Venus Williams: azt a hétszázát!

-

Az amerikai teniszező 700. győzelmét aratta kedden, és az aktív játékosok közül csak húga, Serena előzi meg a sikerek számában.


Venus Williams maga is meglepődött, hogy már itt tart, miután megtudta, hogy a vuhani kemény pályás tora második fordulójában a Julia Görges fölött két játszmában aratott győzelme (6:4, 6:3) kereken a 700. volt a sorban.

A 35 éves egykori világelső pályafutása során eddig 46 viadalon, köztük hét Grand Slam-tornán diadalmaskodott, és a győztes meccseket tekintve az örökrangsor kilencedik helyén áll, az aktív teniszezők között pedig második testvére, Serena Williams mögött.



Venus kimondottan jó formában volt, 10 adogatójátékából 9-et megnyert, miként az utolsó 11 pontból is 10-et ő zsebelt be.

“Meglepődtem, mert senki sem szólt, hogy ez lesz a 700. Talán jobb is, mert akkor kicsit izgultam volna - idézi Venust a wtatennis.com oldal. - Jó meccs volt, egy jó játékos ellen. Soha nem játszottam még ellene, úgyhogy ez már önmagában is egy új tapasztalat volt.”

És, hogy egy profinak egy ilyen történelmi pillanatban mi az első gondolata? “Vajon hány meccset kell még játszanom, hogy meglegyen a 800? Talán ez volt az első gondolatom, de azért ez a 700 győzelem is nagyszerű érzés.”

És meglehet a 701. is, ha szerdán legyőzi a 7. helyen kiemelt Carla Suárez Navarrót.


Az Open éra legtöbb győzelmet számláló teniszezőnője:

1. Martina Navratilova 1442 győzelem

2. Chris Evert 1309 győzelem

3. Steffi Graf 902 győzelem

4. Virginia Wade 839 győzelem

5. Arantxa Sánchez-Vicario 759 győzelem

6. Lindsay Devenport 753 győzelem

7. Conchita Martínez 739 győzelem

8. Serena Williams 737 győzelem

9. Venus Wlliams 700 győzelem

10. Evonne Goolagong-Cawley és Billy-Jane King 695 győzelem