Woody Allen-múzeumot nyitnának Barcelonában

Fotó: Europress/AFP/Thomas Samson / Europress/AFP/Thomas Samson

-


Az elképzelések szerint az intézmény a Woody Allen Központ nevet viselné, és ez lenne az első olyan múzeum a világon, amely összegyűjti, feldolgozza és bemutatja a New York-i rendező életművét, összpontosítva a filmekben gyakran ismétlődő, jellemző témákra, mint a szerelem, a humor, a szex, a halál és a vallás.

Jaume Roures, az ötletgazda a TV3 katalán tévécsatornának elmondta, hogy a Mediapro nevű, audiovizuális technológiával foglalkozó vállalata révén együtt dolgozhatott a rendezővel a katalán fővárosban forgatott Vicky, Cristina, Barcelona című filmben, és, mint mondta, „nagyon különleges kapcsolat” alakult ki közöttük.


Olyan ez, mintha csinálnánk egy új filmet vele

– lelkendezett a múzeum ötletgazdája. Hozzátette, hogy Woody Allen jóváhagyta a központ létrehozását, és már dolgozik azoknak az anyagoknak az összegyűjtésén, amelyeket a múzeumban mutatnak be.

A tervek szerint a Woody Allen Központ a régi barcelonai ipaművészeti iskola épületében lenne, amelyet 2009-ben bezártak, és most jelentős felújításra szorul. Az épület tulajdonosa a katalán kormány, amely egyelőre nem döntött az ingatlan hasznosításáról. Ha megkapják az épületet, a felújítással együtt körülbelül két év kell a múzeum megnyitásához – vélte Jaume Roures.


Woody Allen és Barcelona