Keszthelyi vezérletével legyőzték az oroszokat a női pólósok

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

A magyar csapat végig vezetve 11-10-re nyert, és második helyen zárt az A csoportban.


Az első negyedben nagy küzdelmet, rengeteg oda-vissza úszást láthatott a közönség, ugyanis a szerb-román bírópáros előszeretettel fújta be a kontrákat mindkét oldalon. A magyarok védekezése kiváló volt, támadásban pedig a csapatkapitány, Keszthelyi Rita vállalta magára a főszerepet, az ő két góljával vezetett 2-1-re az együttes.


A második felvonás elején ellépett a magyar csapat, előbb Kisteleki Hanna váltott gólra egy emberelőnyt, majd Czigány Dóra nagy erejű lövése a vízről felpattanva az orosz kapus feje és a léc között talált utat a hálóba (4-1). A különbséget Bujka Barbara növelte ötméteresből, az oroszok azonban emberelőnyből szépítettek. Nem örülhettek sokáig, ugyanis Keszthelyi a labdát lehalászva csuklóból emelt a hálóba, visszaállítva ezzel a különbséget (6-2).


A hat gólig jutó Keszthelyi Rita oroszlánrészt vállalt a fontos sikerből


A nagyszünet után Gangl Edina pillanatai következtek a kapuban, előbb jó ütemben kiúszva szerzett labdát, majd emberhátrányban mutatott be nagyszerű védést. Elöl több lehetőség is kimaradt, az oroszok pedig éltek az alkalommal és két gólra felzárkóztak (6-4). Magyar emberelőny következett, Bíró Attila időkérés alatt tett rendet a fejekben, Keszthelyi pedig negyedik gólját is megszerezte. A rivális ötméteresből szépített, de a negyed slusszpoénjaként a megállíthatatlannal bizonyuló Keszthelyi váltott pillanatok alatt gólra egy emberelőnyt (9-5).

A zárófelvonás orosz góllal indult, ám Keszthelyivel nem tudtak mit kezdeni, a magyar klasszis egy csodálatos ejtéssel válaszolt (10-6). Az oroszok emberelőnyből csökkentették újra a különbséget. majd egy kimaradt magyar emberfórt követően ejtésből szereztek újabb gólt (10-8). Újabb orosz előny következett, a rivális pedig egyetlen találatra zárkózott fel, majd az egyenlítésért támadhatott, de Czigány labdát szerzett. A magyarok kettőre növelhették volna előnyüket, de kimaradt az emberelőny, az oroszok pedig újra megkapták - a játékvezetőktől is kiállítás formájában - a lehetőséget, amivel éltek is (10-10). Egy perccel a vége előtt Bujka harcolt ki kiállítást, amelyet végletetekig kijátszott a csapat, s végül Illés Anna lőtt gólt.


Nem volt könnyű Antal Dórának és a magyar csapatnak, mert keményen harcoltak az oroszok


A női tornáról csak a győztes jut ki a riói olimpiára, emellett a márciusi hollandiai kvalifikációs tornán lehet még kvótához jutni. Ahhoz, hogy a magyar csapat ott legyen ezen a viadalon, a legjobb hatban kell végeznie. Hollandiában további négy válogatott szerezhet indulási jogot.

A magyarok szerdán 15.45 órától a francia vagy a német együttessel találkoznak a negyeddöntőben.


Eredmény:
nők, A csoport, 5. forduló:
Magyarország-Oroszország 11-10 (2-1, 4-1, 3-3, 2-5)
magyar góldobók: Keszthelyi 6, Kisteleki H. 2, Czigány, Bujka, Illés 1-1


Korábban:
Portugália-Törökország 11-10 (2-2, 3-3, 4-1, 2-4)
Hollandia-Görögország 11-10 (1-3, 3-3, 3-4, 4-0)
A csoport végeredménye: 1. (továbbjutott) Hollandia 15 pont, 2. (továbbjutott) Magyarország 12, 3. (továbbjutott) Oroszország 9, 4. (továbbjutott) Görögország 6, 5. Portugália 3, 6. Törökország 0