Verekedtek és köpködtek Donald Trump kampányrendezvényén

Fotó: Getty Images / Scott Olson

-

A republikánus elnökjelöltségre pályázó politikusok népszerűségi listáját vezető Donald Trump richmondi kampányrendezvényén tettlegességig fajult egy összeszólalkozás a milliárdos üzletember ellenfelei és támogatói között helyi idő szerint szerdán.


Mintegy tucat latino diák közbekiáltásokkal igyekezett megzavarni Trump beszédét a Virginia szövetségi állambeli gyűlésen.


Trump hívei válaszul megpróbálták kiszorítani a teremből a tiltakozókat, szidalmazták őket, és közben kitépték kezükből a transzparenseket. Az egyikük arcul köpte az egyik tüntetőt.

A tülekedés csupán néhány percig tartott. A rendőrök elvezették a diákokat. Donald Trump ezután folytatta beszédét, és megjegyezte: emberek ezrei gyűltek össze, de a lapok címlapjai mégis azzal a tíz emberrel lesznek tele.

Trump már többször is úgy nyilatkozott, hogy megválasztása esetén kiutasítja az Egyesült Államokból az illegális bevándorlókat, és falat emel a mexikói határon. El akarja töröltetni azt a törvényt, amely szerint automatikusan állampolgárságot kapnak azok, akik az Egyesült Államokban születtek.