„Zsoldosok, többé nem jövünk” - a Fradi-focisták felhúzták az ultrákat

Fotó: Ckozep.hu

-

A Ferencváros gálamérkőzést rendezett a Nagyecsed vendégeként. A vénaszkenner ellen tiltakozó Tábor elutazott a Magyar Kupa-meccsre, de lehet, hogy ez volt az utolsó túra, miután a játékosok nem köszönték meg nekik a biztatást.


Nagyecseden fesztiválhangulatban várták a Ferencváros Magyar Kupa-fellépését, az NB I-es tabellát toronymagasan vezető zöld-fehérek - a faluba érkező több száz fradista nagy örömére - pedig eleget tettek az elvárásoknak. A szünetben már 7-0-ra vezettek a válogatottak nélkül, és sok fiatallal kiálló fővárosiak, a vége pedig 10-0 lett - Busai Attila egymaga 4 gólt vállalt.


Pillanatkép a szurkolók közül


A szurkolókkal való közös ünnep azonban csak eddig tartott, ugyanis a Ferencváros játékosai nem mentek ki a lefújás után hozzájuk, hogy megköszönjék a biztatást. Pedig tavaly a Csákvár elleni idegenbeli kupameccsen is hasonló volt a helyzet, ott megtapsolták a bajnokikat a vénaszkenner és Kubatov Gábor elnök személye miatt bojkottáló ultrákat.


A csákvári taps 3.30-nál:


Amikor az idén a bajnokságban Székesfehérvárra látogattak el szervezett keretek között a Ferencváros drukkerei, akkor Leandro hívására ugyancsak odamentek a játékosok a szurkolók elé, és együtt ünnepelték a győzelmet, ez most elmaradt. Talán azért is, mert nem az első csapatával állt ki a Fradi. Noha voltak rutinosabb játkosok a keretben, de azt nehéz elképzelni, hogy egy Nagy Dominik vagy egy Lakatos úgy összeszedje a csapatot, ahogy Leandro tette, vagy hogy úgy hallgassanak a többiek Dilaverre vagy Vargára, mintha Gera vagy Hajnal parancsolná őket a szurkolók elé.

Így állt fel a Fradi: Jova - Csilus Á., Pintér, Dilaver, Ramírez (Silye, 46.) - Haris, Cukic - Nagy D., Lamah (Hodgyai, 46.), Varga R. (Lakatos, 46.) - Busai


A fehérvári taps:


„Ez volt az utolsó, hogy elkísértük őket. 300 kilométert utaztunk ezért a meccsért, és nem jöttek oda a játékosok megtapsolni. Bemenekültek az öltözőbe. Zsoldos banda. Vége, ennyi volt” – mondta egy Fradi-szurkoló a VS.hu-nak. Hozzátette: több százan utaztak Budapestre a román határtól nem messze lévő faluba. (Legfelső képen, a Ferencvárosi C-közép fotóján a népligeti indulás látható.)


Így szurkoltak Nagyecseden:

Posted by FradiMob on Wednesday, 14 October 2015

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője sem említette meg a szurkolókat a meccs utáni nyilatkozatában, vagy legalábbis a klub hivatalos honlapjára ez a néhány mondat került fel a német szakembertől: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hiszen fél perc után már vezettünk, pár perccel később pedig a második találatunkat is megszereztük. Fontos volt a korai gólszerzés, hiszen így nyugodtan játszhattunk. Nehéz volt ezen a talajon játszani, örülök, hogy senki sem sérült meg, és ilyen szempontból az ellenfél is dicséretet érdemel, nagyon sportszerűen futballozott. Az is pozitívum, hogy a fiatalok éltek a lehetőséggel. Örülünk a továbbjutásnak.”


Szenvedett az Újpest, nyert a Vidi

Győzött a DVSC is, a hajdúságiak Süs duplájával és Castillion találatával nyertek 3-0-ra Géderlakon.

A bajnoki címvédő Videoton Andráshidára látogatott, és a múlt héten kinevezett vezetőedző, Horváth Ferenc első mérkőzésén 2-0-ra győztek a Zala megyei Andráshidán. A fehérváriakat az sem zavarta meg, hogy a keretből a válogatottbeli fellépései miatt ezúttal kimaradó Juhász Roland útban a mérkőzésre autóbalesetet szenvedett.

Az MTK a Mezőhegyest ejtette ki, a mesterhármasig jutó Marek Strestík vezérletével. Eközben az Újpest megszenvedett a megye I-es Velencével, Kabát Péter tizenegyesből és szabadrúgásból szerzett góljai kellettek, hogy ne legyen zakó a meccs vége (1-2).


Kiesett a Diósgyőr és a Paks

A Békéscsaba is 2-1-re nyert, itt azonban várható volt, hogy az NB II-es Kisvárda nem fogja olcsón adni a bőrét. Maradva az élvonalnál, a bajnokságban 2. helyen álló Haladás 3-1-re nyert Salgótarjánban, a Somoskőújfalu vendégeként.

És, akkor, hogy ne legyen mindenkinek egyformán jó, a Paks gólzáporos mérkőzésen, példát véve a magyar válogatott pireuszi produkciójáról, 4-3-ra kikapott Tiszaújvárosban. A hazaiak kétszer is elhúztak két góllal, amit 0-2 után még kiegyenlítettek a paksiak, a második alkalommal azonban már csak egy gólt tudtak faragni a hátrányukból. A harmadosztályú Kozármisleny óriási meglepetésre 1-0-ra legyőzte az élvonalbeli Diósgyőrt. A Baranya megyei alakulat az előző körben a szintén első osztályú Puskás Akadémiát búcsúztatta, ezt megelőzően pedig az NB II-es Siófokot győzte le.

Már a nyolcaddöntőben van a bevándorlókból álló BLASZ I-es Inter CDF is, akik ezúttal az egy osztállyal fentebb játszó III. ker. TVE csapatát győzték le 2-1-re.


Eredmények, 3. forduló (a legjobb 16 közé jutásért):
Somos SE (III.) - Szombathelyi-Swietelsky Haladás 1-3 (0-1)
Velence SE-FQL System (megyei I.) - Újpest 1-2 (1-0)
Géderlaki KSE (megyei III.) - DVSC-TEVA 0-3 (0-1)
Kisvárda (II.)-Békéscsaba 1912 Előre 1-2 (0-1)
Tiszaújváros (III.)-Paksi FC 4-3 (2-2)
Nagyecsed (megyei I.)-Ferencváros 0-10 (0-7)
Andráshida (III.)-Videoton 0-2 (0-1)
Mezőhegyesi SE (megyei I.)-MTK Budapest 0-6 (0-2)
Inter CDF (BLSZ I.)-III. ker. TVE (III) 2-1 (2-1)
Dorogi FC (III.) - Csákvár (II.) 1-3 (0-1)
Soroksár (II)-Budapest Honvéd 3-5 (3-2, 3-3, 3-4) - hosszabbítás után

Kozármisleny (III)-DVTK 1-0 (0-0)


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!