Wilmots: "A magyar szövetség is megkeresett"

Fotó: Sputnik / Vladimir Pesnya

-

Marc Wilmots, a belga válogatott mestere egy televíziós műsorban felelevenítette, hogy korábban majdnem ő lett a magyar szövetségi kapitány.


"Hét-nyolc éve majdnem én lettem a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Az akkori elnök keresett meg. Követtem a magyar csapat szereplését, és az akkori fiatalokat, például Némethet. Jól játszott a csapat, volt egy jó generáció" - fogalmazott az RTBF televízióban a szakvezető két nappal a magyarok elleni Eb-nyolcaddöntős mérkőzés előtt.



Nem lep meg, hogy a magyar csapat ott van a nyolcaddöntőben.

Jól egészítik ki egymást a fiatal és az idősebb játékosok. Megvannak az eszközeik ahhoz, hogy kontratámadásokat vezessenek. Erre oda kell majd figyelni. Nekünk be kell fejeznünk a támadásainkat, és nem szabad hamar mindent kiadni magunkból, mert a mérkőzés kilencven percnél tovább tarthat. Meglátjuk, milyen lesz az aznapi forma" - tette hozzá.


Wilmots megvédte játékosát


Wilmots arról is beszélt, hogy ő nem tiltja meg Radja Nainggolannak, hogy dohányozzon. Ezzel arra reagált, hogy egy internetes felvétel tanúsága szerint a középpályás a válogatott szállodájában egy doboz cigarettát mutatott fel.


"Jól ismerem Radját, szüksége van a dohányzásra. Nem tudom, mennyit szív, de mindig úgy intézem, hogy erkélyes szobát kapjon. Úgy vélem, ha megakadályozom abban, hogy cigarettázzon, szétszedi a szobát" - fogalmazott a tréner. - "Addig, amíg jól teljesít a pályán, nekem ezzel semmi problémám. És a többi játékosnak sem" - magyarázta.

Nainggolan, aki a belgák győzelmet érő gólját szerezte a svédek elleni utolsó csoportmérkőzésen, várhatóan kezdeni fog a magyarok ellen vasárnap Toulouse-ban.