Verekedett a kocsmában, átment egy másik faluba, ott is verekedett

-


Máriahalmon kezdődött. Legalábbis ha azt tekintjük a dolgok kezdetének, amikor az első ütés csattan.

Egy 30 éves részeg férfi összeszólalkozott a kocsmában egy emberrel, akit aztán jól arcon is vágott, súlyos sérüléseket okozva. A férfi ezt követően a nyolc kilométerre fekvő Sárisápra ment át, ahol egy helyi presszóban szintén verekedni akart. Ott azonban túlerőben voltak a helyiek, és lefogták.

Kijött a rendőrség, bevitték, a vád: súlyos testi sértés és garázdaság, írja a helyi újság.