A Barcától a Bayernig mindenki őt akarja, de a mama dönt, hogy mehet-e

Fotó: AFP / DAMIEN MEYER

-

Ousmane Dembélé a világ focijának következő nagy ígérete. Az új Neymar, az új Ronaldo, aki egyelőre a Rennes-t vinné be a BL-be – 19 évesen.


A mauritániai szülőktől származó Ousmane Dembélé az idei szezonban mutatkozott be a francia élvonalbeli Rennes csapatában, de játékos debütálását – még a tehetségekben nem éppen szűkölködő Franciaországban is – régen várták már olyan izgatottan, mint az akkor 18 éves támadóét, aki ugyan kimaradt a jövő sztárjait bemutató írásunkból, de most egy külön cikkel kárpótoljuk ezért.


A végén a gólpasszt figyeljék!


Dembélé kedvéért már a Manchester City akkori futballfejlesztési tanácsadója, Patrick Vieira is kéthetente támasztotta a korlátot az ifibajnokikon, az első csapatban való debütálása óta pedig csak fokozódott az érdeklődés iránta.

A Premier League-ből bejelentkezett az Arsenal, a Chelsea és a Tottenham, de sorba áll a fiúért a Bayern München is, amelyik hajlandó lenne rögtön visszakölcsönözni a francia klubnak. Dembélé március 6-án mesterhármast vágott a breton rangadón a Nantes-nak, és a meccset a helyszínen figyelő Robert Fernández, a Barcelona sportigazgatója ez után azt találta mondani, hogy ez a fiú lesz az új Neymar (a „régi” 24 éves...).


Az bizony egy mesterhármas


A Rennes-nél elnöki tanácsadóként dolgozó korábbi francia válogatott, a Manchester Unitedben is megforduló Mikael Silvestre pedig Cristiano Ronaldót és a jövő egyik aranylabdását látja benne. Annyi biztos, hogy egy rekordot máris megdöntött az ifjú támadó: ő a legfiatalabb játékos a Ligue 1 történetében, aki egy szezonban elérte a 10 gólos határt.

Már van ügynöke is, az egykori mali válogatott, korábbi Evréux-i szomszéd Badou Sambagué személyében, aki pályafutása befejezése után ügyvédi diplomát szerzett. Ousmane jövőjéről azonban nem ő fog dönteni, hanem a fiatal játékos édesanyja, Fatimata.

„Tavaly, amikor Ousmane már külföldre akart menni, akkor az anyja kijelentette, hogy ő jobban örülne, ha a Rennes-nél maradna, és aláírná első profi szerződését. Így is történt, nem volt más választása” – mondja az ügynök.


A skótok ellen készülő francia U21-es válogatott sajtótájékoztatóján Dembélé volt a legnagyobb sztár


A Red Bull Salzburg egy éve még 2 millió euróért vitte volna, most azonban már egy mutatósabb csekkre lesz szüksége a kérőnek: a tárgyalások idén már 25 millió euróról indulnak. Ha a mama is úgy látja jónak, akkor nyáron meg is köttetik a klub történetének egyik legnagyobb üzlete.