Vizsgálják, merényletre készültek-e a gázpalackokkal megrakott autóval

Fotó: MTI/EPA / CHRISTOPHE PETIT TESSON

-

Eddig nyolcan vannak őrizetben. Az ügyészség vizsgálja, valóban robbantani akartak vagy provokációról van szó.


Újabb embert vettek őrizetbe a gázpalackokkal teli, Párizs belvárosában talált autó miatt. Ezzel 8 emelkedett a letartóztatottak száma. Francois Hollande államfő szerint egy terrorcsoport próbált meg merényletet végrehajtani.

"Merénylet hiúsult meg" - mondta Hollande pénteken. "Egy csoportot felszámoltunk, de vannak még mások is." Az elnök fokozott óvatosságra intett mindenkit a terrorfenyegetettség miatt. "A párizsi államügyész fog az ügyről részletesebb tájékoztatást adni délután, de államfőként szeretnék gratulálni a titkosszolgálatoknak" - mondta Hollande. "Természetesen történtek merényletek hazánkban, amelyek komoly csapást mértek, de ugyanakkor folyik a munka, a titkosszolgálatok, a rendőreink, a csendőreik és a katonaink csendben és hatékonyan dolgoznak.”


Üres és teli palackok

A rendőrség csütörtök este három - Bernard Cazeneuve belügyminiszter szerint "radikális, fanatizált nőt” vett őrizetbe. Egyikük - szintén iszlamista - férjét is elfogták. A gázpalackokkal megrakott autó miatt egy belvárosi bár alkalmazottja riasztotta a rendőrséget vasárnapra virradóra.

A Notre-Dame katedrálissal szemben, a Szajnával párhuzamos egyik kis utcában tilosban, rendszámtábla nélkül, villogó elakadásjelzőkkel parkoló autó első ülésén gázpalack hevert. A tűzszerészek megállapították, hogy a palack üres. A csomagtartóban viszont további 5 teli gázpalackot találtak. Nem volt rajtuk sem detonátor, sem pirotechnikai eszköz.


A Peugeot 607 tulajdonosát iszlamista nézetek terjesztése miatt nyilvántartották a hatóságok, de kedd esti kihallgatása után szabadon engedték. A férfi már vasárnap jelezte a hatóságoknak, hogy a lánya eltűnt a gépkocsival együtt. Szüleinek állítólag azt mondta, hogy Szíriába utazik. A három, csütörtökön elfogott nő közül az egyik az autó tulajdonosának a 19 lánya. Ines Madaninak hívják. Őt vasárnap óta kereste a rendőrség. A titkosszolgálati nyilvántartásban iszlamistaként számon tartott nő kézzel írott levélben felesküdött az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek.

Csütörtök este, az előállításakor az egyik nő késsel támadt a rendőrökre, akik rálőttek. A gyanúsított a fején súlyosan megsérült, a vállán megszúrt rendőrt is kórházban ápolják, de nincs életveszélyben.

A belügyminiszter szerint a 39, 23 és 19 éves nők "újabb erőszakos cselekményeket készítettek elő". Rendőrségi források szerint a párizsi Gare de Lyon pályaudvaron akartak merényletet végrehajtani, ezért a rendőrség riasztást adott ki valamennyi párizsi pályaudvaron és a Párizstól 30 kilométernyire található Boussy-Saint-Antoine-ban is, ahol a nőket előállították.


A nőket azzal gyanúsítják, hogy a Notre-Dame mellett vasárnap fel akarták robbantani a gázpalackokkal teli autót. Az ügyben korábban már négy ember letartóztattak. Az első, az iszlám radikalizmushoz kapcsolható házaspárt - egy 34 éves férfit és egy 29 éves nőt - kedden vették őrizetbe. Egy másik, 26 éves párt pedig szerdán fogták el Montargisban. A rendőrség szerint egy testvérpárról és a feleségeikről van szó, de egyelőre nem ismeretes, hogyan jutottak el hozzájuk a nyomozók, és mi lehet a szerepük az ügyben.

A párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege azt akarja kideríteni, hogy merényletet akartak-e végrehajtani vagy provokációról van szó.