"Vissza kell venni az arcokból meg a Guccikból" – így fortyog a Fidesz

Fotó: MTI/MTVA / Czeglédi Zsolt

-

A tapolcai vereség után egyre hangosabb a zúgolódás a Fideszen belül. Többen úgy vélik, hogy a rossz szereplésért a párt meghatározó politikusainak bicskanyitogató stílusa a felelős. A keményen fogalmazó fideszesek attól félnek, hogy az elpártoló szavazóikat a Jobbik szívja fel, így elbukják a 2018-as választást.


A Fidesz vezetése megpróbálta elbagatellizálni a vasárnapi tapolcai vereség jelentőségét. Orbán Viktor kapufáról kipattanó labdához hasonlította a kudarcot, többen pedig célfotót emlegetettek arra utalva, hogy jelöltjük csak kis különbséggel maradt el a győztes jobbikos mögött. A kormánypárti frakciókban viszont egyre erősebb az elkeseredés. Nem a konkrét választási eredmény, és nem is a harmadik elbukott időközi miatt, hanem azért, amilyen irányba a párt tart.

Több frakciótag is arról beszélt a VS.hu-nak, hogy tavaly ősz óta a Fidesz egyszerűen eljátszotta az emberek bizalmát. Szerintük még szomorúbb, hogy a pártvezetés semmit nem tett annak visszaszerzése érdekében.


Vissza kell venni az arcokból meg a Guccikból, különben nemcsak a kétharmadnak lőttek, hanem a 2018-as győzelemnek is

– mondta egy kormányzati tisztséget is betöltő képviselő. A politikus problémának nevezte az arroganciát, a nagyképűséget, az urizálást.

A képviselő szerint a hibás vagy zavaros kormányzati intézkedések ellenére sem zuhant volna ekkorát a Fidesz népszerűsége, ehhez az is kellett, hogy a kormánypárt meghatározó politikusai „magas lovon ülnek, és bicskanyitogatóan pökhendien nyilatkoznak és intézkednek”.

„2002-ben is a stílus miatt veszítettünk. Ezen kell változtatni sürgősen, különben megbukunk” – mondta egy, a veszprémi és a tapolcai kampányban is aktív szerepet vállaló fideszes. Szerinte a kampány alatt az aktivisták a magukat jobboldalinak mondó, a párt szimpatizánslistáján nyilvántartott szavazóktól is sokszor azt a választ kapták: noha négy-nyolc-tizenkét éve a Fideszre szavaznak, a pártot már nem tartják méltónak a bizalmukra.

A politikus szerint a mostani helyzetben már egy rezsicsökkentéshez hasonló, a választók széles rétegét kedvezőbb helyzetbe hozó intézkedéssel sem tudnák megállítani az ősz óta tartó elpártolást.

„Hiába mantrázunk a keményen dolgozó kisemberről, ha közben mindig előkerül egy-egy vagyonbevallásból kifelejtett szoba, garázs vagy luxusház. És hiába plakátoljuk tele az országot az elért eredmények vagy a legyőzött ellenségek sorával, ha közben minden intézkedésünkön az jön át, hogy a saját pecsenyénket sütögetjük” – mondta.

A politikus azt is elszomorítónak tartja, hogy miközben tele van a frakció a választók között mozgó, mindennapi problémáikat ismerő képviselőkkel, a miniszterelnök csak a legnagyobb luxusban élő tanácsadóira és bizalmasaira hallgat, akik le sem ereszkednek az emberek közé, és fogalmuk sincs a gondjaikról.


Kihűlő házasság

Egy másik képviselő szerint a Fidesznek pár hónapja van rá, hogy „visszaszeresse” az elpártolt szavazókat. „Ha szerencsénk van, még csak kiábrándultak és nem kerestek maguknak másik pártot. De minél tovább tart ez az állapot, annál nagyobb az esélye, hogy mint egy kihűlő házasságban, valaki másnál keresnek és találnak vigaszt” – mondta.

A megkérdezettek szerint egyértelműen a Jobbik lehet az a párt, amely magához csábíthatja az elveszített szimpatizánsokat. Ennek megakadályozására a legtöbbek szerint a Fidesznek azonban nem Jobbik-ellenes stratégiát kell kidolgoznia, hanem úgy viselkednie és úgy kormányoznia, hogy visszataláljanak hozzá a szavazók.

Gulyás Gergely, az országgyűlés fideszes alelnöke a héten frakciótársai közül egyedüliként névvel is bírálta a kormány politikáját. A politikus a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelent interjúban az elmúlt fél év legfontosabb tanulságának nevezte, hogy a párt nem mehet szembe a fideszes szavazók értékvilágával.

A tapolcai kudarc egyik oka Gulyás szerint az volt, hogy a Fidesz szavazói azt érezték, a párt elhagyta a korábbi értékeit. A kormánypártokhoz köthető korrupciós ügyeket is bírálva a politikus a Fidesz és a Jobbik párharcáról ugyanazt mondta, mint a VS.hu-nak nyilatkozó képviselőtársai, hogy a választók bizalmát nem a Jobbik támadásával kell kiérdemelni.


Kóka János-hasonmásversenyen

A frakcióban megfogalmazódott kritikán túl a Fidesz a hozzá közeli lapokban, illetve publicistáktól is kapott az elmúlt napokban fejmosást. Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője vezércikkében a tapolcai vereségének okairól azt írta: az eredmény a Fidesznek üzen, mert a szavazóik elégedetlenek a kormányzás stílusával és kiszámíthatatlanságával.

„Mélyülő bizalmi válság jelei azonosíthatóak az éterben. Nem kis részben azért, mert a Fidesz kapcsolata meggyengülni látszik a hétköznapi valósággal, amiből téves helyzetértékelések, rossz döntések sora következett már eddig is” – írja főszerkesztő. Szerinte a Fidesz vezérkarából többen is indulhatnának a „Kóka János-hasonmásversenyen”.

A korábbi években a Fidesz mellett kiálló Békemeneteket szervező Bencsik András ugyancsak bírálta a kormánypártokat. A Demokrata főszerkesztője a hetilap legfrissebb számában azt írta: „ma nem lehetne Békemenetet szervezni, mert a menetelők vagy áthúznának a Jobbikhoz, vagy otthon maradnának.” Bencsik ugyanúgy a stílust jelölte meg az elpártolás okaként. „Jöttek az újhullámos ficsúrok lehetetlenül szűk nadrágokban és zakókban” – írta.