Verhető ellenfeleket kaptak a magyar asztaliteniszezők

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

Verhető ellenfeleket kaptak a magyar játékosok a riói olimpia asztalitenisz-tornáján, amelynek szerdán tartották meg a sorsolását.


A legfrissebb világranglistán 90. helyen álló Lovas Petra, valamint Pattantyús Ádám (84.) egyformán az első fordulóban kezd. Előbbi ellenfele a nemzetközi szövetség rangsorában mindössze 211. egyiptomi Nadeen El-Dawlalty lesz, s amennyiben Lovas a papírformát igazolva továbbjut, a legjobb 48 között az észak-koreai Ri Mjong Szun (37.) vár rá.


Pattantyús a kazah Kirill Gerasszimenkót (171.) kapta az első fordulóban, a másodikban azonban már egy jóval nehezebb ellenfél, a kínaiból katarivá lett Li Ping (28.) állhat majd az asztal másik oldalán – a nemzetközi sportági szövetség Twitter-oldalának közvetítése alapján.

A világranglistán 41. Póta Georgina 23. kiemeltként csak a második körben kapcsolódik be a küzdelmekbe, az ő riválisa a cseh Hana Matelova (81.) és az ázsiai származású, kanadai Mo Zhang (109.) párharcának továbbjutója lesz. Siker esetén a legjobb 32 között a 2014-es ifjúsági olimpia ezüstérmese, a hongkongi Tu Hoj-kem (22.) vár Pótára, majd a nyolcaddöntőben egy igazi nagyágyú, a Londonban egyesben ezüst-, csapatban aranyérmes kínai Ting Ning (2.) következhet.

A verseny szombaton kezdődik a Riocentro központ 3-as pavilonjában. Az egyéni küzdelmek jövő csütörtökig tartanak majd Rióban, utána rendezik a csapatversenyt, ebben azonban a magyarok már nem lesznek érdekeltek.