Veszett denevért találtak Budapesten

Forrás: MTI/AP/Rob Griffith

-

Denevérben mutatta ki a veszettség vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Budapesten – közölte honlapján a hivatal szombaton. Az állategészségügyi hatóság felhívja a figyelmet, hogy ha valaki akár legyengült, akár elhullott denevért talál a földön, puszta kézzel semmiképpen ne fogja meg, hanem kérje szakember segítségét.


A hivatal közlése szerint szeptember elején szállítottak be egy legyengült denevért a Fővárosi Állat- és Növénykert mentőközpontjába, ahol az állat október elején elpusztult. A tetemet az állatkert munkatársai veszettség gyanújával küldték el a Nébih laboratóriumába, a betegséget a vizsgálatok is igazolták.

A denevért az állatkert teljesen elszigetelt egységében tartották, a látogatók nem érintkezhettek vele – jegyezték meg.

A tájékoztatás kitér arra, hogy az elmúlt négy évtizedben mindössze négy olyan esetet írtak le, amikor denevér veszettségvírusa emberben okozott halálos kimenetelű fertőződést: három esetben denevér harapásához volt köthető a megbetegedés, az áldozatok közül kettő denevérkutató volt.

A fertőzés közvetlen kontaktussal, azaz harapás útján vagy a fertőzött állat nyálának a nyálkahártyákra, sebbe vagy szembe jutásával terjed, így azok, akik nem foglalkoznak hivatásszerűen denevérekkel, vagy nem kerülnek kapcsolatba velük, nincsenek kockázatnak kitéve – tudatta a Nébih Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága.

A szervezet azt tanácsolja, hogy ha véletlenül berepül a szobába egy denevér, ne fogjuk meg, hanem kapcsoljuk le a villanyt, és hagyjuk nyitva az ablakot. Általában az állat néhány kört repül tájékozódás céljából, és magától kitalál.