Visszakapják a Volántól a kedvezményt a BKV-dolgozók

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

Cikkünk után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium intézkedett: szerdától ismét ingyen használhatják az elővárosi járatokat a BKV alkalmazottjai.


Csak egy hétig kellett elszenvedniük a BKV dolgozóinak utazási kedvezményük megvonását az agglomerációs járatokon. Hétfői cikkünk megjelenése után ismét érvényesek lettek dolgozói bérleteik. A Volánbuszok felügyeletét ellátó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium intézkedett.

„Az agglomerációs feladatok állami visszavétele során elsődleges szempont, hogy az utasok a megszokott formában és színvonalon, zavartalanul vehessék igénybe az elővárosi szolgáltatásokat. A Volánbusz e törekvésnek megfelelően


a BKV-s igazolványok elfogadására utasította buszvezetőit, a jogi kereteket soron kívüli megállapodásban rendezi a fővárosi vállalattal

– tudatta megkeresésünkre az NFM.


Mint megírtuk, novemberig a BKV dolgozói ingyen utazhattak Budapesten belül és kívül az elővárosi járatokon. Azt követően is, hogy a Volánbusz 2014 őszétől átvette a korábban a BKV működtette 52 agglomerációs vonalat. Eddig a Volánnak nem volt baja a BKV-kedvezményekkel, novembertől viszont, mióta a főváros helyett az állam pótolja ki e járatok költségét, a Volánbuszokon nem fogadták el a a BKV kedvezményes utazási igazolványait.

A kedvezmény visszaadásáról a VS.hu-tól értesült a BKV reprezentatív érdekvédelmi szervezete, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke. Gulyás Attila elégedetten vette tudomásul, hogy teljesült szakszervezeti elvárásunk, az utazási jogosultság visszaállítása. Az elnök hétfőn lapunknak példátlannak nevezte, hogy pont azokkal tették ezt, akik mozgásban tartják a várost, és felszólított az intézkedés visszavonására.


Szívás éjjel-nappal

A korlátozás elég sok embert érintett. A BKV-nál alapból jár mindenkinek az ingyenes bérlet, 11-12 ezer embernek. Két családtagjuknak is biztosítja a vállalat, ami további 24 ezer fő, és kapják még a BKV nyugállományú dolgozói. Egy közepes város lakosságáról lehet szó, 40 ezer emberről.

A kedvezmény elvonásának hatásait nemcsak a fővároson kívül szenvedték el a BKV-sok, hiszen Budapesten belüli közlekedésre is szolgálnak a városhatárt később elhagyó járatok. Például éjszaka a Szépilona kocsiszínbe a 922-es és 956-os éjszakai járat visz, az egyiket teljesen, a másikat részben a Volánbusz adja. (Tehát az egyik buszra felszállhattak az igazolványukkal, a másik, ugyanolyan számúra nem az éjjel munkába igyekvő sofőrök.)

A dél-pesti garázsba csak a félóránként induló 54-es busszal tudtak térítésmentesen utazni, az agglomerációs Volán-járatokon nem. Szentendrére, a HÉV-végállomásra is csak a Volánbusszal lehet eljutni éjjel.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója azt ajánlotta kollégáinak, az ügy rendezéséig kérjenek számlát a jegyekről, aztán 86 százalékot megtérítenek. Erre szerdától szintén nem lesz szükség.