A Wolfsburg elnöke nem becsüli le a Real Madridot

Fotó: DPA / MARIUS BECKER

-

A sorsolásokat követő nyilatkozatok közhelyáradatát ezúttal Klaus Allofs törte meg egy jól irányzott poénnal.


A Bajnokok LIgája negyeddöntőinek nyoni sorsolását követően rendre elhangzó „örülünk a sorsolásnak, kiegyenlített párharc lesz, itt már csak jó csapatok vannak” kezdetű megszólalások között üdítő kivétel volt a Real Madriddal szembe kerülő Vfl Wolfsburg elnöke, Klaus Allofs nyilatkozata. Allofs a következőt találta mondani a Sky tévécsatornának:



„Nem hinném, hogy előre el volt rendezve a sorsolás. Természetesen mindkét találkozónak a Real Madrid az esélyese, de attól még érdekes lesz velük játszani. Ha megnézzük, milyen csapatok voltak még a kalapban, természetesen volt három-négy olyan csapat, amelyiknek jobban örültünk volna. Ha megnézzük, milyen csapattal és milyen játékosokkal kerültünk szembe, egyértelmű, hogy nem becsülhetjük le a Real Madridot.”

Ez a beszéd!


Két wolfsburgi mókamester, Dieter Hecking és Klaus Allofs


„A Wolfsburg nagyon jó szellemiségű, nagyon erős csapat – udvariaskodott cserébe Emilio Butrageno, a Real sportigazgatója. – Kemény kihívás lesz, két kiegyensúlyozott mérkőzésre számítok. Tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz könnyű dolgunk.”

Ne hagyjuk szó nélkül, hogy Jürgen Klopp a Liverpool vezetőedzőjeként visszatér előző munkahelyére, Dortmundba, ahol nagy-nagy szeretettel várja mindenki.


Megőrülnek érte


Ő nem kevésbé várja már a találkozást.

„Nagyon örülök ennek a sorsolásnak – mondta Klopp a Liverpool hivatalos honlapjának. – Örülök, hogy megmutathatom Dortmundnak az új csapatomat, és hogy a mostani csapatomat elvihetem abba a nagyszerű stadionba. Ilyen sztorit csak a foci képes írni.”

Meglehetősen ritka, amikor egy európai kupapárharc során mindkét csapat ugyanazt az indulót (You'll Never Walk Alone) énekli, és mindkét stadionban ugyanazt az edzőt éltetik.

„Dortmundba utazni és ott meccset játszani a legjobb dolog, ami a futballban történhet. És ők is százszázalékosan várják, hogy Liverpoolba utazhassanak. Persze, én is nagyon várom a találkozást, de közben meg utálom a személyem körüli felhajtást. Tudom, hogy miről szól a foci bizniszrésze, úgyhogy teszem, amit tennem kell, de sokkal fontosabb, hogy mindenki a két meccsre tudjon koncentrálni.”