Vissza a múltba: újrakezdhetik a DeLorean gyártását

-

Egy törvénymódosítás miatt a Vissza a jövőbe! című filmből elhíresült autóból piacra dobhatnak pár százat évente.


A DeLorean hamarosan újra gyárthat autókat hála egy új jogszabálynak, amely alapján a kis autógyártók mentesülnek azon biztonsági követelmények alól, amelyeknek a legtöbb új kocsit gyártó cégnek meg kell felelnie.


A törvény csak „replikákat” enged építeni, vagyis olyan autókat, amelyek legalább 25 éve gyártott járművek szerkezetéhez hasonlóak. Ilyen autó például a Shelby Cobra vagy a 65-ös Mustang – írta a Verge.

A DeLorean Motor Company, amely már 30 éve felhagyott a gyártással, jelenleg csak a világon fellelhető DeLoreanok javításával és helyreállításával foglalkozik. Az új szabályzásnak köszönhetően viszont a cég felhasználhatja a több millió darab megmaradt alkatrészét (valamint azokat is, amiket az eredeti tervrajzok alapján gyártottak újra), hogy egy új, 2017-es DeLoreant dobjanak piacra, amelynek a motorját külső beszállítótól szereznék be.

A külső beszállítótól szerzett motor két okból is fontos, egyrészt, mert így az autó megfelel majd a károsanyag-kibocsátási határértékeknek, másrészt pedig jóval erősebb motor kerülhet az autókba, mint az eredetiekbe. A cégnél még vizsgálják, milyen motort válasszanak, de 300-400 lóerő közöttieket nézegetnek (az eredeti mindössze 130 lóerős volt). És még a kerekek is nagyobbak lesznek.

Még sok előírásnak meg kell feleltetni a kocsit, de a cég úgy gondolja, 2017 első negyedévétől megkezdhetik a gyártást.

A rossz hír viszont az, hogy nagyjából 325 kocsi épül évente, és egy-egy 80-100 ezer dollár ( 23-29 millió forint) között lesz.