Visszament az általa feltört nyaralóba a hülye betörő – simán elkapták

-

A tiszakécskei járőrök tetten érték és elfogták azt a 32 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy nyaralóba, ott töltötte az éjszakát, majd másnap visszament a hátrahagyott értékekért.


A tulajdonos tett bejelentést a rendőrségen 2015. december 5-én 13 órakor arról, hogy ismeretlen tettes az éjszaka folyamán betört a tiszakécskei nyaralójába, azonban az elkövető semmit sem lopott el, a tulaj viszont talált a házban egy számára ismeretlen bőrkabátot és egy baltát – írja a Police.hu

A sértett körülbelül 5 órával később visszament a nyaralóhoz, ahol azt tapasztalta, hogy valaki ismét járt az ingatlanban, azonban akkorra már eltűnt a televízió, valamint annak távirányítója, a szomszédos telken pedig talált egy tőle ellopott ágyneműkkel, tisztítószerrel és kozmetikumokkal teli zsákot.


A tévé hűlt helye


Mivel a rendőrökben felmerült a gyanú, hogy az ismeretlen tettes visszatér a hátrahagyott értékekért, ezért figyelemmel kísérték az ingatlan területét. Megérzésük néhány órán belül beigazolódott: még aznap este 21 óra 40 perckor visszatért a feltételezett elkövető a zsákért, azonban a járőrök tetten érték és elfogták R. Róbertet.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2015. december 4-én 20 óra és 21 óra közötti időben a nála lévő baltával befeszítette a nyaraló ajtaját azért, hogy az éjszakát a házban töltse. A 32 éves gyanúsított másnap – a kabátját és a baltát ottfelejtve – elment az ingatlanból, ahová 2015. december 5-én a délutáni órákban lopási szándékkal tért vissza.

A tiszakécskei rendőrök R. Róbert helyi lakost – őrizetbe vétele mellett – magánlaksértés bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.