Ezzel a csapattal debütál az Elek-Martín páros az Eb-selejtezőn

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

-

A lengyelek elleni két mérkőzésen kell előszór megmutatniuk a szakembereknek, hogy tudnak együtt dolgozni a válogatott élén.


Elek Gábor és Ambros Martín, a magyar női válogatott két szövetségi kapitánya kihirdette 18 fős keretét a lengyelek elleni, márciusi Európa-bajnoki selejtezőkre.

A magyar csapat szombaton edz először közösen, majd jövő szerdán Koszalinban, négy nappal később pedig Érden játszik világbajnoki negyedik helyezett ellenfelével. A lengyelek elleni két találkozó azért is lesz pikáns, mert éppen tőlük kaptunk ki egy góllal a dániai vb nyolcaddöntőjében, A vereséggel elszálltak az olimpiai részvétel esélyei, néhány nappal később pedig lemondott Németh András szövetségi kapitány, akinek a helyét február elején vette át az Elek-Martín kettős.

A magyar női válogatott kerete (a szövetség tájékoztatása szerint):

kapusok: Bíró Blanka (Ipress Center-Vác), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
jobbszélsők: Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)
jobbátlövők: Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA)
irányítók: Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
beállók: Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
balátlövők: Klivinyi Kinga (Érd), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (Dunaújvárosi KKA), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok KC), Shatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

A válogatott Eb-selejtezős programja márciusban:
3. forduló, március 9., Koszalin:
Lengyelország-Magyarország
4. forduló, március 13., Érd:
Magyarország-Lengyelország

A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont (70-44), 2. Lengyelország 4 (52-33), 3. Szlovákia 0 (40-55), 4. Finnország 0 (37-67)


Az 5. és 6. fordulóra júniusban kerül sor, a magyar válogatott Szlovákiában szerepel, majd a finneket fogadja.
A csoport első két helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadik helyezettje vehet részt a decemberi, svédországi Európa-bajnokságon.