Gyárfás: Az édes Katinkát szeretnénk visszakapni

Fotó: MTI/MTVA / MÚSZ / Szaka József

-

Gyárfás Tamás szerint nagyon rossz példát mutat Hosszú Katinka azzal, hogy a nyilvánosság előtt próbálja meg lejáratni a Magyar Úszó Szövetséget. Az elnök kérdésünkre cáfolta, hogy csak egyszer kereste volna az úszónőt és edző-férjét, aki többször is elhajtotta a szövetség képviselőit az edzésekről.


Hosszú Katinka szerda délelőtti sajtótájékoztatóján széttépte azt a szerződést, amit a Gyárfás Tamás elnök vezette Magyar Úszó Szövetség tett elé. A világbajnok úszónő szerint 12 millió forintot ajánlottak neki, ha segít népszerűsíteni a 2017-es budapesti világbajnokságot, és úgy érzi, ezzel el akarják őt hallgattatni. Gyárfás Tamás a VS.hu-nak elmondta: nagyon meglepték a szerdán történtek.


Hosszú széttépte a szövetség szerződésajánlatát


„Nem számítottam arra, hogy ez fog történni, de az első, decemberi sajtótájékoztatójára sem számítottam. Az a biztos hitem, hogy az ilyenfajta véleménykülönbségeket házon belül kell megoldani, és nem kiállni a nyilvánosság elé.


Ilyen szerződéstépést akkor láttam utoljára, amikor Bush széttépte a beszédét Budapesten.

Szándékosan nem mentem el a sajtótájékoztatóra, mert tartottam tőle, hogy ha kérdeznek, akkor nem megfelelő szavakkal fogok reagálni. ”


Bush tépése:


Hosszú Katinka szerint Gyárfás Tamás egyszer kereste őt a decemberi sajtótájékoztatója óta, hat nappal később kapott tőle egy SMS-t, amit rajta kívül egy bulvárlap újságírójának is elküldött. Hosszú szerint Kiss László szövetségi kapitány is csak egy alkalommal, január 4-én, hétfőn, egy órával azelőtt csörgette meg, hogy az MTI elkészítette volna vele azt interjút, amelyben a kapitány arról panaszkodott, hogy nem tudja elérni az úszónőt. Gyárfás Tamás máshogy emlékszik, és azt is elmesélte nekünk, hogy miért küldte el az SMS-t az egyik bulvárlapnak.


Gyárfás ragaszkodik Hosszú vébéfilmes szerepléséhez


„Többször is kerestem Katinkát, például két hónappal korábban, levelet is küldtem neki, de arra sem érkezett válasz. Többször hívtam telefonon, majd SMS-ben boldog új évet kívántam neki, és megkérdeztem, hogy van-e kedve leülni beszélgetni. A Blikk egyik újságírójával régóta jó kapcsolatot ápolok, akivel szintén arról beszélgettem, hogy kerestem-e Katinkát. Elmondtam, hogy többször hívtam és továbbküldtem neki az SMS másolatát is, bizonyítva, hogy kerestem őt. Katinka ezt rosszallta.”

Gyárfás szerint Kiss László és Hargitay András utánpótlás-kapitány is többször kereste Hosszú Katinkát, elmentek az edzésére is, de Shane Tusup, Hosszú edző-férje elhajtotta őket.


Azt mondta, hogy most dolgoznak, ne zavarják őket.

Ez rendben is van, de nem mondta, hogy fél óra múlva jöjjenek vissza, akkor már ráérnek. Ez körülbelül három hete történt. Aztán be akartuk mutatni Katinkáéknak az új masszőrt, és le akartunk velük ülni megbeszélni azt is, hogy milyen víz alatti kamerát szeretne, hogy olyat rendeljünk, amilyenre szüksége van, de akkor is elküldték a szövetség képviselőit, hogy ők most edzenek” – mondta az elnök.


Kiss szerdán is akart beszélni Hosszúékkal


Hosszú Katinka a szerdai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy szerinte a szövetség vezetőinek „nemcsak arról nincs sportszakmai tervük, hogyan léphetnénk előre, azt sem tudják hogyan maradhatunk meg ezen a szinten. Az elmúlt három évben üres ígéreteket kaptam, semmi változás nem történt.” Gyárfás Tamás nem igazán érti, hogy Hosszú mire gondol.

„Katinka biztosan kiváló szakember, de akkor kérem, hogy álljon elő az ötleteivel. Ugyanakkor a TE úszó tanszékének vezetőjét, Sós Csabát, vagy Kiss Lászlót és Hargitay Andrást sem tartom laikusnak, ez azért nem egy analfabéta csapat.


Ha Katinkának van valami jó ötlete, akkor mondja el Sós Csabának, vele nem volt olyan konfliktusa mint velem, hogy szerepelnie kell a vébét népszerűsítő filmben.

A magyar úszósport egyébként kiváló évet zárt, a kazanyi világbajnokságon három aranyat nyertünk, a netanyjai Eb-n az éremtábla élén végeztünk, az év két legjobb európai úszójának pedig magyar versenyzőt választott az európai szövetség. Úgy érzem, hogy a világ most inkább a magyaroktól próbál meg tanulni.”


Hosszú Katinka, Gyárfás Tamás

Dúl a nyilatkozatáború Gyárfás, valamint a Tusup-Hosszú páros között


Hosszú Katinka azt is állította, hogy az a 12 millió forint, amit a szövetség az új szerződésben ajánlott neki, az nem egyenlő azzal a jutalommal, amit az év végén a magyar szövetség szavazott meg a 2015-ben legjobban teljesítő úszóknak. Ezt Gyárfás is igazolja: „Az előző évi jutalmakat én aláírtam, nem tudom, hogy elutalták-e már az illetékesek, de azt Katinka megkapja. Az a 12 millió forint, amiről most beszélünk, a 2016-os felkészülésre vonatkozik. Kiszámoltuk, a netanyjai Eb előtt 16 millió forintba került Katinka felkészülése, de ezt a pénzt meg is érdemelte.”

Gyárfás Tamás továbbra sem érti, hogy Hosszú Katinka miért nem adja az arcát és a nevét a budapesti vébéhez, szerinte ez egy nagyon rossz üzenet a fiatalok felé. „Lehet, hogy hibáztam, de én most is ugyanezt kérném tőle, hogy igenis tűnjön fel a filmben néhány másodpercre. A magyar szövetségnek még soha nem volt ekkora támogatottsága a kormány, a MOB és a szponzorok felől.


Most adjuk át a Tüske csarnokot, milliárdokért uszodát épít az állam, világbajnokságot rendezünk, most kellene ezt a hullámot meglovagolni, és mindenki boldog lenne.

Ha valami hibát látunk, akkor meg kell súgni a másik fülébe, nem kiállni a nyilvánosság elé. Ez lenne a fiatalok felé az üzenet? Ha ezt tanulják meg a gyerekek a legnagyobbaktól, a példaképektől, akkor ez egy nagyon rossz irány. Lehet, hogy ez más országokban máshogy működik, de tőlünk ez a szemlélet nagyon idegen” – utalt nyilvánvalóan Gyárfás Hosszú amerikai férjére és edzőjére.

A VS.hu úgy értesült, hogy Hosszú Katinka szerződésében nemcsak az szerepelt volna, hogy a vébéfilmben tűnjön fel, hanem az is, hogy havonta egyszer álljon a szövetség rendelkezésére. „Ez igaz, de soha nem presszionáltuk. Annyit kértünk tőle is, mint a többi úszótól, hogy havonta egyszer egy sajtótájékoztatón vagy egy vébés eseményen vegyen részt. Emlékszem, két évvel ezelőtt a barcelonai vébén, amikor bemutattuk a budapesti világbajnokság prezentációját, akkor nagyon aranyosan részt vett benne, ott állt mellettünk. Mi ugyanazt az édes Katinkát szeretnénk visszakapni, akit akkor ünnepeltünk.”


Az aranyos Katinka 2013-ban:


A MOB általában nem avatkozik be a sportági szövetségek ügyeibe, ám Hosszú Katinka egyre hosszabbra nyúló ügye után szükségét érezte ennek. A szerdai sajtótájékoztatón Szabó Bence, a MOB főtitkára elmondta, hogy mindent megtesznek az úszó és a szövetség közti ellentétek elsimításáért, és azért, hogy az olimpiai felkészülés a normális mederben folyhasson tovább. A versenyzőket nem a szövetség, hanem a MOB nevezi a játékokra, márpedig a MOB alapszabálya szerint a „részvételre jogosult sportoló kiválasztása nemcsak a sportoló sporteredményén alapszik, de tekintettel van a sportoló példaértékű magatartására is”. Ugyanakkor a MOB-nál a VS.hu kérdésére közölték: szó sincs arról, hogy veszélyben lenne Hosszú riói részvétele.

KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!