A Real nagyon csúnyán elbánt a barcelonaiakkal

Fotó: AFP / CURTO DE LA TORRE

-

Igaz, hogy csak az Espanyol volt az áldozat, de ettől még tény, hogy a Real látványosan és eredményesen játszott. És 6-0-ra nyert.


Zinedine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője határozott, gólratörő, lendületes kezdést kért csapatától az Espanyol elleni mérkőzésen, a spanyol bajnokság 22. fordulójának záró meccsén. A hírek szerint remek az összhang a csapat és a tréner között, és ez most is látszott: Benzema már a 7. percben megszerezte a vezetést (hetedik alkalommal a bajnokságban, ami a legtöbb a ligában) egy szép fejessel, amit öt perccel később Ronaldo toldott meg egy büntetővel, újabb négy perccel később pedig James Rodríguez megpattanó lövése landolt a kapuban.


Benzema 1-0


Bő negyedóra erőfitogtatás után a Real máris kicsit visszavett, ami abban mutatkozott meg, hogy leginkább maguknak és a Bernabéu közönségének játszottak. A 45. percben azért ebből is összejött egy gól: Ronaldo két pazar csel után még annál is pazarabbul tekert a szezonban bajnokin először védő litván Arlauskis kapujába. Ez volt Ronaldo szezonbeli 18. bajnoki találata, amivel utolérte a házi versenyben Benzemát.


Ronaldo második gólja


A szünet után is a passzolgatós, színezgetős játékot folytatta a Real. Benzemának, Jamesnek és Ronaldónak is volt helyzete. Zidane már a húsz perc után elkezdte levenni a fontosabb játékosait a pályáról, Modrid és Kroos sem töltött 70 percet a pályán, Benzema pedig a 75.-ben ballagott le.


Az utolsó negyedórában az Espanyolnak is voltak veszélyes lehetőségei, a madridi védelem egyre több munkát adott az addig csak negyedóránként el-elvetődő Keylor Navasnak. Gólt persze a Real rúgott, pontosabban Jesé beadásából Ronaldo fejelt szép mozdulattal a vendégek kapujába. A 19. góljával pedig utolérte a góllövőlistát vezető Luis Suárezt.


Ronaldo 3. gólja


Szeptember 12-én Barcelonában 6-0-ra nyert a Real, Ronaldo akkor öt gólt rúgott. A hatos most is összejött, ezúttal a barcelonaiknál most debütáló Oscar Duarte öngóljának köszönhetően. Az FC Barcelona elleni november 21-i vereség óta a Real mind a hat hazai bajnokiját megnyerte, és ezeken 33 gól lőtt. Győzelmével a Realnak 47 pontja van, és már csak egy pontra van az Atléticótól, valamint négyre a listavezető Barcától.



KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!