Vizsgálják a Zalában elfogott migránsok ügyét

-

Az M1 úgy tudja, hogy a két férfi részt vett a múlt heti röszkei zavargásban. A rendőrség viszont ezt az információt nem erősítette meg, állítólag csak idegenrendészeti őrizetbe vette őket.


Az M1 helyszíni információi szerint a múlt heti röszkei zavargásokban vehetett részt az a két migráns, akiket további társaikkal együtt éjszaka a Zala megyei Gelsén fogtak el a rendőrök. A migránsokat szállító egyik vonatról egyelőre ismeretlen körülmények között szálltak le, de a rendőrök elfogták őket. Kettőjükkel szemben felmerült, hogy részt vehettek a múlt heti röszkei zavargásban, ezért terrorizmus gyanúja miatt vizsgálódnak az ügyükben – értesült az M1.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel közölte: összesen nyolc embert állítottak elő az éjszaka Zalában. Az ő ellenőrzésük és elszámoltatásuk még zajlik, ezért további információkat egyelőre nem közölt. Hozzátette: azt az információt nem tudja megerősíteni, hogy az elfogottak között valóban lehetnek-e olyanok, akiknek közük lehetett a röszkei incidenshez.

FRISSÍTÉS: Az ORFK Kommunikációs Szolgálata pénteken délután az MTI érdeklődésére azt közölte: „A Zákányon intézkedés alá vont személyek nem nyújtottak be menekültügyi eljárás iráni kérelmet, ezért őket a rendőrség idegenrendészeti őrizetbe vette, majd a számukra kijelölt őrzött szállásra szállítja”, de „a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nem merült fel bűncselekmény gyanúja”.