Vizsgálat indul, mert nem szolgálta ki a muszlimokat

-

A vendéglős bocsánatot kért, és azt mondta, egy barátja a novemberi merényletekben halt meg.


Felháborodást okozott Franciaországban a videó, amelyen látható, hogy egy vendéglős megtagadja a kiszolgálást két muszlim nőtől Párizs külvárosában. A férfi azt mondta a hidzsábot viselő nőknek: „a terroristák muszlimok, és minden muszlim terrorista”. Az incidens szombaton történt Tremblay-en-France külváros Le Cenacle nevű éttermében.

Vasárnap a férfi bocsánatot kért a vendéglő előtt összegyűlt tiltakozóktól. Azt mondta, az egész testet elfedő fürdőruha, a burkini viselése körüli feszültségek miatt vesztette el a fejét, valamint azért, mert az egyik barátja tavaly novemberben a 130 halálos áldozatot követelő merényletekben, a párizsi Bataclan koncertteremben halt meg.

A helyi ügyészség vizsgálatot indított az ügyben faji megkülönböztetés miatt.


Alkotmányellenes és hatástalan

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter vasárnap azt mondta, a burkini 31 településen bevezetett tilalma feszültséget szít az egyes közösségek között Franciaországban, valamint alkotmányellenes és hatástalan.

A francia államtanács, a legfőbb közigazgatási bírósági szerv pénteken a polgári szabadságjogokra hivatkozva felfüggesztette a francia Riviérán fekvő Villeneuve-Loubet-ben életbe léptetett burkinitilalmat. A határozat precedenst teremthet. Néhány település megfogadta, továbbra is fenntartja a tiltást.

A törvényszék döntését követően a jobboldali ellenzék és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front jelezte, hogy törvényjavaslatot készít elő a burkini betiltására. Cazeneuve szerint nincs szükség új törvényre, „a jelenlegi jogszabályok világosan lefektetik a francia szekuláris államot”.