Végre tényleg eldobtuk az agyunkat Cannes-ban

Forrás: AFP

-

A 69. cannes-i filmfesztivál zsűrije jól meglepett mindenkit a díjaival, de talán ez illett a legjobban a fesztiválhoz egy olyan évben, amikor a filmek jelentős része a szabályok áthágásáról szólt. A díjazottak és a VS.hu tudósítójának személyes kedvencei.


A cannes-i filmfesztivál vasárnap esti zárógáláján a George Miller (Mad Max-filmek) vezette zsűri, amelynek Nemes Jeles László is tagja volt, tartogatott pár meglepetést, főleg, ami a fesztivál két legfontosabb díját illeti. Nem sokan tippeltek arra, hogy az Arany Pálmát Ken Loach fogja kapni, mégis így lett: az I, Daniel Blake-ért díjazták, amely egy, a létminimum közelében a túlélésért és tisztességes elbánásért harcoló ácsról szól. Valóban erős és megható film, de azt lehetett hinni, hogy valami újszerűbb és merészebb alkotást ismernek el a fesztivál által már számtalanszor díjazott (Arany Pálmát 2006-ban nyert a Felkavar a széllel) Loach filmje helyett.

A zsűri nagydíja hasonlóan meglepő volt: Xavier Dolan – újságírók körében közutálatnak örvendő – filmje, a Juste la fin du monde kapta. Bővebben lásd lejjebb a "Legnagyobb csalódás" alcím alatt.


Mel Gibson, Ken Loach és George Miller a díjátadón


Úgy tűnik, a zsűritagok nem tudtak egyhangú döntésre jutni a legjobb rendező tekintetében, mert a díjat megosztották a román Christian Mungiu és a francia Olivier Assayas között. Előbbi Érettségi című filmje a mai Románia korrupcióval átitatott hétköznapjaiba kalauzol a rendezőtől megszokott életszerűséggel, utóbbi Personal Shopperje pedig egy kissé meglepő szellemtörténet, amelyben Kristen Stewart (ő látható a fenti nagy képen) várja Párizsban, hogy elhunyt ikertestvére kapcsolatba lépjen vele a túlvilágról.

A zsűri díját Andrea Arnoldnak ítélték az American Honeyért, amelyben egy tizenéves, kallódó lány csatlakozik egy magazin-előfizetésekkel házaló bandához, hogy Shia LaBeouffal és más lókötőkkel utazgathasson az USA lepattant részein.


Andrea Arnold és az American Honey főszereplője, Sasha Lane


A legjobb férfi alakítás díját az iráni Asghar Farhadi Forushande (The Salesman) című filmjének főszereplője, Shahab Hosseini kapta. Sajnos ezt a filmet utolsó nap vetítették, amikor már nem voltam ott a fesztiválon, de az általános vélemény az volt, hogy jó, de nem annyira, mint a Nader és Simin. Ennek ellenére a legjobb forgatókönyv díját is ennek a filmnek ítélték.


A legjobb női alakítás díját pedig Jaclyn Jose vihette haza a Fülöp-szigeteki Brillante Mendoza Ma' Rosa című filmjéért.

És egy magyar siker is született Cannes-ban, ha nem is a versenyprogramban: Andrasev Nadja (interjúnk) A nyalintás nesze című animációs rövidfilmje megnyerte a Cinéfondation-válogatás harmadik díját.


Idén minden a szabadságról szólt

Az újságírók hajlamosak kényszeresen kipécézni maguknak egy Nagy Témát, amivel summázhatják egy egész fesztivál felhozatalát. Ez egyrészt természetesen hülyeség, másrészt viszont a 69. cannes-i filmfesztivál végén mégsem tűnik teljesen annak. Egy 21 filmes versenyprogramban (nem beszélve az egyéb szekciókról) persze sosincs egyetlen nagy vezérelv, de már az érdekes, ha két-három film akad, ami hasonló kérdéseket feszeget.

Idén a pszichológiai értelemben vett határátlépéseket, a konvenciók levetését, az egyéni szabadság keresését éreztem ilyen témának, mintha a fogyasztói társadalom kritikájának új hulláma gyűrűzött volna be. Közös ezekben a filmekben az is, hogy nem valaminek az elutasítását, valami elleni lázadást fogalmaznak meg, sőt, szinte tudomást sem vesznek a társadalmi szintről, hanem az individuumra fókuszálnak és az egyéni szabadságról beszélnek.


A legjobbak

Legátütőbben a német Maren Ade Toni Erdmann című filmje közvetítette ezt, amelyet a fesztivál történetében talán egyedülálló módon lényegében mindenki szeretett. Egy sikeres, harmincas üzletasszonynak és idétlen tréfákra hajlamos apjának viszonya áll a középpontjában, és az a folyamat, ahogyan a nő apja hatására levetkőzi a magára erőltetett szabályokat, és közelebb kerül saját magához. Ezt a mély identitáskrízist a film könnyedén, sok humorral meséli el, a nézőt folyton meglepő, egyre dilisebb, mégis realisztikus helyzeteken keresztül.


Toni Erdmann


A teljesen valószerűtől az egyre bizarrabb irányba elhajlás jellemző Alain Guiraudie Rester Vertical című francia versenyfilmjére is, ami szimbólumokkal, mesei elemekkel, sokkoló naturalizmussal és groteszkbe forduló pillanatokkal mesél egy szakmai és magánéleti válságba kerülő filmrendező identitáskereséséről. Ez a film nem adja olyan könnyen magát, mint a Toni Erdmann, még az elvileg szofisztikált nemzetközi kritikusközönség egy részének is megakadt a torkán.


Rester Vertical

Rester Vertical


Személyes kedvencem a fesztiválról Andrea Arnold American Honeyja, egy közel háromórás hangulatfilm az Államokban csatangoló suttyó fiatalokról, akikkel túl sok dolog nem történik azon kívül, hogy fékezhetetlenül, irigylésre méltóan szabadok. Arnold szinte teljesen beáldozta a történetmesélést azért, hogy egy életérzést közvetítsen, és ez nem mindenkinek jött be, de én akár még tovább is lubickoltam volna a zenével és nyári színekkel telített világban, ahol nincsenek buta kötelességek.


American Honey

American Honey


Jim Jarmusch főhőse egészen másképp szabad: a Patersonban Adam Driver egy verseket író buszsofőrt alakít, aki látszólag unalmas munkájában és monoton hétköznapjaiban találja meg a költőiséget, és ezekből merít ihletet. Tulajdonképpen az egész film egy filozofikus tanmese, többször is meg kell majd nézni.


Paterson

Paterson


És még két nagy kedvenc: az Aquarius című brazil film egy lenyűgöző nő (Sonia Braga) portréján keresztül beszél a személyes integritás megőrzésének fontosságáról, a belga Joachim Lafosse-nak a Rendezők Kéthete nevű kísérőprogramban vetített L'Économie du couple (After Love) című alkotása pedig elképesztően életszerűen mutatja be a fájdalmas folyamatot, melynek során egy házaspár tagjainak új identitást kell felépíteniük válásukat követően.


L'Economie du couple

L'Économie du couple


Legjobb szülés

Sok filmben láthattunk már tűrhetően élethű szülést, de a Rester Vertical közvetlen közelről felvett kitolási szakaszát látva jöttem rá, hogy igazi szülést még biztosan nem láttam a moziban. Elég ügyesen van kitalálva az emberi anatómia, hogy a nők nem láthatják szülés közben, mi zajlik a két lábuk közt, különben már kihalt volna az emberiség.

Bónuszszülés: az Albüm című, Kritikusok Hetén bemutatott török filmben a fentihez hasonló részletességgel látható egy kisborjú világra jövetele, az is eléggé üt.


Rester Vertical

Rester Vertical


Legszexibb jelenet

Az American Honey főhősnője, Sasha Lane és Shia LaBeouf csapzott figurája minden szépelgést nélkülözve, izzadtan, koszosan, zsigeri szenvedéllyel esnek egymásnak.


American Honey

American Honey


Legizgalmasabb smsezés

Olivier Assayas Personal Shopper című szellemfilmjében Kristen Stewartnak küldözget egy idegen titokzatos SMS-eket. Érdekes figyelni saját, változó nézői értelmezésünket: hol a határ a játék, a flört, a provokáció és a fenyegetés közt?


Personal Shopper

Personal Shopper


Legnagyobb csalódás

A Dardenne testvérek most először nem tettek ki magukért Az ismeretlen lánnyal, és Jeff Nichols mainstreambe való besorolása (Love) is kellemetlen tapasztalat, de az igazi nagy csalódás a 27 éves Xavier Dolan, akinek úgy tűnik, nem tett jót, hogy ilyen hamar ennyire sikeres lett. Juste la fin du monde (Ez csak a világvége) című színdarab-adaptációjával csak két baj van: gyenge a darab és maníros az adaptáció. Az amúgy remek Marion Cotillard eddigi legpocsékabb alakítását nyújtja.


Juste la fin du monde

Juste la fin du monde


Legviccesebb jelenet

Poéngyilkosság lenne elmesélni, úgyhogy maradjunk csak abban, hogy a jelenet a Toni Erdmannban van, és egy sima ügynek tűnő ruhacserével kezdődik, ami egészen bizarr szituációig eszkalálódik, miközben majd' kiesünk a székből a röhögéstől.


Toni Erdmann

Toni Erdmann


Legkellemesebb meglepetés

Nem találkoztam egyetlen emberrel sem a fesztiválon, aki várta volna Ken Loach I, Daniel Blake című filmjét, de az elvileg egyszer már visszavonult, nyolcvanadik életévét júniusban betöltő rendező egy szívszorító, kerek kis drámával tért vissza – vagy búcsúzik el, most már igazán nem tudni.


I, Daniel Blake

I, Daniel Blake


Legmenőbb újítás

A vámpírfilmeket mindenki megunta évekkel ezelőtt, de Michael O'Shea-nek a Certain Regard-szekcióban bemutatott, Transfiguration című filmje, ha nem is volt tökéletes, tudott újat mutatni a témában, ugyanis teljes mértékben realisztikus. Egy New York-i gettóban élő kiskamasz fiúról szól, aki ellenállhatatlan késztetést érez, hogy embereket támadjon meg, és a vérüket szívja. Így mi is lehetnénk vámpírok.


Transfiguration

Transfiguration