Zsuzsi néni, a biológiai csoda

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

Élő legenda, a mintaképünk – egy gimnáziumi tornatanár ritkán kap ilyen bókokat. Az sem mindennapi, hogy a születésnapján az iskolaigazgató mellett egy alpolgármester és egy államtitkár is fontosnak tartja felköszönteni. A budai Szent Margit Gimnázium ikonikus tornatanárnője, Lindner Ernőné most töltötte be a százat, de tavaly még minden csütörtökön edzést tartott nyolcvanon túli egykori diákjainak. Ő tudja, hogyan kell a nagymamákat rávenni a váltófutásra.


Lindner Ernőné Gecső Zsuzsanna – másoknak édes Zsuzsa vagy csak simán Zsuzsi néni – alig látszott ki a mikrofonállvány mögül, ahogy a patinás budai iskola, a Szent Margit Gimnázium dísztermében megköszönte a születésnapi köszöntést. A kedvéért több mint százan eljöttek – főleg őszhajú, ünneplőbe öltözött emberek –, a gimnázium egykori tornatanára ugyanis május 25-én százéves lett. A három számjegy önmagában még nem indokolja, hogy Lindnernéről a közoktatási államtitkár mondjon csupa jót a beszédében, és azt sem, hogy a családja és a Szent Margit mellett mellett két másik egykori munkahelye, a Testnevelési Egyetem és a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium is külön ünnepséget rendezzen.

Zsuzsi néni – ő kérte, hogy így nevezzük, így szereti – a mikrofonba mentegetőzött egy kicsit, hogy egy ilyen régi épületen, mint ő, már nem tökéletes a vakolat, meg hogy nagyon zavarba jött a sok kedvességtől, majd meggyőződéssel azt mondta: „Ebben a panaszos és elégedetlen világban én egy boldog ember vagyok.” Aztán ruganyos léptekkel visszament a székéhez.



Szeretettorna

Az ünnepségen csak ebből a fürge járásból látszott, hogy miért mondják róla egykori tanítványai, hogy már régóta biológiai csodának tartják. Zsuzsi néni ugyanis arról híres, hogy egészen tavaly decemberig – amikor elesett, és eltörte a lábát – huszonöt éven át minden csütörtökön kondicionáló tornákat tartott a most már nagymama korú egykori tanítványainak. Lindnerné az általuk alakított Budai Margitosok Baráti Körének az elnöke is lett. „A tornákon, légy nyugodt, hogy váltófutás is volt, labdavezetéssel, dobálással.


A gyerekek – illetve hát, ezek a nyanyák – a lelküket is odatették.


A koruknak megfelelően tornáztam velük. Volt gimnasztika is, mert kellett egy kicsit itt-ott dekorálni őket” – mondta Zsuzsi néni, aki tágas, gellérthegyi lakásában mesélt a VS-nek az 1989-ben beindult heti edzésekről. Szeretettornának hívták őket, mert már az öltözőben is társadalmi élet folyt. A hetvenes-nyolcvanas nők egy kicsit kiszakadtak a betegágyak mellől, az unokafelvigyázásból, és a régi iskolatársaikkal lazultak. Csatlakozott hozzájuk a Szent Margit régi tánc- és illemtantanára is, aki idén 102 éves. Annyira lelkes volt, hogy a balatoni nyaralásain az unokáival gyakorolta a labdázást. „A nagymamákat a gyerekek kinevetik, ha nem tudják elkapni a labdát” – magyarázta Zsuzsi néni.

A tornákat azonban most már nem akarja folytatni, mert ugyan kilencvenkilenc éves korában még megtartotta őket, de mint mondja,


így, száz fölött már groteszk lenne, és nem akarok bohócot csinálni magamból.

Pár éve még tudott segíteni az unokáinak, ha küszködtek a fejenállással vagy a cigánykerékkel. „Ma már nem merek, mert nem reszkírozom, hogy, mit tudom én, belemegy a vér a fejembe, és gutaütést kapok.”



Apácák közt megvillanó térdek

A tanár és volt tanítványai az évek során tegeződő barátok lettek, de ez nem volt mindig így: a Szent Margit a második világháború előtt apácák által működtetett iskola volt, ott nem volt helye haverságnak. A diákok kedves, de szigorú tanárként emlékeznek Zsuzsi nénire, aki a sok apáca között a civil életet testesítette meg a diáklányok szemében.

Zsuzsi néni tehetős családból származik, az édesapja Budapest főmérnökeként megengedhette magának, hogy a családjával egy Pasaréti úti villában éljen, és a lányát az angolkisasszonyok Sankt Pölten-i bentlakásos intézetébe adja. Sok városban tanult, de végül egy Andrássy úti gimnáziumban érettségizett, ahol a tornaórákat tartó tanárnők a „csattogtatós fajtába” tartoztak: körbeálltak a lányok, énekeltek, és ütemre csinálták a feladatokat. A tanárnők egy kicsit meg voltak fáradva, szívesen bízták a délutáni sportköri foglalkozások megtartását a lelkesebb felső osztályosokra. Zsuzsi néni tanári pályafutása valahol itt kezdődött. A Testnevelési Főiskola (TF) után egyből a Szent Margitba került, amely akkoriban – 1938-ban – új iskola volt, remek adottságokkal. Volt saját uszodája, tornatermei, sportpályája. A líceumi osztálynak németül kellett tartani a testnevelést. Állítólag – erről a gimnázium mostani igazgatója mesélt a köszöntőbeszédében – a közeli ciszter diákok körében Zsuzsi néni nagyon népszerű volt, mert a margitos lányoknak az udvaron sportbemutatókat szervezett. A lányoknak kilátszott a térdük a tornadresszből, és ez nagyon boldoggá tette a szomszédban tanuló fiúkat.

A fiatal tornatanár szabad kezet kapott az apácáktól, akik úgy voltak vele, hogy sokkal nyugodtabbak, hogyha a gyerekek sportköri foglalkozásokon töltik az idejüket ahelyett, hogy moziba mennének vagy a körúton sétálnának és kirakatokat néznének – emlékezett vissza Zsuzsi néni.


Lindner Ernőné Gecső Zsuzsanna


Materialista szemléletre alkalmatlan

Az órákat – ahogy a TF-en tanulta – felépítette: bemelegítés, átmozgató gimnasztika, aztán a kemény munka (atlétika vagy szertorna), és a végén legalább 10-15 perc játék. Télen korcsolyázni vitte a diákokat, a nyári szünetre pedig programot írt nekik, hogy otthon is tornázzanak.

Zsuzsi néni azt mondta, a fő célja mindig az volt, hogy a lányok megszeressék a mozgást, önbizalmat szerezzenek, ne a fogyatékosságaikra koncentráljanak. Annak nincs értelme, ha az ember csak „unalmas hasizomgyakorlatokkal verejtékezteti őket”, magyarázta. Azt szerette a tanításban, amikor óra végén kinyitotta az ajtót, és a gyerekek azzal búcsúztak, hogy „De klassz volt, Zsuzsi néni!”

A történelem térítette el a Szent Margitból. A világháború után, 1951-ben az iskolaépületet elvették, a nővéreket Mezőkövesdre vitték, az osztályokat széttelepítették. Zsuzsi néni a TF docenseként tanított egy ideig, és onnan nézte végig az 1956-os forradalmat, de két évvel ezután, nyáron berendelte az igazgató. Kiderült, hogy átszervezik a főiskolát marxista-leninista szemléletűre, és „a felettesek szerint az én személyem nem alkalmas arra, hogy materialista szellemben tanítsak”.


Nézze, Jóska, tudja, én öt gyereket nevelek, én a jóisten nélkül nem tudok gyerekeket nevelni

– mondta erre a tanárnő. Kénytelen volt az áthelyezését kérni, így került a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumba, amely egy kicsit ejtőernyős hely volt: tanított ott a Műegyetemről kidobott professzor, az egri és más főiskolákról eltávolított ember is.


Lindner Ernőné Gecső Zsuzsanna


Zsuzsi néni innen ment végül nyugdíjba 1972-ben. Addig nyolc gyereke született – közülük hárman kicsi korukban meghaltak, és az elsőszülött lánya hét éven át feküdt egy német klinikán, hogy a gyermekbénulásból felépüljön. A gyerekei között van biokémikus, gyógypedagógus, fogorvos, művészettörténész és egy testnevelő tanárnő is. Ma már 15 unokája és (eddig) 17 dédunokája van.


Zsuzsi néni imádott újra összejönni a rendszerváltás után mozgolódó régi margitosokkal, akik azon igyekeztek, hogy az apácák visszakapják a régi iskolát. Az első nagy találkozójukon ajánlotta fel a heti tornákat is az öregdiákoknak.

Ezek az alkalmak ugyan hiányoznak neki, és bár manapság állítása szerint egy kicsit „el szokta trotlizni az időt”, mégsem unatkozik. Mindig van látogató, és kiterjedt a levelezése is. Amíg ott voltunk nála, tízpercenként csörgött a telefonja. Ahogy fel-alá járkált a lakásban, hogy megmutassa a TF-es gránitdiplomáját, a családi fényképeket vagy a tanítványai által összerakott ajándék patchworktakarót, minden alkalommal ügyesen kikerülte az ajtófélfához készített, tologatható járókeretet.


Lindner Ernőné Gecső Zsuzsanna