Verrasztó Dávid bravúros vb-ezüstjével Cseh örökébe lépett

Fotó: MTI / Kovács Anikó

-

Verrasztó Dávid fantasztikusan hajrázva legyőzte az olimpiai ezüstérmest, és a második helyen végzett 400 férfi vegyesen a kazanyi úszó-világbajnokságon.


Az elmúlt években a 400 vegyes Cseh László száma volt, Verrasztó Dávid csak az árnyékában tempózott. Legutóbb azonban már megnyerte az Európa-bajnokságot ebben a számban, és a kazanyi vébén a vasárnap délelőtti második idő is komoly reményekkel kecsegtetett a döntőre.

A délutáni fináléban Verrasztó nem kezdett valami jól, a pillangó után csupán hatodikként fordult, ám ezután háton feljött a harmadik helyre, mellen pedig a másodikra. A japán Daja Szato annyira elment már az elején, hogy gyakorlatilag 200 méter alatt eldöntötte a 400 vegyest.


Állva hagyta az olimpiai ezüstérmest

Az utolsó 100 méteren úgy tűnt, hogy a londoni olimpiai ezüstérmes, Chase Kalisz bejön másodiknak, ám olyan 25 méteres hajrát produkált Verrasztó, hogy gyakorlatilag állva hagyta a Michael Phelps-féle műhelyből érkező amerikait, és hatalmas, 4 perc 9,9 másodperces egyéni csúccsal bravúrezüstöt nyert.

„Nagyon örülök, soha nem úsztam még ilyen jól” – mondta az M4-nek Verrasztó. „A japánról nem gondoltam, hogy ennyit fog úszni, de szerintem a döntősök közül senki. Egész évben jobban úsztam, mint korábban, ez egyértelműen az új módszereknek és a környezetváltozásnak köszönhető” – fogalmazott szűkszavúan.

Verrasztó Dávid és apja, Verrasztó Zoltán – aki 40 éve nyert hátúszásban világbajnoki címet – is megjegyezte, hogy az új edzőnek, Molnár Ákosnak nagy szerepe volt abban, hogy a versenyző lehiggadt. „Nem volt neki egyszerű a váltás, kellett egy kis idő, hogy összecsiszolódjunk. Még akkor is, ha 18 évet együtt úsztunk, de pont ezért nem szeretem azt mondani, hogy az edzője vagyok, mert az olyan alá-fölé rendeltséget jelent, inkább úgy fogalmazok, hogy jól tudunk együtt dolgozni” – nyilatkozta Molnár Ákos.