Húszmillióért játszanak a budapesti World Touron

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Tamás

-

Több mint 40 magyar is indul az asztaliteniszezők budapesti World Tour-versenyén. A mieinken túl ötvenhat ország több mint 400 versenyzője áll asztalhoz az eseményen január 20. és 24. között.


Míg 2015-ben Challenge kategóriás volt a verseny magyarországi állomása, idén már Major besorolást kapott, így vonzóbb a külföldi indulók számára. A Major kategóriában az idei versenynaptárban csak öt nagy WT-viadal szerepel, a magyaron kívül: a lengyel, a bolgár, a cseh, az osztrák és a svéd. A World Tournak a Tüskecsarnok ad majd otthont, a verseny összdíjazása pedig 70 ezer dollár (kb. 20 millió forint).

Nagy nevekben nem lesz hiány, igaz Kínából most csak egy játékos érkezik, a 24 éves Jü Jang. Női egyesben két japán szerepel a kiemelési lista elején, a világranglista 4. Fukuhara Ai és a világranglista 5. Isikava Kaszumi. A harmadik kiemelt a szingapúri Feng Tianwei lesz, a negyedik pedig a mindössze 15 éves Ito Mima, Japánból. A verseny legfiatalabb résztvevője azonban nem ő lesz, hanem a 13 éves Drabant Anita, igaz ő csak az U21-esek között indul. A mieink közül a legjobb szereplésre a világranglista 32. Póta Georginának van a legnagyobb esélye.




A férfiaknál az első kiemelt a tajvani Csuang Csih-jüan. De itt lesz a 46 éves Zoran Primorac is, aki még mindig vállalja a gyűrődést a legjobbak között, és a Tüskecsarnokban is tiszteletét teszi. A horvát veteránnál – aki 1988-tól kezdődően mind a hét nyári olimpián részt vett – „mindössze" 32 évvel fiatalabb Juhász Patrik, aki a legifjabb lesz az erősebbik nem indulói között. A mieink közül a világranglista 118. helyén álló Jakab János 31. kiemeltként várja a versenyt.

KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!