Visszatért a Buda környéki erdőkbe az aranysakál

Fotó: Flickr CC-BY / Ton Smits

-

A Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a faj visszatérését és viselkedését. Utoljára 1942-ben láttak aranysakált Magyarországon.


Az emberre veszélyt nem jelentő, közepes testű ragadozó nem betelepítéssel, hanem természetes módon bukkant fel a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területeken.

Az aranysakál az 1800-as évek végén szorult ki Magyarországról, az ezt követő időkben mindössze két észlelést dokumentáltak: egyet 1937-ben, a másikat 1942-ben. Emiatt a rókával vagy a farkassal ellentétben a közvélemény is kevéssé ismeri a sokszor csupán nádi farkasként, toportyánként, vagy kis farkasként emlegetett aranysakált. Eltűnése a vizes élőhelyek megfogyatkozásával és a 20. század második harmadáig uralkodó, a ragadozó fajok irtására való törekvéssel magyarázható.

Életképes állományai akkor csak a Balkánon, főképp Görögországban és Bulgáriában maradtak fenn. Onnan déli irányból, a volt jugoszláv államokon keresztül érte el hosszú évek alatt újra Magyarországot, majd az 1990-es évektől fogva Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyéből terjedt tovább. A faj idén már százas nagyságrendű állománnyal van jelen a főváros környéki erdőkben.

Az aranysakál jól működő közösségben él, kölykeit például a rókánál sokkal hosszabb ideig, jól szervezetten védi. Megjelenésében leginkább a rókára hasonlít, csupán színben és méretben adódhatnak különbségek. Elnyújtott üvöltéssel, vagy rövid, jellegzetes vonyító és üvöltő hangokkal kommunikál, amelyet általában napnyugta után egy órával hallat.

Magyarországon elsősorban kisemlősöket, mezei egereket vagy pockokat fogyaszt, de olykor a csülkös állományra, őzre, dámszarvasra, vaddisznóra is vadászik.

A Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a faj visszatérését és viselkedését, továbbá adatokat szolgáltatnak a vadbiológiai kutatással foglalkozó intézményeknek.