Videón, ahogy Kim Dzsong Un kipróbálta országa első sétarepülőjét

-

Az nem látszik, hogy fel is szállt volna vele, de így is nagyon örültek a katonái.


Az Észak-Koreai tévéadó még márciusban egy olyan videót tett közzé, amelyen az látható, hogy Kim Dzsong Un kipróbál egy, az országban gyártott sétarepülőt.


Először az látszik, ahogy ellenőrzi a gépet, majd az is, hogy a felszállópályán elindul vele. Az viszont már nem, hogy fel is szállt volna. A gépben már csak akkor ismerhető fel újra, amikor megint a földön megy a gép.

A sétarepülő egyébként nagyon hasonlít az ukrán – illetve szovjet – gyártmányú An-2-re valamint az amerikai Cessna 172-re.


A munkásosztályunk által épített gép tökéletesen teljesített, könnyű volt manőverezni, és a motor hangja is jó.

– mondta az ország vezetője.


Nem ez az első eset, hogy Kim Dzsong Unt pilótaként mutatja be egy koreai propagandafilm, korábban egy ennél nagyobb gépet is vezetett egy másodpilóta segítségével, valamint egy Cessnát a családi birtokhoz közeli új kifutópályán.

Ebből a szempontból teljesen más, mint az apja. Az ország korábbi vezetőjéről, Kim Dzsong Ilről még olyan pletykák terjedtek, hogy fél a repüléstől, és ezért is ment Moszkvába 2011-ben vonattal.