Wayne Rooney: tényleg ennyi volt?

Fotó: Getty Images / Dean Mouhtaropoulos

-

Szokatlan dolog történt kedd este a Manchester United sztárjával: győztes gólt szerzett. Hogy jutott odáig a világ egyik legtöbbet kereső futballistája, hogy a szurkolók a gól előtt már a cseréjét követeljék, és hónapok óta arról menjen a vita, hogy Rooney-nak tényleg kitelt-e az ideje?


Wayne Rooney október 24-én ünnepelte a harmincadik születésnapját. Ez egy futballista esetében általában fontos határ, innentől már öregnek számít, és könnyebben hajlamos leírni őt a világ, de azért az esetek többségében még van egy-két jó éve, sőt, gyakran pont a 28-30 éves kor számít a legjobb focistakornak. Rooney viszont kivételes esetnek számít: már tizenhárom éve játszik rendszeresen a legmagasabb szinten. 2002 októberében, pár nappal a tizenhetedik születésnapja előtt lőtte azt a bizonyos gólt az Arsenalnak, amellyel felkerült a világtérképre, és gyakorlatilag onnantól kezdve a felnőtt focisták életét éli. Amiből tizenhárom év rengeteg, gyakori, hogy nem is jut ennyi. Főleg, hogy Rooney a világ legkeményebb bajnokságában játszotta végig ezt a tizenhárom évet, ahol se téli szünet nincs, se igazán könnyű meccs, és ehhez jöttek a válogatott nyári tornák is: eddig összesen öt vébén és Eb-n vett részt, és jelen állás szerint ott lesz jövő nyáron is Franciaországban.

És miért is ne lenne ott, amikor Rooney a generációja legkiválóbb angol futballistája, az egyetlen, akit túlzás nélkül világklasszisnak lehet nevezni az érdemtelenül aranygenerációnak titulált, Steven Gerrard, Ashley Cole és Frank Lampard fémjelezte nemzedék utáni angol sztárok közül. Épp most ősszel döntötte meg Bobby Charlton rekordját, vagyis már ő lőtte a legtöbb gólt az angol válogatottban. Egyébként is impozánsak az eredményei: a klubcsapataiban eddig 250-nél is több gólt szerzett tétmeccseken, a válogatottban most ötvennél jár, nyert öt Premier League-címet, és van Bajnokok Ligája-győzelme is.

Mégis, egyre többször éri az a vád a brit sportsajtót, hogy Rooney-val az érdemeire és a státusára való tekintettel kesztyűs kézzel bánik, és folyamatosan mentegetik, ahelyett, hogy leírnák a nyilvánvalót: Rooney már nem a régi, és óriási tévedés azt gondolni, hogy csak átmenetileg van gödörben. Ráadásul ez nem is teljesen új fejlemény: a csatárt már évek óta egyre többen támadják, és egészen 2012-ig kell visszamennünk, hogy olyan újságcikket találjunk, amely óvatosan megpendíti annak a lehetőségét, hogy Rooney talán már túl van a csúcson. Pedig akkor ránézésre még minden rendben volt: Rooney épp a legjobb idényét zárta a Premier League-ben (legalábbis se előtte, se azóta nem szerzett 27 gólt), és még mindig csak 26 éves játékosként nem úgy tűnt, hogy bárki is leírhatná.


2002-es, Arsenal elleni góljával tizenhat évesen a felnőttek közé lőtte magát


26 éves öregember

Utólag azonban már kimondható, volt némi igazuk az aggályoskodóknak. Rooney akkor már tizedik éve játszott a felnőtteknél, és az ezt ünneplő, My Decade In The Premier League című önéletrajzban ő maga mondta el, mennyire igénybe vette a testét az az évtized: „Elég szépen aprítottak az évek folyamán: hol Transformer-méretű középhátvédek gyepáltak, hol esések, ütközések, becsúszó szerelések zúzták szét az izmaimat, méghozzá nap mint nap, és ennek meglett az eredménye. A meccsek másnapján reggelente fél óráig járni sem bírok, fáj mindenem. Fiatalon azért ez még nem volt: emlékszem, hogy edzés és Everton- vagy United-meccs után szívesen játszottam volna még egy meccset. De a futball komoly nyomot hagyott a testemen, mert az én játékom gyorsaságon, erőn és az intenzitáson alapul.” Még egyszer a lényeg: ezek nem egy 36, hanem egy 26 éves ember szavai.

Bár a fent említett, hároméves cikknek abban pont nem lett igaza, hogy Robin van Persie érkezése Rooney végét jelentette a Manchester Unitednél, az tény, hogy azóta Rooney meg sem tudta közelíteni a legjobb szezonjában szerzett gólok számát, és egyre többen kérdőjelezik meg a kirobbanthatatlan státusát a klubjában és a válogatottban is. Látványosan lelassult a játéka, és pont az a robbanékonyság veszett ki belőle, amely fiatal éveiben a legfőbb erénye volt a testi ereje és persze a gólerőssége mellett. Míg a csak nyolc hónappal idősebb egykori csapattársának, Cristiano Ronaldónak például nem tett rosszat az évek múlása, addig Rooney-ról ez nem mondható el.

De Rooney hiába fiatal még viszonylag, kevesen játszottak nála több meccset a jelenlegi Premier League-futballisták közül. És akik igen – John Terry, Gareth Barry, John O’Shea –, mind évekkel idősebbek, mint Rooney. Hiába harmincéves csak, megvan az ára annak, hogy tizenhat évesen biológiai csodaként robbant be, olyan, felnőtt focistákat is megszégyenítő testfelépítéssel, hogy egyből be lehetett dobni a legpokrócabb hátvédek közé is. Tizenhárom év elképesztően sok ezen a szinten, pláne egy olyan harcos-verekedő futballistának, mint Rooney, aki – ellentétben mondjuk a negyvenéves koráig focizó, szerencsésebb alkatú és eleve más poszton játszó Ryan Giggsszel – folyamatosan ott volt az események sűrűjében.

Rooney valójában 33-34 éves játékosokkal megegyező terhelést kapott eddig, és érdemes lenne úgy is kezelni. Ehhez képest a jelenlegi Manchester Unitednél ő A Csatár, akinek minden meccsen játszania kell (pláne, hogy Anthony Martialon kívül nincs is másik felnőtt csatár a keretben), legalábbis Louis van Gaal még egyáltalán nem csomagolja selyempapírba, holott talán már itt lenne az ideje. Pedig abban sem lenne semmi szégyen, nem lehet mindenki Giggs, teljesen normális, hogy 6-700 lejátszott felnőtt tétmeccs után az ízületek és az izmok már nem úgy viselkednek, mint azelőtt.


„A futball komoly nyomot hagyott a testemen”


Próbáljuk meg hátrébb!

Vannak azonban, akik szerint Rooney nem azért játszik nyár óta pocsék formában, mert jobban kellene rá vigyázni, hanem azért, mert például nem jó helyen játszik. Rendszeresen bedobja valamelyik szakértő, hogy Rooneyt vissza kellene vonni „10-esnek”, esetleg még hátrébb, rendes középpályásnak. Csakhogy ezeken már régen túl vagyunk: Rooney játszott már visszavontan, sőt, tavaly Van Gaal kipróbálta középpályásként is, de az új szerepkör csodák csodájára nem vált be. A csatár mögötti, 10-es poszt már inkább fekhetne neki, de itt sem igazán meggyőző, pláne, hogy vannak nála egyértelműen alkalmasabbak is erre a szerepkörre a Unitednél. De ha már mindenáron a felállásban keressük a hibát, akkor még talán a kétcsatáros felállásban, egy gyors ékpárral lehetne a leghatékonyabb, viszont Van Gaal alatt a United általában egy csatárral játszik, Rooney pedig már nem az a futballista, akinek a személyére kellene szabni bármit is.

Azoknak persze van némi igazságuk, akik a holland edzőt hibáztatják, amiért a labdatartásra és sok passzra épülő, körülményes és biztonsági játék, amit a United játszik Van Gaal alatt, az jóval kevésbé fekszik Rooney-nak, mint a korábbi direktebb támadójáték. De a jelek szerint ez nemcsak az ő életét nehezíti meg, hanem az egész gépezet csikorog egyelőre, és Depaytól Schweinsteigerig többen sem a képességeiknek megfelelő teljesítményt nyújtják. És különben sem lehet kizárólag a játékrendszernek felróni azt, hogy Rooney néha egészen banális hibákat követ el, mintha egyszerűen már nem lenne annyira ura a saját testének.

Ezzel nem azt sugallom, hogy Rooney-t le kell írni és el kell zavarni Amerikába levezetni, inkább csak azt kell elfelejteni, hogy ő még egy A kategóriás, ereje teljében lévő játékos lenne. Ezzel szemben áll viszont a még éppen időben kierőszakolt új szerződése, melynek köszönhetően 2019-ig a Manchester United játékosa lesz, heti 300 ezer fontos fizetéssel, mellyel bőven ott van a világ tíz legjobban kereső futballistája között, miközben az utóbbi időkben nyújtott teljesítménye alapján már az első százba sem férne be. Egy heti 300 ezer fontot kereső játékos viszont nem ülhet a kispadon, és ezzel a kör be is zárult. Ha Rooney nem javul látványosan, akkor jövő nyáron nagyon nehéz döntés elé állítja majd a klubját.


Heti 300 ezer fontért nem lehet kispadon ülni


Rooney kontra Ronaldo

Legalább ennyire érdekes kérdés az is, hogy a pályafutása utolsó szakaszába lépő Rooney minden rekordja és sikere ellenére tényleg azt a pályát futotta-e be, mint amely jó tíz éve kinézett neki. Mert azt valóban nem lehet elvitatni tőle, hogy a legjobb éveiben – mondjuk 2004 és 2012 között – egyértelműen ott volt a világ legjobb csatárai között, és akkor nem is kérdőjelezte meg senki a helyét a világ egyik legerősebb klubcsapatában. De ha visszagondolunk a tizenéves Wayne Rooney-ra, akkor joggal lehet némi hiányérzetünk.

Pláne, ha összevetjük a már említett Cristiano Ronaldóval: mindkettőjüket a 2004-es Eb-n fedezte fel a szélesebb közönség. Mindkettőjükön látszott, hogy nagyon sokra vihetik, be is választották őket a torna válogatottjába, de míg Ronaldo minden tehetsége ellenére még egy cingár és nagyképű kamasznak tűnt, Rooney már kész játékos benyomását keltette, aki a hátán vitte a csapatát, amelyben pedig ott volt Scholes, Owen, Gerrard, Beckham és Lampard is. Ha akkor tippelni kellett volna, hogy melyikük fut be nagyobb karriert, nem biztos, hogy a többség Ronaldót mondta volna. Mégis így történt: a portugál nem sokkal később váltani tudott, és nemcsak a legnagyobbak közé emelkedett, de a nemzetközi foci kis túlzással éveken át az ő és Lionel Messi párviadaláról szólt, Rooney pedig a kettejük szintjét sosem közelítette meg.



Nem segített ebben persze a sok sérülés, melyek többször is különösen szerencsétlen időpontban érték, pláne, hogy a Madridba igazoló Ronaldóval ellentétben Rooney maradt a nagyobb fizikai igénybevételt jelentő Premier League-ben. Sokat rontott a renoméján az is, hogy a már említett 2004-es Eb-t leszámítva az összes nagy válogatott tornáján felsült: 2006-ban csodával határos módon épült fel a lábközépcsonttöréséből, de jobban járt volna, ha inkább otthon marad, az egyetlen emlékezetes momentuma a portugálok elleni piros lap volt. Négy évvel később is egy ország szurkolt azért, hogy felépüljön az aktuális sérüléséből, és utazhasson Dél-Afrikába, ahol végül pocsékul játszott. A 2012-es Eb előtt egy buta piros lap miatt kapásból az első két meccsről eltiltották, és utána már nem is nagyon tudott formába lendülni, tavaly pedig hiába lőtte be az első vb-gólját, ismét csak csalódást okozott.

Kérdés, hogy mi romolhatott el – vagy hogy egyáltalán elromlott-e valami? A futballisták általában 19-20 éves korukban vagy esetleg még később teljesednek ki fizikailag, Rooney viszont valódi freakként már 16-17 évesen egy felnőtt bokszoló fizikumával rendelkezett, egyszerűen nem volt rá hová további izmokat pakolni. Míg Ronaldo játéka rengeteget tudott fejlődni azzal, hogy pár év alatt láthatóan megerősödött, Rooney gyakorlatilag már tizenévesen teljes fegyverzetben állt a közönség elé, onnét maximum csak taktikailag volt hová fejlődnie. Esetleg a mentalitásán javíthatott volna, de ez nemigen sikerült: senki ne hibáztassa magát, ha Rooney neve hallatán egy a bíróval üvöltöző, eltorzult buldogarc jut elsőre az eszébe. De szerencsére a másik serpenyőben azért még akkor is jóval több lesz, ha esetleg Wayne Rooney már tényleg nem tud sokat hozzátenni az eddigi sztorijához.


Wayne Rooney,


Kövesd a VS.hu sportrovatát a Facebookon is!