Vida Ildikó talán már a nyár elején távozik a NAV éléről

Forrás: MTI Zrt. Fotószerkesztőség

-

A Népszabadság adóhatósági információi szerint erre szakmai szempontokon kívül azért kerülhet sor, mert Vida Simicska Lajos embere.


A lap szerint akár heteken belül, nyárig távozhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal éléről a kitiltási botrány egyik szereplője, Vida Ildikó, igaz, kormányzati szereplők ezt nem erősítették meg a Népszabadságnak.


A leváltásnak több oka is lehet, így az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésében megfogalmazott bírálatok, melyek szerint – egyebek mellett – a NAV ellenőrzési gyakorlata számos kívánnivalót hagy maga után. Az is, hogy Orbán Viktor egyelőre nem bólintott rá a Vida Ildikó által fémjelzett adóhatósági életpályamodellről és bérezési javaslatokról.

A Népszabadság szerint azonban talán a legfontosabb érv, hogy Vida Ildikó Simicska Lajos egyik legbizalmasabb embere, amit az is jól mutat, hogy két NAV-elnöki ciklusa között Simicska cégeiben kapott munkát, illetve személyes kapcsolatuk is hosszú évekre nyúlik vissza.

Az adóhatóságnál pedig egyelőre még nem voltak „áldozatai” az Orbán-Simicska háborúnak.