Így lettem olimpiai bajnok helyett az egyik legkeresettebb escortlány

-

„Szabadság, szex, ez kellett nekem” – mondta a bipoláris zavarban szenvedő Suzy Favor Hamilton, aki a BBC rádióműsorában részletesen elmesélte, hogyan vált lépésről lépésre az Egyesült Államok egyik legsikeresebb futójából Las Vegas második legnépszerűbb luxusprostituáltjává.


A 47 éves egykori sportoló megrendítő történetének gyökerei a gyerekkoráig nyúlnak vissza. Fiútestvére bipoláris zavarban szenvedett, ami az egész család életére rányomta a bélyegét. „Nehéz volt így felnőnöm. Gondjaim lettek az étkezéssel, először csak öngyilkossági gondolataim voltak, a középiskolai évek alatt pedig már öngyilkossági kísérletem is volt. A versenyek alatt folyamatosan szorongtam, de megpróbáltam a kemény vidéki lányt adni, nem engedtem, hogy gyengének lássanak.”

A futásba menekült, mert az „kikapcsolja az agyat”. Egyre jobban belevetette magát, sorra nyerte a középtávú versenyeket, és azt vette észre, hogy ettől a családja is boldogabb lett.


A futásba menekült


Soha senki nem nyert annyi egyetemi bajnokságot, mint ő, kilencszer koronázták meg, a felnőttek között 1991 és 2004 között hétszer lett amerikai bajnok, több országos csúcsot is futott, és bekerült az 1992-es, az 1996-os és a 2000-es olimpiai csapatba is. Utóbbi olimpián, Sydney-ben az 1500 döntőjének nagy esélyese volt, egy évvel korábban elhunyt beteg testvérének akart emléket állítani egy olimpiai éremmel, de a hajrában megrogyott, és összeesett. Ez volt az a pillanat, amikor újabb komoly törés következett az életében.


Folyamatosan szorongtam, féltem a versenyektől, alig vártam, hogy visszavonulhassak.

Aztán 2005-ben szerencsére terhes lettem, ez jó indok volt a befejezésre. Azt gondoltam, hogy az majd kiút lesz, ha szülök egy gyereket, esetleg kettőt, és boldog leszek életem végéig. De nem így történt, megszületett a gyönyörű lányom, majd néhány hónappal később életem legsötétebb időszaka következett.”

Nem tudott megbirkózni a problémáival, folyamatosan veszekedtek a férjével, szétesőben volt a házassága, eltávolodott a testvéreitől, újra terhes lett, de elvetélt, alkalmatlannak érezte magát mind az anyaságra, mind az életre. „Csak azt akartam, hogy érjen véget a fájdalom, számtalanszor a fának akartam hajtani az autóval, de ilyenkor mindig eszembe jutott a lányom.”


Többször akart öngyilkos lenni


Szakember segítségét kérte, szülés utáni depressziót diagnosztizáltak nála, antidepresszánsokat írtak fel neki, évekig szedte őket. Kövérnek, lomhának, életképtelennek érezte magát, ezért félredobta a gyógyszereket, de ez sem segített. Másfajta antidepresszánst írtak fel neki, amitől viszont egy csapásra sokkal jobban érezte magát.

„A házassági évfordulónkra készültünk, de nem arról álmodtam, hogy egy romantikusat vacsorázzunk, hanem Las Vegasba vágytam, két férfit akartam magamnak rendelni, kihúzni ezt is a bakancslistámról. Elutaztam hát Vegasba, ahol először kiugrottam egy repülőből, a tandemugrás után pedig egyszerre két férfival szexeltem. Ez teljesen megváltoztatott, új embernek éreztem magam. »Hogy maradt ez eddig ki az életemből?« – kérdeztem magamtól. Szabadság, szex, ez kellett nekem!”


2011-ben Las Vegasban


Elválni ugyanakkor nem akart a lánya miatt, de a következő fél évben rendszeresen repült Las Vegasba. „Először escortfiúkat rendeltem, majd bárokban szedtem fel férfiakat, akiktől ajándékot kaptam a szexért cserébe, aztán felötlött bennem, hogy miért nem escortozom inkább én magam?


Néhány hónap alatt Las Vegas második legkeresettebb escortlánya lettem, a világon pedig benne voltam a legjobb tízben.

Soha nem voltam ennyire boldog, soha nem éltem ennyire előtte. Most először függetlennek éreztem magam.”


Kelly néven futott


Suzy Favor Hamilton 600 dollárt (mai árfolyamon kb. 160 ezer forintot) kért egy órára, de azt mondja, nem a pénz miatt csinálta, csak vonzotta a tiltott gyümölcs, a kockázat, hogy lebukhat, a figyelem, amit a férfiaktól kapott, a hatalom, amit szex közben érzett. Közben a férje nevelte a gyereküket és vitte a családi vállalkozást, amíg ő élte a saját életét. Aztán egy ügyfele kitálalt egy bulvárlapnak, így véget ért a kaland.

„Egyből visszakerültem a sötétbe. Lepergett magam előtt, hogy a férjem el fog hagyni, viszi a gyereket, a szüleim és a testvéreim kitagadnak. Bármire képes lettem volna, hogy ezt megakadályozzam. Pszichiáterhez fordultam, majd bipoláris zavart diagnosztizáltak nálam is.”


Suzy Favor Hamilton

Férjével és lányával tavaly augusztusban


A férje nem hagyta el, a családja kitartott mellette, noha a szülei nem értették, miért élte azt az életet. „Megbántam, amit tettem, de nem szégyellem, ez tett teljes emberré. Jobb feleség, anya és barát lettem, miután megéltem azt a sötét korszakot, amelyet belülről olyan felhőtlennek láttam. Most jógát tanítok, és egészségesnek érzem magam. Tudom, hogy a betegségem életem végéig el fog kísérni, de már tudom kezelni, és tudni fogom akkor is, ha egyszer ismét sötétben érzem majd magam.”