróbálni olyan fiatal reménységeket, akikről kiderülhet, hogy magasabb szinten is számíthatunk-e rájuk, akár a nyári Európa-bajnokságon, akár az A válogatott későbbi megmérettetései során” – mondta Storck még az edzőtábor előtt, ezúttal is utalva arra, hogy ő valóban hosszú távra tervez, és az általa kijelölt útnak az Eb is csak egy állomása.


A kapitány már minden mozdulatot az Eb tükrében figyel


„Élvezem, hogy itthon vagyok a családommal, a gyerekeimmel, és nagyon jólesett a válogatottba szóló meghívó” – mondta a DVTK-hoz a télen visszatérő Elek Ákos, akinek szinte visszhangozta a szavait az eseményre vele együtt beülő Korcsmár Zsolt és Fiola Attila.

Elekhez hasonlóan Korcsmár is a télen tért haza, ő a Bundesliga 2-ben szereplő Greuther Fürth csapatától igazolt a Vasashoz. Mindkét játékos úgy vélte, jót tett az NB I-nek a létszámcsökkentés.

„Két meccs alapján úgy érzem, erősödött a bajnokság, nagyobb lett a tempó. A kevesebb csapat miatt több a jó játékos a keretekben” – mondta Korcsmár.

„Jót tett a létszámcsökkentés a magyar bajnokságnak. Nagyobb iramúak lettek a meccsek. Viszont az alacsony nézőszámon nem tudom, hogy mivel lehetne segíteni” – mondta Elek, kicsit helyre téve a nagy optimizmust.

Áttérve a válogatott részre, mindenki hasznosnak ítélte a Telkiben töltött napokat, még akkor is, ha a bajnoki meccsek után érkező játékosokkal nem lehetett igazán fajsúlyos munkát végezni.

Mindenki kicsit fáradt volt, úgyhogy komoly munkát, ami nagy terheléssel jár, nem is lehet végezni. A tesztek adnak némi támpontot. Bízom benne, hogy lesz majd egy kis foci is a végén” – mondta Korcsmár.


Elek Ákos (6) Diósgyőrből ment, Diósgyőrbe jött


Korcsmár kérdésünkre elmondta, hogy döntésében a legfontosabb tényező az volt, hogy minél előbb és minél többet tudjon játszani.

„Már úgy éreztem, hogy százszázalékos a lábam, és szerettem volna minél előbb játszani, viszont nem akartam arra várni, hogy valaki a posztomról megsérüljön vagy sárga lapok miatt kimaradjon – magyarázta. – A Vasasnál megkapom a játéklehetőséget. Mielőtt hazajöttem, beszéltem Michael Oening vezetőedzővel, aki elismert szakember odakint, egyeztettünk a közös munkáról. A két bajnokságot persze nem szeretném összehasonlítani, de az elmúlt két hét alapján azt látom, hogy ugyanazt a szakmai munkát el tudjuk végezni, mint Fürthben, és itt is megkapom a megfelelő terhelést. A feltételek persze lehetnének kicsivel jobbak, de egyszer majdcsak kisüt a nap, felszáradnak a pályák, és valamivel alkalmasabbak lesznek a futballra.”


Korcsmár Zsolt (jobbra) a Vasasból próbál bekerülni az Eb-keretbe


A sérülésből visszatérő, de a Ferencváros elleni vereség miatt kissé csalódott Fiola Attila ugyancsak örömének adott hangot, hogy Telkiben lehet. A klubjában belső védőként, a válogatottban viszont jobb oldali védőként játszó felcsúti futballista amondó, csak hasznára válik neki és a csapatnak is, ha több poszton bevethető játékost látnak benne.

A keret első nagy megmérettetése a Horvátország elleni március 26-i találkozó lesz, amitől sokan féltik a csapatot – a valódi világsztárokat (elég csak a Real Madrid-játékos Luka Modricra, vagy a barcelonás Ivan Rakiticre gondolni) is felvonultató csapat ellen beleszaladhat egy önbizalom-romboló pofonba a magyar csapat.

„Nem eredményben, hanem játékban kell gondolkodni – mondja Elek. – Abban kell minél jobbnak lenni. Ma már elképzelhetetlennek tartom, hogy olyan vereségbe fussunk bele, mint Amszterdamban (utalt az emlékezetes 1-8-ra). Biztos vagyok abban, hogy sokkal érettebb, rutinosabb lett a csapat, ma már nem követünk el olyan hibákat, mint én Budapesten a hollandok ellen, vagy mint mint Guzmics Ricsi a románok ellen. Nem tartunk attól, hogy egy nagy vereségbe futunk bele, és oda lesz az önbizalmunk. Fontos, hogy megmaradjon a csapategység, mert a pótselejtezőn is az volt az egyik legfontosabb fegyverünk.”



A sajtótájékoztató második felvonásán Bernd Storck volt a főszereplő, aki elsősorban annak örült, hogy már az Eb előtt négy hónappal, február közepén együtt tudott tölteni néhány napot a csapattal.


„Méréseket végzünk, tesztelünk. Ma például aerob, futós méréseket végeztünk, illetve este lesz még egy labdás edzés. Holnap lesz egy taktikai megbeszélés, utána pedig egyesével beszélünk a játékosokkal, hogy kinek milyen munkára van szüksége, milyen feladatokat kell elvégeznie, hogy minél jobb fizikai állapotba kerüljön.”


Nagyon jó kell muzsikálnia annak, aki még be akar kerülni Bernd Storck keretébe


Kérdés, hogy a most tesztelt NB I-es keretből hányan számíthatnak a valódi Eb-kerettagságra. Storck nem mondta ki konkrétan, de szavaiból arra lehetett következtetni, hogy nem sokan lesznek ilyenek.

„Nagy meglepetések már nem lesznek, de kisebbek még lehetnek a keretet illetően. Egy-egy játékos még kaphat lehetőséget, de nagy vonalakban már összeállt a csapat a fejemben.”

A téli átigazolások nemcsak a játékosok, hanem a kapitány számára is fontos információval bírnak. Storck szerint szinte mindegy, hogy ki hol játszik, a lényeg, hogy minél többet legyen pályán, és lehetőleg a saját posztján kapjon szerepet.


Nyilasi Tibor; Storck, Bernd


A tervek szerint május végén játszik még egy felkészülési mérkőzést a válogatott, és Storck már annak is örülne, ha egyáltalán lenne csapat, amelyikkel le lehet még kötni egy meccset. Két válogatottal áll kapcsolatban a szövetség, de nevek nem hangzottak el.

„Nagyon reméljük, hogy sok szurkolóra számíthatunk a horvátok elleni mérkőzésen, szeretnénk nekik valami szép ajándékot adni, hiszen nagy szerepük van abban, hogy ott lehetünk Franciaországban” – mondta a kapitány az egy hónap múlva esedékes találkozóról.

Az Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében a válogatott három mérkőzést fog játszani. Az már eldőlt, hogy március 26-án Horvátországot fogadjuk a Groupama Arénában, a mérkőzésre már kaphatóak a jegyek, ahogy az is biztos, hogy június 4-én a világbajnok Németországgal mérkőzünk meg Gelsenkirchenben.


válogatott program


Az edzőtáborozó keret:
kapusok:
Király Gábor (Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Hegedüs Lajos (MTK), Nagy Gergely (Vasas)
védők:
Fiola Attila (Puskás Akadémia), Bese Barnabás (MTK), Juhász Roland (Videoton), Korcsmár Zsolt (Vasas), Lang Ádám (Videoton), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Litauszki Róbert (Újpest), Forró Gyula (Puskás Akadémia), Predrag Bosnjak (Haladás), Leandro de Almeida (Ferencváros)
középpályások:
Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Elek Ákos (Diósgyőr), Pintér Ádám (Ferencváros), Kovács István (Videoton), Holman Dávid (Debrecen)
támadók:
Bódi Ádám (Debrecen), Varga Roland (Ferencváros), Pekár László (Puskás Akadémia), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Ugrai Roland (Haladás), Mervó Bence (FC Sion, svájci)


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!