A román sportminiszter vizsgálja a székelyhimnusz-ügyet

-

Jelentést kért Elisabeta Lipa román ifjúsági és sportminiszter a román kosárlabda-bajnokságban meghonosodott székelyhimnusz-éneklés szokásáról. A román és a székely himnusz mérkőzések előtti eléneklése is vitát váltott ki Romániában.


A mérkőzések előtti himnuszéneklés január 5-én, a Sepsi Sic és a kolozsvári U sepsiszentgyörgyi meccse után lett beszédtéma. Az éllovas Sepsi Sic által fölényesen megnyert meccs után a kolozsváriak edzője sérelmezte, hogy csapatának ellenséges hangulatban kellett játszania, mert a mérkőzés előtt nem hallgatta mozdulatlanul végig a hazai szurkolók által elénekelt székely himnuszt. A kolozsvári csapat tagjai edzőjük buzdítására a székely himnusz éneklése alatt is melegítettek.

A botrány január 9-én folytatódott, amikor a sepsiszentgyörgyi csapat a bukaresti Rapid vendégeként lépett a pályára. A mérkőzésen a Rapid szurkolói a román himnusz éneklését is megzavarták, és transzparenst feszítettek ki azzal a szöveggel, hogy „Székelyföld nem létezik!” A zavarkeltő bukaresti szurkolókat a csendőrség eltávolította a lelátókról. A bukaresti mérkőzés is a sepsiszentgyörgyi csapat fölényes győzelmével végződött.

A Román Kosárlabda Szövetség állásfoglalásban rögzítette, hogy a szabályzat szerint valamennyi bajnoki mérkőzés előtt el kell énekelni a román himnuszt. Az ezt követő három percben a helyi szurkolók bármilyen énekkel buzdíthatják csapatukat, ezt azonban a vendégeknek nem kell helyben maradva végighallgatniuk.

Ebben a vitában foglalt állást pénteken az ifjúsági és sportügyi tárca arra figyelmeztetvén a szakszövetségeket, hogy csak a román válogatottak nemzetközi mérkőzései előtt indokolt a román himnusz éneklése. Elisabeta Lipa romániai ifjúsági és sportminiszter a közösségi oldalán úgy vélekedett, hogy egyenesen tilos a himnuszéneklés a belföldi bajnoki mérkőzések előtt. A tárcavezető azzal érvelt, hogy sokszoros román bajnok evezősként egyetlen olyan hazai versenyen sem vett részt, amely előtt elénekelték volna a himnuszt, és ez más sportágak bajnoki mérkőzései előtt sem szokás.

Vasárnap a miniszter közleményt adott ki, amelyben pontosította, hogy a román válogatottak nemzetközi mérkőzései előtt kötelező elénekelni a himnuszt, de nem tilos ezt tenni a bajnoki mérkőzések előtt sem. Ezt követte a minisztérium hétfői közleménye, amelyben a miniszter jelentést kért keddre Carmen Tocala sportügyi államtitkártól a Sepsi Sic kosárlabdacsapat sepsiszentgyörgyi és bukaresti mérkőzéséről.

Romániában nem csak a kosárbajnokságban honosították meg évekkel ezelőtt a mérkőzések előtti himnuszéneklés szokását. A székely himnuszt a Csíkszeredai SK és a gyergyószentmiklósi Progym hokicsapatának, a székelyudvarhelyi FK teremfoci- és kézilabda-csapatának, valamint a sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic női kosárcsapatának a meccsein szokták a nézők elénekelni.