Vizeletből állítottak elő egereket Japánban

Fotó: Stockbyte / Thinkstock Images

-

Egereket klónoztak a rágcsálók saját vizeletéből nyert sejtek felhasználásával japán tudósok, akik a Scientific Reports című brit tudományos folyóiratban számoltak be eredményeikről.


Jamanasi Egyetem és más intézmények szakemberei által kidolgozott eljárást a veszélyeztetett fajok tenyésztésében is lehetne alkalmazni. A módszer nagy előnye, hogy a vizeletmintához a nélkül lehet hozzájutni, hogy az állatoknak ártanának.


A víz és az anyagcseretermékek mellett az állati vizelet különböző testi sejteket, egyebek között a húgycsőből származókat is tartalmaz. A kutatók izoláltak egyes sejteket az egerek vizeletéből, majd ezek sejtmagját olyan egérpetesejtekbe helyezték, amelyeket megfosztottak a magjuktól. Az így kapott klónozott embriókat aztán beültették a "dajkaanyákba".

Az eljárással négy egészséges egér született, amelyek egymással szaporodva ugyancsak egészséges utódokat nemzettek. A kutatók a jövőben azt vizsgálják, hogy a klónozott egerek ugyanolyan hosszú ideig élnek-e, mint természetes úton fogant társaik.

A kutatást vezető Vakajama Teruhiko szerint további vizsgálatokra lesz szükség az eljárás korlátainak megállapításához, többek között meg akarják nézni, hogy a vizelet távozása után a sejtek meddig használhatók fel, mivel a mintákat általában nem lehet azonnal begyűjteni a szabadban.