Figyelem! Felnőtteknek szóló tartalom.

Elmúltam 18 éves, Belépek. Még nem vagyok 18 éves.

Videóra vették a törökországi robbantásos merényletet

Fotó: MTI/AP/Depo Photos / Ozcan Soysal

-

Vélhetően egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát hétfőn a török Suruc városában, a Kobaniba segíteni igyekvő Szocialista Ifjúsági Szövetség tartózkodási helyén. Eddig 28 ember haláláról jött hír, közel százan megsebesültek. Az Iszlám Államot gyanítják a támadás mögött.


A legfrissebb értesülések szerint 28 ember vesztette életét Suruc kulturális központjában, amikor valaki robbantásos merényletet követett el. A támadás célpontjai egy baloldali ifjúsági szervezet önkéntesei voltak, akik az Amara központ kertjében gyűltek össze egy konferencián. A fiatalok a szíriai Kobani városba készültek, ahol játszóteret szerettek volna építeni, illetve egészségügyi ellátást nyújtottak volna a lakosságnak. Kobani kurdok lakta település, korábban az Iszlám állam elfoglalta, de azóta visszahódították tőlük.



Recep Tayyip Erdogan török államfő elítélte a támadást és terrorcselekménynek minősítette azt. „Gyászban vagyunk egy terrorcselekmény miatt (...) népem nevében átkozom és elítélem ennek az erőszaknak az elkövetőit" - hangsúlyozta az Észak-Nicosiában tartózkodó Erdogan, az észak-ciprusi vezetővel tartott közös sajtótájékoztatón.


A török hatóságoknak „erős okuk" van azt hinni, hogy a suruci támadást az Iszlám Állam követte el - mondta az AFP francia hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó török illetékes.



Hétfőn egyébként Kobaniban is robbanás történt, ez két kurd harcos halálát okozta. A detonáció okáról különböző információk láttak napvilágot. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet azt közölte, hogy a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen egy öngyilkos merénylő autóba rejtett pokolgéppel hajtott végre támadást. Az YPG egyik szóvivője szerint viszont az Iszlám Állam által hátrahagyott lőszerek megsemmisítése közben következett be több detonáció.