Videó az iszlám állam újabb kegyetlen bűnéről

-

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista csoport hétperces videofelvételt tett közzé, amelyen megörökítette, amint emberei megrongálják, ledózerolják és felrobbantják az észak-iraki Nimrúd (az ókori Kalhu) régészeti parkjának asszír romjait.


A szombat este megjelent felvételen szakállas iszlamisták pörölyökkel, légkalapácsokkal és vágószerszámokkal szedik le a hatalmas alabástrom domborműveket, amelyek asszír királyokat és istenségeket ábrázolnak. Buldózerrel döntik ki a falakat, majd a felvételen bemutatják a robbanóanyaggal megpakolt hordókat, illetve azt is, amint hatalmas robbantásokkal a földdel tesznek egyenlővé három történelmi romot.



„Isten azzal tüntetett ki minket, hogy az elmúlt napokban eltávolítottuk az összes bálványt és szobrot, amelyekhez imádkoztak Allah helyett” – közölte a felvételen az egyik szélsőséges. Másik társa pedig fogadkozott, hogy mindig, amikor újabb területet foglalnak el, megsemmisítik a „bálványimádás minden jelképét”, és terjeszteni fogják az egyistenhitet.

A dzsihadista csoport márciusban kezdte el szétrombolni a nimrúdi régészeti park asszír romjait. A szélsőségesek más történelmi emlékhelyeket is megsemmisítettek: Nimrúd mellett Moszulban és Hatra városokban pusztították el az UNESCO világörökségi listáján is szereplő műemlékeket, a Horszábád körzetében található asszír építészeti maradványokat dúlták szét, ami elborzasztotta a világot, különösen a régészeket. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár háborús bűnténynek nevezte a nimrúdi pusztítást.