Viccesebbre veszik az új Star Wars-filmet

-

A héten derült ki, hogy a Disney stúdió nem volt elégedett a Zsivány Egyessel, ezért újravágják a Gareth Edwards rendező által leszállított változatot, és pótforgatást is elrendeltek. Most kiderült, azért, mert a film hangulata túl sötét lett.


Az előzetes alapján is lehetett látni, hogy Gareth Edwards (Godzilla) komorabb Star Wars-filmet készített, mint a VII. epizódot, Az ébredő Erőt jegyző J. J. Abrams. A formálódó lázadás titkos különítményéről szóló filmet a gyártó Disney is szeretné közelebb tartani a családbarát hangvételhez, emiatt pótforgatást rendeltek el.


A Playlist híre szerint a legutóbb bemutatott képregény-adaptációk fogadtatása állhat a döntés hátterében, a patetikus hangvételű, komolykodó Batman Superman ellen: Az igazság hajnalát ugyanis hamar leírták a kritikusok (mi is), míg a könnyedebb Deadpool és az Amerika Kapitány: Polgárháború mind anyagilag, mind kritikailag sikeresebbnek bizonyult.

Ráadásul a pletykák szerint a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történetbe egy cameo erejéig bele szeretnék tenni a fiatal Han Solót, vagyis Alden Echenreichet is, hamarosan ugyanis érkezik a karakter főszereplésével készülő újabb Star Wars-spinoff.