Viharosan indult az igazgatóváltás a Fazekas Gimnáziumban

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Utódlási harc alakult ki az ország legjobb gimnáziumának tartott Fazekasban, miután a jelenlegi igazgató 15 év után nyugdíjba megy. A posztra az iskola két tanára lehet esélyes, de egyiküknek sincs elsöprő támogatottsága. A helyzetet jól jellemzi, hogy a szülők három különböző véleményt is megfogalmaztak, vad pletykák is szárnyra kaptak. Az új igazgatóról az Emmi dönt majd.


Az ország legjobb középiskolájának tartott Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium jelenlegi igazgatója, Hámori Veronika 15 év után, augusztusban megy nyugdíjba. A posztra hárman pályáztak, közülük a két belsős jelöltnek – egy informatika- és egy magyartanárnak –van komolyabb esélye arra, hogy átvegye az intézmény vezetését.

A megosztottságot jól mutatja, hogy az úgynevezett intézményi tanács – amelybe például a fideszes vezetésű VIII. kerületi önkormányzat is delegál tagot – a magyart tanító Szentesné Péter Orsolyát támogatja. A tantestület Pásztor Attila informatikatanár mögé állt be. A szülőket képviselő szervezet pedig néhány héten belül három különböző véleményt is megfogalmazott.

Az úgynevezett szülői választmány áprilisban a határidő rövidsége miatt először nem kívánta értékelni a pályázatokat. A VS.hu információi miatt ezen számos szülő felháborodott, azt kifogásolva, hogy nem is tudott arról, hogy erre lehetősége van. Belső levelezésükön keresztül május elején Pásztor támogatása mellett döntöttek, jelenleg ez érhető el az iskola honlapján.

A két egymástól eltérő állásfoglalás miatt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) először a szülői vélemény nélkül továbbította a pályáztatásról szóló dokumentációt az ügyben döntő Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi). A végleges szülői állásfoglalás csak a szerda esti választmányi ülésen született meg. Úgy tudjuk, majdnem kétharmados többséggel álltak be az informatikatanár mögé.

Az utódlási harc indulatokat szült, korábban jól működő kapcsolatokat is megmérgezett. A konfliktusról a szülők közül senki nem akart névvel nyilatkozni. Többen is elmesélték viszont, hogy kisstílű pletykák is elkezdtek terjedni a jelöltekről. A helyzet odáig fajult, hogy még az okirat-hamisítás gyanúja is felmerült.

„Minden rendben van az igazgatóválasztás körül” – mondta a VS.hu-nak Hámori Veronika. Az igazgatónő szerint az egyedüli probléma az volt, hogy a szülők véleménye később született meg, ezt azonban utólagosan befogadta a Klik, és a pályáztatás során semmi olyan meglepő dolog nem történt, ami egy külső szemlélőnek érdekes lehet.

Hasonlóan érvelt a VIII. kerületi Klik vezetője. Szabóné Fónagy Erzsébet a VS.hu-nak azt mondta: egyik pályázónak sincs elsöprő támogatottsága, egyik jelölt körül sem alakult ki konszenzus. Szerinte a szülői vélemény megfogalmazása során mutatkozott némi nézeteltérés. Ezt azzal magyarázta, hogy rossz volt a kommunikáció a szülői választmány elnöke és a testület között. Az ügyben megkerestük a szülői választmány vezetőjét is, ő azonban nem kívánt nyilatkozni lapunknak.

„A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium új igazgatójáról még nem született döntés. Az igazgató kiválasztásakor a szülői, szakmai vélemények figyelembevétele mellett fontos szempont lesz a méltán nagy hírű iskolában folyó oktató-nevelő munka színvonalának megőrzése, növelése” – válaszolta megkeresésünkre az Emmi sajtóosztálya.

A tervek szerint a tárcának június 19-ig kéne döntenie az ügyben, az új igazgató augusztus 16-án lépne hivatalba. A minisztériumnak ki kellett kérnie a szülői és a szakmai véleményeket, de azokat nem köteles figyelembe venni.